Piroska és Farkas

"Szeretnék nagy havazást, lééééégyszi, legyen nagy hóóóóóóó!!!!" - ezt nem tudtam teljesíteni, pedig én is szívesen élvezném ismét a szánkózást, hóemberépítést. De Nünü végülis beérte a tíz percig pompázó hóemberünk maradványával és Nagyikáék kertjében lévő hófoltokkal (nálunk még az sem maradt, de ott mindig később olvad). Órákig eljátszott a hókupacokkal.

Ki kell képeznünk magunkat sárkányeregetésből, mert reptetjük, reptetjük a különféle fazonú, egyszerűbb sárkányokat, de elérkezett az idő, hogy magasabb szintre lépjünk:) Az biztos, hogy viharos szélben nem a legidálisabb elfoglaltság, mert a katicánk is teljesen megvadult az égen, a gyereket pedig majdnem felkapta a magasba. A tíz perces villámeregetés is remek volt, jó kis pozsgát rajzolt az arcunkra a hideg szél.

Talán hamarosan beépül majd ez a gyönörű terület (már egy ideje állnia kéne az épületeknek, de valamiért megakadt az építkezés, aminek mi mégis örülünk, mert kocsival pár perc, van nagy tó nádassal, hattyúk és kacsák, szépen kiépített út az apró motorosoknak, kaspós bokrok, világítás, stégek, stb. Horgásztunk, kardoztunk, kergetőztünk (az új futómotor pár percig volt csak érdekes, utána Farkas hóna alá került....ja, és engedtem a gyereknek, a rózsaszínt választottuk, fffffff....).

Nekem kellett a legtöbbet futkorásznom, és úgy néz ki, javítanom kell a stílusomon, mert a gyerek közölte: "Anyaca! Ez Neked futás? Ne hülyéskedjél már, szaladj gyorsabban, gyorsabban!!!"

Ha nem számítjuk a múltkori alighóesést, amikor Nagyika lapáttal kapart össze egy kis kupacot, hogy meglepje Nünüt egy jóindulattal hóembernek nevezett fehér vakondtúrást. De ez a mai, ez igazi görgetős, hármastagolású, répaorrú hóember volt. Azért csak volt, mert kb. tíz percig állt, majd az egyébként csodás napsütés azonnal megolvasztotta és orrára bukott.......

Különlegessége a szája, mivel újítani szerettem volna és a kavicsok helyett a csipkebokor bogyóit téptük le Nünüvel, ami persze az enyhe idő miatt nem volt keményre fagyva, és mikor benyomkodtam a szájába, lekvárrá préselődött. Így aztán hóbarátunk úgy festett, mint aki torkoskodott egy lekvárosbödönből, vagy erősen rúzsozott szájjal csókolózott volna. Meg persze attól is különleges, hogy Ő az első, akit Nünüvel együtt görgettünk, tapasztottunk....olyan jó Vele hóembert építeni!!!!!!:)

Visítva rohantam ki a szobából, mikor Farkas reggel azzal ébresztett minket, hogy éjjel nagy hó esett!!!! Na és mekkora pelyhekben hullott alá?! Gyönyörű volt a kert, csupa fehér, csupa csönd. Borzas fejjel, csíkos hálóingben, papucsban, telefonnal a kezemben mentem ki a kertben. Mezítláb a hóban.

 Tegnap még az volt.....

Kiosztja a szerepeket, hogy éppen ki és hol számol, kik bújnak el, sőt, gyakran még azt is beosztja, hogy hová. Ezúttal pedig mindenkinek el kellett bújnia, és senki sem maradt, aki megtaláljon minket. Ott gubbasztottunk negyed órán át a pléd alatt: Nagyi, Papa, Nünü és én. Míg én ki nem másztam óvatosan a kuncogó társaságból, hogy megörökítsem ezt is a telefonommal. Igaz, már csak a végét kaptam el a szövegelésnek, ami a sok nevetés után Nagyi köhögőrohamával zárult.  

Beszél, beszél, beszél. De most valahogy hirtelen, talán túl hirtelen nagyot fejlődött. Nem is nagyon tudjuk megfogalmazni Farkassal és a nagyszülőkkel, hogy mégis miben nyilvánul meg. Talán úgy mondanám, hogy nincs olyan téma, amihez ne szólna hozzá, még a legkomolyabb vagy legtudományosabbakat sem hagyja ki, hanem fülel, és az elcsípett pár szóból összetesz egy kérdést, egy értelmes hozzászólást. Amolyan álleejtőset. Aztán a színészkedős előadásai, hogy visszamond első olvasás után verseket, elkampóz egész mondatokat  a TVből vagy rádióból, pedig csak háttérzümmögésnek van bekapcsolva. Ugyanakkor van egy-két helyes nyelvtani nemjólmondása, ami nagyon helyes.

Megkomolyodott a gondolkodása. Régen is el lehetett vele beszélgetni bármiről, de most mégis másmilyen. Joepapa megmaradt az internetesmegmutató szerepkörben, s ha Nününek kedve szottyan, vagy éppen kérdései vannak, megkeresi Bagolyt (vagy Öregkandúrt, vagy Bálnát.....ilyen neveken fut többek között Papa), hanyagul visszakiabál a folyosóról Nekünk, hogy "Beülök internetezni a Bagolyhoz, ne keressetek!" vagy azt, hogy "Sok dolgom van rettentően, internetezek Bálnálval, aztán majd jövök." Gyakran lessük ki Őket, ahogy ülnek egymás mellett a két forgósszékben, beszélgetnek, kattintgatnak. Aztán elmeséli az élményeit, majd további kérdészáport zúdít ránk.  Hogyan lesz a só, mekkorák a tengerek, hány tenger és tó van, honnan jön a szél, miért nem lehet elérni a csillagokat, mivel mérjük a súlyt, mi a nehezebb. Amit pedig a legjobban szeretek, ahogy magáról kérdez, hogy mi lesz, amikor Ő nagy lesz. Ma pl. gyorskorcsolya versenyt néztünk, mikor így szólt: "Én nem tudok ilyen jól korcsolyázni, sokat kell gyakorolnom. Ha majd ilyen nagyra leszek, akkor én is ilyen gyorsan tudok majd suhanni?"

Mókás, ahogy a versekből, mesékből adaptál mondatokat. Kértem, hogy induljunk már hazafelé: "Ó teremtőm, hova bújjak el!? Nem akarok még hazamenni!!!" Megyünk fölfelé a lépcsőn, kezében egy ló (mi más ugye:) "Anya! Tudomásul kell venned, hogy ez a Pötty ez egy ló, nem pedig egy tehén (a múltkor leteheneztem a lovát, de tényleg ez egy elég fura fazon). Tudomásul vetted már Anyaca?" Kiáll az ajtó elé kabátban: "Rémes ez a hideg, komolyan mondom. A szél belelehel a nyakamba." Beszélgetek az Apjával az étkezőasztalnál, Ő pedig messze játszik tőlünk, kikiabál: "Rólam beszélgettek odakint? Mi a téma, megtudhatom?" 

Este kérdezem tőle: Ez a mese jó lesz Nünükém? Heves mozdulatokkal, túlfűtötten: "Igen, sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem valaha is!"

Kinéz az ablakon reggel: "Micsoda idő!!!! Süt a nap és kész az egész világ!!!!"

Este átölel (Ó igen, megint közöttünk alszik, olyan nagyon jó:DDDD, simogatja az arcomat: 

-Anyava! Annyira szeretlek, mint az óceán. Óceánul szeretlek!

-Igen, az milyen?

-Hát hatalmasan! Az óceánok hatalmasak és átölelik a Földet, tudod? Mint én Téged. 

Rávetődött az ágyra és keserves sírásba kezdett, mikor elmagyaráztuk neki, hogy ma sem lehet szánkózni, mert nincs hó. "De nagyon szeretnéééééééék!!!!" Olyan, mintha egy színházi főpróbán lennénk, annyira színpadias:) Na de tényleg, már én is vágyom a hóemberépítésre, tavonkorcsolyázásra, hóbantaposásra, szánkózásra. 

Téli séta a ligetben.

Homoktúrás a lovardában.

Lóetetés.

Indulás bandázni.

Kávézóban (Telefonált Pötinek, és elmesélte, hogy mi történt vele aznap: "Pöti! Voltunk KVzóban és egyfolytában vicsorogtam" - és tényleg:)

Mikulásgyár előtt az ajándék szaloncukor majszolása közben a karácsonyfák megtekintése. Jó nagy csomagot szedtünk össze és együtt elvittük a Mikulásnak, hogy el tudja vinni más gyerekeknek, akiknek kevés játékuk vagy ruhájuk van. Boldogság látni az örömét, a jóindulatát, a kedvességét, ahogy erről beszél.

Az idei első, kicsi és rövidke hó, de azért jó volt szánkózni rajta.

A szilveszter pedig hasonlóan telt, mint tavaly. Nünü hajnali fél kettőig nyomult, éjfélkor mindenkit kifektetett a telefonban kiabált szövegével "Boldog Új Évet! Itt vad bulizás van!!!!! Gyertek ide! Isten hozott a partyn!"

Az első olyan karácsonyunk, amikor Ő is megajándékozott minket. Hetekkel ezelőtt készülődött, rajzolt, színezett. Rengeteg csodás rajz készült megint, alig bírtunk válogatni, mikor a keretek között kutattunk a boltban. Íme Papa sorozata:

"Papa a bagoly, nézelődik" 

"Papa üldögél a székében és pókerezik. Csíkos póló van rajta, mert a labdás koszos lett és a Nagyika kimostra."

"Nagyi és Papa ölel engem...."

Ez pedig december elején készült, nem is karácsonyra, csak éppen megtaláltam az előbb:) "Két pillangó, az egyiknek beteg az egyik szeme"

Az ágyban. A gyakori szellőztetéseknél sapkát húztam a kobakjára......

Marcika és Két India és Amerika között betért hozzánk tavaly és a sok kedvesség mellett hoztak egy elefántos, bőrből készült, díszes perselyt a gyereknek. Azért jó, mert az egyik lába kipatentolható, és amit felül bedobált, azt időnként át tudja számolni. Pár napja megtalálta az elhanyagolt elefántot és rendszeresen ellenőrzi a tartalmát. Míg Pöti elővette a pénztárcáját és át nem adott neki pár fémszázast. Ekkor történt valami. Sóhajtott egyet és közölte: "hhhhh Pöti.....(kis mosoly).....Ez nagyon szép dolog volt Tőled. Most már több játékot tudok venni a játszóteremhez......Úgy gondolom, hogy játszótérre gyűjtök pénzt."

Sosem mondtuk neki, nem bíztattuk gyűjtögetésre, a kerti játszótérről is talán egy éve lehetett szó, tavasszal. Most mégis kampányol, péerezik és gyűjt. Tegnap a Papához is odaszaladt: "Bagoly! Légyszíves add ide az fémpénzeket, az összeset, mert kellene Nekem a játszóteremhez. Szeretnék hitát, csúszdát, homokozót meg más játékokat a kertbe. Van Neked aprópénzed Papa?" Felvillanyozódva hozta a két százast. Tegnap magyarázta is, hogy olyan kis barna játszóteret szeretne, rózsaszín csúszdával. Mondtam Neki, hogy szerintem csak piros, kék, zöld és sárga csúszda közül választhat, rózsaszín nincs. "De nekem rózsaszín kell. Az a kedvenc színem. Majd Apaca szerez."

Amikor éppen nincs láz, virgonc. Majd hirtelen tíz perc alatt visszaesik, a láz pedig felszökik, van, hogy 39 fölé. Ötödik napja így. Semmi más tünet. Sápadt, látszik, hogy nincs jól, ha pedig lázas, megjelennek a sötét karikák a szeme alatt, elesett, rémesen bágyadt. A furcsa az, hogy pl. tegnap utoljára 6-kor kapott lázcsillapítot délután (egész nap nem volt láza, csak mikor felébredt a délutáni alvásból), és este sem ment fel. Hajnalig nézegettük felváltva, hogy meleg -e a feje, de semmi. Majd reggel nyolckor, mikor ébredtünk, tűz forró volt, megint 39. Lázcsillapító be, most éppen normális a hőmérséklete.

Pisit nem tudunk becserkészni, mert ha bilin ül, nem produkál semmit (tegnap 3 órán át üldögélt, ma másfél óra után adtuk fel, mert elgémberedik a lába), a zacskós megoldással csak annyit nyertem, hogy a doktornő a pár cseppbe bele tudott mártani egy kis papirt, ami alapján normálisnak gondolja a pisitémát. Kaptunk antibiotikumot (bármennyire ellenzem, most nem tudok mit kitalálni, mégis öt napja lázas), vettem mellé probiotikumot, vannak biobogyók, fülcsepp, vitaminok. Reggel bőgtem egy nagyot, mikor lementem a földszintre és megláttam a karácsonyfát, aminek szinte csak huszonnegyedikén örülhetett, azóta fent gubózunk a szobájában, igyekszünk ágyban tartani, még a hatalmas babaházat is felcipeltük neki a fa alól......

A kényszerpihenő alatt viszont hihetetlen rajzok születtek (amúgy is napi 50 oldalt rajzol tele, ma vettem újabb 5 nagyalakú füzetet, két csomag krétát, egy adag filcet és egy új fajta "dambit" -azaz zsírkrétát). A dokitól hazafelé pedig megszületett egy új dala, ahogy mondja: "szereztem egy új dalt Anyaca, ami rólad szól. Pararararam, imádatom tárgya Anyaca, párárárám, imádatom tárgya Anyaca! Legszebb Anyaca, puhafinomkezű A-nya-caaaaaa, nagyon szeretlek A-nya-caaaaa! A világon a legjobban szeretlek Anyaca! Ez Rólad szólt Anya!!!!!" Bőgés titkoban.

Hhhhhhhhhhhhh........Tegnap semmi baja nem volt. Éjfélig kukorékolt, játszot, rohangált, három helyen is megcsodálta a karácsonyfát és elénekelte a karácsonyi dalokat. Hajnalban éreztem, hogy forró a feje, éget a keze. Harmincnyolcöt. Lázcsillapító, könyvolvasás, bogarasmesenézés. Gyümölcsökkel teli zabostáp cumisüvegből való felszippantása, két pohár rostoslévízzelhigítva felhörpintése, egy vajkrémesbiokenyér betuszmákolása a szájába (általam) majd egy óra múlva a dolgozó szobában hatalmas tócsa pisi. Mintha hasmenése is lenne talán, de lehet, csak azért, mert keveset eszik, inkább iszik, vagy joghurt, gyümölcsök. Meg ugye pelenka van rajta, és elvegyülnek a dolgok.....Akkor mitől lázas? Reményekdés, hogy délutánra már nyoma sem lesz, mivel délelőtt felélénkülve tiltakozik az ágybanmaradás ellen és követeli a lenti játékot az új babaházával. Gyurmázik, rajzol, babaházazik. Aztán megint lepukkan, jön a láz vissza. Lefújtuk a karácsonyi programokat, begubózunk az ágyba.

Most itt figyelem ahogy alszik, ahogy kapkodva veszi a levegőt, sápadt és meleg. Semmi köhöség vagy nátha. Ügyelettel Farkas tartja a kapcsolatot, szerintük a láztól ver a szíve ilyen gyorsan és attól is levegőkapkodós, és majd csak kijön rajta valami, ez csak egy előjel. Úgy érzem, mindig hétvégén vagy ünnepnapokon robban le. Miért nincs orvos a családban? Hhhhhhhhhhh.............

Tavaly elhatároztam (ahogy azelőtti évben is), hogy jövőre (vagyis idén ugye) nem cicózok holmi egyszerűnek mondott, szupergyors mézeskalácsreceptekkel, visszatérek a régen már bevált, hosszadalmasankészülődős, de mégis jófajta kalácstésztához. Aztán megint bedőltem egy receptnek. A tészta még valahogy összeállt, de amikor megböktem az ujjammal, morzsáira esett össze. Ott állt az étkezőasztalon a sok színes díszítőcukorka, a fehér máz, a kiszúróformák, a gyerek a lábamnál táncolt és a szarvassal a kezében várta a szaggatnivaló alapanyagot. Segítségkérés telefonon, majd együttes megállapítás: menthetetlen a tésztám. Nem éghetek be a gyerek előtt??!!! Kis gombócokat formáztam belőle, és megsütöttem úgy. Eleinte héjjas burgonyának tűntek a sütőajtón keresztül, de aztán mégis díszíthető placsnikká váltak. Nünü pedig boldog volt, díszített, kóstolgatott és remekül szórakozott. Végülis ez a lényeg, az Ő mosolya.

Kívánok minden kedves blogbarátomnak és és titkos olvasónknak élménypillanatokban bővelkedő szépséges és vidám Karácsonyt!!!!!!

Ültettünk búzát , az ablakon ég a karácsonyi koszorú, az asztalt adventi dísz ékesíti, sütöttünk mézeskalácsot (és még ígértem egy új adagot is, meg egy banánosgolyóssütit is), színeztünk karácsonyfát, készülnek a díszek, etetjük a kinti madárkákat,  és lesz idén is karácsonyi angyalka. No meg jött a télapó, hozott sok kedvességet és egy rémes giccset is (világítós sellőlányt.....frrrr......de ez volt a nagy vágy....), rengeteg könyvet. A reggelek pedig úgy indulnak, hogy pizsamában kitotyogunk az ajtóhoz, megkeressük az aznapi ajándékot az adventi naptáron, izgatottan kibontogatja, örül az ajándéknak és elmajszolja az apró kis csokit (olyan jó, hogy készítenek körömnyi méretű csoki mikulást, macikat és egyebeket). Aztán Apaca az utasítások szerint csukott szemmel elkúszik a legóházhoz, ami hol istálló, hol palota, stb. és játszanak.

Ha a lova megéhezik, meg kell állni a mezőn, hogy legelhessen. Hiába sietünk, vagy jeges szelek fújnak, kikívánkozik a legelőre. Vagy ahogy elmagyarázta,  LEGELÓ. "Anya, a legelőn eszegető ló az a legeló." Belátom, igaza van.

Tart a lómánia (az állatimádathalmazban kiemelt szerepet kap), a lovaglásvágy, a szerepjátékok lovacskákkal, a lógyűjteménybővítés. Ja, és a nemevés is. 

Ui: Megkérdeztem, hogy nincs -e szüksége kesztyűre. Válasz: "Nem, megleszek nélküle."

Hattyúk, kacsák és mi. Senki más. Imádom, mikor csak a miénk az egész balaton part.

Többórás maratoni KVzgatás réges-régi barátnőkkel. Összedugott fejek, folyamatos, többsávos kommunikáció, hatalmas bögrék, mogyoróstejszínhab az óriási bögre forró ital tetején. Két meglepetésjegy az egyidős unokatestvéremtől egy francia sanzonosbalettozóséneklős előadásra. Isteni! Örömködés, hogy beszélem a nyelvet és hogy többször is járhattam Párizsban a szerelmemmel. Visszavágyódás. Keresem a fülhallgatómat, megtalálom és jólesős érzéssel bogózok ki belőle egy polipot és egy műanyag lovat. Ha körülnézek a lakásban, mindenütt Nünü ruhái, játékai, apró hajcsatok. Édes rendetlenség. Pattog a tűz a kandallóban. Farkas fát aprít a kertben. Forró habfürdőzés levendulaolajos vízben. Bebújni a jó meleg, puha ágyba, egyik kezemet a gyerekhez fúrom, másikat Farkas nyakába és így alszom el. Felfüggeszteni az új madáretetőket és etetni a kinti madarakat, akik szépszámmal jönnek. Megtalálni a lelőhelyet, ahol 15 kilós kiszerelésben vehetünk magot nekik. Karácsonyi készülődés. Sok felkérés és munka. Részese lenni egy szép kezdeményezésnek, segíteni a szegény gyerekeken. Együtt énekelni Vele a karácsonyos és télapós dalokat. Nézni, ahogy kakaóstekercset eszik. Aztán odabújuk a maszatos arcával és én is csupa kakaó leszek. Megtapogatni az új névjegykártyáimat, amit a legjobb barátnőm intézett el nekem. Amikor átkarol a kis kezeivel, dünnyögve mormogja, hogy "Te vagy a legjobb Anyám, mmmmmmm!" Éjfélkor még dolgozni a laptopon az ágyban, Ő pedig felhoz nekem egy bögre mézeskalácsosteát. Egész nap bandázni a lányokkal, karácsonyi kellékeket válogatni majd egy üzemi konyhára betévedve megebédelni. Megvakargatni a papagáj fejét. Lefeküdni a meleg kőre a kutyák közé. Meggyújtani a mécseseket a kandalló párkányán. Beletenni a ma vásárolt apróságokat a rózsás dobozba, amelyben régóta gyűjtögetem az adventi naptárjába való ajándékokat. Megvenni a piros anyagokat hozzá és várni az alkalmat, mikor elkészíthetem. Beszélgetni a télapóról. Örülni, hogya Mikulásnak sikerült megszerezni azt a rémesborzalmas világítósellőlányt, amire annyira vágyott. És pont a szőkét. Beszélni a világ másik oldalán éldegélő Marcikával, aki megígéri, hogy megveszi és elküldi valahogy azt a fából készült babaházat, hogy a Jézuska és az Angyalok is jól végezzék dolgukat. Terveket szőni. Álmodozni. Megint megállapítani, hogy bármibe is kezdek, Ő mindenben támogat. Kinézni az ablakon és messze, messze ellátni. Távoli város fényeit bámulni. Boldogan sóhajtani. Beszívni az alvós illatukat. Gyönyörködni bennük. Szerelesmnek lenni. Mint nő és mint anya. 

Múlt héten nagy dolgok történtek. Például az, hogy először kérte, hogy fessem ki a szempilláját neki is és szájfényt is szeretett volna. Hhhhhhhhhhh.....Először csak állt a fürdőszoba ajtófélfájának támaszkodva, majd felkapaszkodott a pultra "Anyaca, Neked olyan gyönyörű szemed van! Nekem is megrajzolod a szempillámat, hogy igazi lány legyek..."

Óvodások énekelnek

"Maci mézescsuporral és sünibarátokkal, középen pedig van egy kiscica, én pedig figyelem ott fent, hogy mi történik" 

Aztán voltunk óvodát nézni. Kettőt is. Egyik sem megfelelő (de erről majd később értekezem). Bár a gyereknek mindkettő tetszett. Az elsőben elidőztünk egy kicsit, fent is hagytuk az emeleten mi pedig lentről hallgatóztunk, eljátszott a babaházzal, beszélgetett az óvónénivel ("Ilyen babaházam nekei is lesz, mert ilyet kértem a télapótól, már írtunk is Neki anyával. A cipőmbe nem tudja beletenni, mert kicsi vagyok és nem fér a pici cipőmbe, de majd a karácsonyfa alá beteszik az angyalok...") és boldog volt, mikor a többiek (leginkább is az óvónéni) elénekeltek neki egy karácsonyi dalt. Mikor először beléptünk a terembe, teljesen felvillanyozódva köszönt mindenkinek: "Sziasztok! Én Nünü vagyok, a Mamámat pedig Nagyikának hívják....(aztán elmagyarázta, hogy a Nagyiék hol laknak, mi pedig máshol, és megadta mindkét címet:) Fél óra múlva el kellett indulnunk, mikor is zokogott, hogy maradni szeretne, játszani a gyerekekkel, mert nagyon sok barátja van ott és rengeteg játék.........Délután is vissza szeretett volna menni, és azóta is kérdezi, hogy mikor mehet óvodába. Na és szívesen rajzolja le az ottani élményeit.

Apróbbnak, mikor még nem beszélt (és ez ugye Nála igen hamar bekövetkezett, az első születésnapi gyertyafújáskor már szövegelt) igencsak barátságos oldalát villantotta meg. Később aztán jött az undokoskodó korszak, amikor már attól kiakadt, ha megemlítettem, hogy másnap jön hozzánk valaki vendégségbe. Gyakran közölte, hogy "nem akarom, hogy jöjjön xy, nem szeretem! Nem fogok vele játszani!" stb. Ha az utcán hozzászólt valaki kedvesen, szintén kiakadt. Na és be is váltotta az ígéretét, előfordult, hogy a vendégség végére is megtartotta a távolságot. Persze inkább az történt, hogy kellett egy neki egy tíz perc, fél óra, és le sem lehetett vakarni az adott illetőről, akitől előtte kiverte a víz.

Most pedig a csicsergős korszakot éljük. Imádom! Mert ugye ki az, akinek nem duzzzad a melle, mikor a fél áruház az Ő gyereke szövegén olvadozik? Isteni érzés, no. Tehát, Nünü sosem volt szűkszavú (csak nem hasonlít rám?:), de most aztán ontja a sztorikat, okosságokat mindekinek és mindenfelé, kérés vagy kérdezés nélkül. Pl. Bementünk egy boltba, célirányosan a pónik felé (a lóimádat eluralkodott az egész családon, és bár igyekeztem a kézzel farigcsált darabokat előnyben részesíteni, mára már leengedtem a lécet és gyülekeznek a ronda, giccses rózsaszínek és kékek is......ezekből a lájtosabb változatok...) vettük az irányt, mivel ígértünk neki egy újabb lovat az otthoni rengetegtúlsok mellé. Kivette a kis zacskót a polcról, majd gyors léptekkel -minket hátrahagyva- elbattyogott a pénztárig. A pulttól kicsit messzebb megállt (ha túl közel áll, nem lát fel a pénztárosig:), felnyújtózkodott a becsomagolt lóval, és nekikezdett: "Szia! Ezt a pónit szeretném megvenni! Tudod, a másik kezemben is van egy póni, de azt nem a Ti boldototkban vettük, hanem egy másik boltban, ami nagyobb mint ez a Tiétek. Csak ezt már kibontottam, mert kifizettük tegnap." -szereted a pónikat?-érdeklődött a pénztáros, majd integetett két kolléganőnek, hogy jöjjenek már, meg kell zabálni ezt a kislányt, ezt hallgassák (ennél a pontnál már rózsaszín cukormáz ömlött rólunk)- "Igen, szeretem őket, mmmmmmmm (ekkor magához szorította a tegnapi apró pónit, és ilyenkor hallatt egy ilyen dünnyögő hangot)! Tudod van otthon egy nagy lovam is, az a neve, hogy Narancs. De azt nem lehet bevinni a kádba, ha fürdünk, mert túl nagy és nem fér el mellettem, és nem műanyagból van, és a vízben kiszárad. Meg még szoktam lovagolni igazi pónin is, a Szikrán. Úgy kerültem oda, hogy megkérdeztünk egy lányt, hogy ráülhetek a pónira? És Ő azt mondta, hogy igen, rá, és akkor Apa feltett a hátára, és mentem mint a nagyok......." Ezalatt kifizettük az újpónit, aztán elhívtuk, hogy feladjam rá a kabátot, és hogy ne tartsuk fel a hátunk mögött mosolygó sort. Mielőtt elhagytuk a boltot, még kiabálva elköszönt az eladóktól és a bent várakozó vevőktől: "Sziasztok! Köszönöm szépen ezt a pónit!!!! Sziasztok Lányok! Majd jövök még! Sziasztok!!!!!!!!" - és a sajátos integetési stílusában hadonászott a kis kezével.

A legjobban akkor szeretem, mikor egyedül barangolhatjuk be, hosszasan üldögélhetünk a tó mellett, bújócskázhatunk az öreg fák között, kergetőzhetünk a réten. Ilyenkor olyan, mintha tényleg csak a miénk lenne.....

A mi jóevő, nagyburkus gyerekünk ebédmegtagadó lett........Az úgy volt ugye, hogy mindig is odafigyeltem arra, hogy miteszik. Már magzati korában, amikor a pocakoscukrosodásom miatt szénhidrátszámlálásra kényszerültem, napi 3-4 liter ásványvizet ittam és ügyeltem a minőségi eledelek bevitelére. Aztán, mikor 15 hónapon át szoptattam és külön figyelmet fordítottam a tej összetételére (főleg az elején, amikor 6 hónapon át csak anyatejen nevelkedett). A hozzátáplálást is szépen, lassan hajtottuk végre, sokáig csak bio élelmiszereket evett és betartottuk az ajánlásokat, miszerint nincs tej, mogyoró, csoki, stb.

Mikor eljött az ideje a darabos ételeknek, szívesen fogyasztott kiflit, kekszeket, pogácsát, stb. Azonban már akkor sem szerette a főzelékekben a darabkákat. Próbálkoztam, próbálkoztam, de ha a fele is darabkás volt, akár a legkisebb dolgokat kiszűrte belőle és kiköpdöste. Kérdeztem védőlányt, doktornőt, akik nem tulajdonítottak nagy jelentőséget nekik én meg úgy voltam, hogy akkor továbbra is pépesítem az ebédet Neki, mert így viszont mindent megevett, de tényleg mindent (húst, bármilyen zöldésget, rizst, tésztát, lencsét, min-dent) és nyugodt voltam a napi táplálékösszetétel miatt.

A rajzain megjelentek a szempillák. Igaz, régóta húzgál a szemek köré vonalakat, szemöldököt, de most már igazi csillagszemű lányok kerülnek ki a kezei közül:)

Ez itt Ő. Egészen nagyban, mivel a táblára készült. "Itt éppen kacarászom Nagyika, mert vicceset mondtál. Akkora szám van, mint egy bálna. Olyan mókás vagy Te Nagyi."

Íme a születésnapi ajándékom Tőle. "Boldog születésnapot Anyaca, ez az ajándékod! Ez vagy Te, énekelgetsz, csak nincs mikrofonod. Ez pedig egy sünis torta, látod? Tüskés a háta és gyertyák vannak a tetején, amit elfújhatsz majd. Meg egy kicsit én is elfújom."

Pityukakas magokat eszeget és kapirgál. Az a sok színes az a farktolla, a fehőszerű valami pedig a taraja:) Süt rá a nap és bárányfelhők is vannak az égen.

Kérte, hogy rajzoljak Neki egy Eperkét, aztán majd Ő is lerajzolja az övét.....Annyit rajzol, hogy a füzeteivel meg a rajzaival tele lett egy hatalmas papirdoboz, úgyhogy most újat nyitunk:)

Komisz sanyargatta a fejemet. Nyakamig felhúztam a csíkos kötött plédet és bevackolódtam a kanapéra. Levette a szandálját és odafészkelődött mellém. Összeért az orrunk, mikor elkezdett suttogva beszélni hozzám: "Beszéljük meg a napi eseményeket Anyaca! Ma például voltam Apacával a boltban, de nem ettem meg a kiflit, mert amíg nem fizetjük ki, addig nem harapok bele, tudod? Szóval ez is a napi események dolgozata."

Nagyi beszélgetett a Papával, hogy mikor tegye be a rakottkrumplit a sütőbe, mikor ebédeljünk. De mindegyikünknek mindegy volt, mire Nagyi sóhajtva állapította meg, hogy nincs egy ember sem a lakásban, aki határozottan döntene. Nünü a könyvből felpillantva:" Nagyi! Én döntésképes vagyok! Tedd be most a sütőbe!"

 "Anya! A balerinák szoktak lovagolni? Mert én egy igazi balerina leszek és lovagolni is fogok. Meg festeni rajzokat......Meg még énekelni is fogok persze, mikrofonba, a színpadon. Ha nagy leszek. De azért most is tudok ilyeneket, tudod, Anya, pedig még nem nőttem nagyra." - magyarázza a magas lóról (lovagol az akkor még Narancsnak hívott hintalován).

Sokszor van rajta a rózsaszín tüllszoknya, amitől nehezen válik meg és van az úgy is, hogy gumicsizmát húzunk és abban szaladgál a sáros kertben. Mert Ő egy igazi balerina. Folyton táncol és időnként előveszi a mikrofont és énekel is hozzá. A rajzolás továbbra is napi szintű munkája, szupertehetségescsirke:) Na és a lovaglás! Az állatimádaton belül (minden állatot simogatunk, még a bogarakat is) kiemelt szerepet kaptak a lovak. Van műanyagból, fából, van nagyikötötte, porcelán, bácsifaragta, botbólkészült, gesztenyeló, plüssló, lególó, fahintaló és Narancs, a nagyhintaló. A közeli lovardában mindig megcsodáljuk Őket, ahogy legelésznek. De most, miután pónilovagolt Zsuzsi hátán, az igazi barna lovacskán, és olyan peckes tartással, magabiztosan és büszkén tarotta magát, aztán pedig le sem akart szállni, alkudozott, majd sírt és hisztizett is, szóval most méginkább lórajongó lett. Ült a lovon, sugárzott a boldogságtól: "Ez nagyon tetszik nekem ez a lovaglás!!!!!!! Ez egy csodálatos paripa ez a Zsuzsi Anya!" Otthon pedig megölelte az addigvolt Narancsot: "Anya! Teljesen beleszerettem a Zsuzsiba!"

Alvósoverállban, katicás papucsban, egy rózsaszín gereblyét szorongatva, egymás kezét fogva csattogtunk lefelé a lépcsőn, majd a konyha felé vettük az irányt. Feltettem a vizet melegedni az esti biozabosalmás italához és bekapcsoltam a rádiót, mert -ahogy igen gyakran- táncolni támadt kedvünk. Roptuk a konyhakövön kiejlölt színpadon egy gyors számra, aztán én kevergetni kezdtem a bébipapit, Ő pedig a hűtőt beborító mágnesgyűjteményemmel játszott. A Republic egyik száma, a 67-es út csendült fel a háttérben, míg én tettem-vettem a konyhapulton. Odaszaladt hozzám, átölelte a lábamat és az angyalfürtös fejét belémfúrva sírdogált rémülten. Lehajoltam hozzá és megkérdeztem, mi a baj. "Ez nagyon szormorú dolog Anyaca! Nem akarom, hogy elmenj messze! Azt énekli ez a fiú, hogy elmegy messze és nem jön haza és nem találja meg az Anyukája!" - beszélgettünk a dalról, megnyugtattam. Visszament a mágnesekhez, de pár pillanat múlva megjelent és szipogva folytatta: "Anya! Mindjárt megint az a rész jön, hogy hazatalál! Ez nagyon szoromú, hogy elveszett, kapcsoljuk le ezt a dalt Anyaca, nem szeretem!"

Egészen aprócska volt még, mikor elkezdett aggódni az állatokért, akiket az utcán látott árválkodni. Persze, mi is -jó, főleg én- ezt tesszük az Apjával, de próbálunk -oké, főleg nekem kell igyekeznem- nem mutatni előtte túlságosan ezeket az érzelmeket. Ha észrevett egy kutyát bármilyen messze is az úton, valami hasonlót hallottunk Tőle: "Ó, nézzétek, szegény kutyuska! Egyedül van, biztosan nincs háza! Menjünk oda hozzá és simogassuk meg szegénykét!"

Papával tanulmányozzák a holdat, a napot, a földet és a csillagokat, földrészeket az interneten, aztán Papa pár perc szünetet kér. Nünü türelmetlenül várja az erkélyajtónak taptasztott orral. "Papa, gyere már légyszíves, ne tököréssz! Csípkedd magad Papa! Nagyon sok dolgunk van még, meg kell néznünk a holdat is közelebbről, gyere máááár! Tudod Papa, nagyon sok csillag van, nincs időnk mindegyiket tanulmányozni közelről. Egyik nap megpróbáltam megszámolni, de csak százig tudtam, annyi van belőlük, tudod?"

"Papa! Túl közel hoztad a földrészeket, alig látom már az óceánt! Na jó, most már elég a munkából, sétálni van kedvem. Most már el kell mennem Anyához, addig folytatsd nélkülem, mert meg kell írnom három beszédet Anyának. Anya, tessék, itt a beszéded, mondhatod (és átad nekem valami képzeletbeli beszédet, majd elszalad a Papához)!" - itt tartunk, beszédeket ír nekem a kétésfélévesem.....

"Tudod ez csak egy fénykép a kisegérről (mutat egy képzeletbeli képet), de azért halljuk, hogy cincog, mert elképzelegjük magunknak. Bemászik a számítógéped motorjába, csudapofa!!!! Ott cincog! De jópofa! Hahaha (folyton mindenen röhög). Milyen aranyos, látod! Hát kifekszem ettől az egértől! Most meg elbucskázott a papucsodban!"

Nyújtózkodik lábujjhegyen és nyögdécselve járkál, mikor rákérdezünk, hogy mit csinál. "Igyekszem gyorsan felnőni Anya!"

Kérsz joghurtot Nünükém? -"Ahogy mondod, kérek!"

Kérsz még egy szelet répatortát? - "Biztos ami biztos, veszek még egyet későbbre."

Fürdés után még szeret olvasgatni, játszani egy kicsit a legoházával. "Ha felvettem a pizsomámat, játszom még egy kicsit Anya. Amíg meg nem halok."  

Képzeletbeli állatokkal és szereplőkkel is képes eljátszani hosszú ideig. Hozza a tenyerében ezeket, elmondja, hogy néznek ki és megsimogatjuk Őket, eteti, stb. Rohan egy kis bálnával a kezében és kiabál "Apaca, nézzétek milyen édes kis bálnát vetett partra a tenger az előbb. Itt talátam a homokban és gyorsan viszem a vízbe, hogy tudjon éldegélni. Nézd, milyen szép a tükörképülete neki!" 

Nagyot lép a pöttyös csizmájába, átlépi a küszöböt. "Na, mekkorát dobbantottam, láttátok? Átugrottam ezt a lábszügöt!" - A küszöböt?- "Neeeem anya, ezt lábszügnek kell mondani, mert a lábunkkal lépünk át rajta, túúúúdod?"

"Én kiskoromban születtem meg, amikor még nagyon picibaba voltam Papa, tudod. Belefértem a tenyeredbe, most meg már túllógok rajtad, hehehehe."

Mindent elraktároz, megjegyez. Minap Farkassal este szakmáztunk, a másnapi prezentációjáról beszélgettünk, míg Nünü játszott, olvasott, tőlünk jó pár méterre. Két nap múlva játszik az állataival és ezt hallom: "Na gyere drágám, Te kis csodaparipám, Téged úgy hívnak, hogy Tender, a barátodat pedig Prezi. Lovagoljatok ki a mezőre tárgyalni...."

"Na jó, most aztán rajzolok egyet. Találjátok ki, milyen állat lesz a papiromon. Szerintem kakas, de kitalálhatjátok, hogy más is. De kakas lesz azért.(rajzol, megakad, gondolkodik). Igaz, közben elég elefántnak néz ki. Arra gondoltatok, hogy elefánt? Nagy ormánya van, tényleg. Na jó, elefánt lesz, ha akarjátok."

Megvizsálg az orvosi táskában található szerkentyűivel. "Hát, hát Anya, te bizony csúnyán megfáztál. Felírok Neked egy kis hársfateát és sajnos az orrodat is ki kell porszívózni. Kellemetlen, de muszáj anya, jót akarok Neked, tudod. Be kell venned három gyógyszert, egy pirosat, egy kéket meg egy furcsa színűt is. Na tessék, a lázad is felment, feküdj vissza mert különben aggódnom kell érted pedig most olvasni akartam."

Imád kergetőzni, bújócskázni, kifulladásig. "Na jó Anya, most már megint bújj el utóljára, de modd meg, hogy hova, mert lassan sötétedik és nem akarlak keresgélni."