Ültettünk búzát , az ablakon ég a karácsonyi koszorú, az asztalt adventi dísz ékesíti, sütöttünk mézeskalácsot (és még ígértem egy új adagot is, meg egy banánosgolyóssütit is), színeztünk karácsonyfát, készülnek a díszek, etetjük a kinti madárkákat,  és lesz idén is karácsonyi angyalka. No meg jött a télapó, hozott sok kedvességet és egy rémes giccset is (világítós sellőlányt.....frrrr......de ez volt a nagy vágy....), rengeteg könyvet. A reggelek pedig úgy indulnak, hogy pizsamában kitotyogunk az ajtóhoz, megkeressük az aznapi ajándékot az adventi naptáron, izgatottan kibontogatja, örül az ajándéknak és elmajszolja az apró kis csokit (olyan jó, hogy készítenek körömnyi méretű csoki mikulást, macikat és egyebeket). Aztán Apaca az utasítások szerint csukott szemmel elkúszik a legóházhoz, ami hol istálló, hol palota, stb. és játszanak.

Farkas gyakran kérdezi tőlem, vajon mire emlékszik majd a gyerek ezekből a hihetetlenül boldogságos napokból, mi marad meg a vattacukorévekből, amit megélünk mi együtt.  Én hiszem, hogy ha még nem is emlékszik, beépül a lelkébe minden......Szerelemben úszkálunk. Annyira jó, hogy úgy érzem, ennél annyirább már nem is lehetne. Persze vannak hiányok, vágyak. Mint pl. a Kistestvér.

Valamelyik nap békésen játszogatott, mikor eltörött a mécses. Potyogtak a hatalmas könnycseppek, keservesen sírt. Meglepődve néztünk rá, s hívtam magamhoz. Bevackolódott az ölembe, majd szipogva magyarázta elkeseredésének okát, alig bírtam kihámozni: "Nekem nincs kistestvérem Anyaca! Miért nincs testvérem? Nagyon szeretnék egy kistestvért! Csicsizgetni szeretném, meg együtt játszanánk és a dumbimat is odaadom Neki!" (a cumija, ami a legféltettebb kincs az alvórongyival együtt). Szívem szakadt.....Megbeszéltük, hogy mi is szeretnénk, hogy jöjjön a Kistestvér és reméljük, hamarosan megérkezik. Augusztus óta merült fel benne ez a téma, de csak olyan szinten, hogy érdeklődött, vagy gyakran rajzol engem nagy hassal, benne kisbabával. Az egyik alkotását kérte, hogy csíptessem a hűtőre, azóta minden nap megmosolygom. Ha kisbabákat lát a gépen, megkérdezi, hogy ez az Ő testvére -e és imádja a picikéket.

El vagyunk olvadva a rajzolásától, az énekektől (más- és saját szerzeményeitől is), ahogy fut, ahogy magyaráz, ahogy a világot látja, ahogy szerepjátékokat játszik, balettozik, lovagol, idegenekkel durcáskodik vagy éppen folyamatosan magyaráz, ahogy kirakózik, épít kockákból, legóból, bámiből, ahogy olvassa a könyveit, hallgatja a meséket, csillagokról beszél..........

Aggaszt, hogy nem eszik. Harmadik hónapja szinte csak ezeket hajlandó: májkrémes kenyér, kifli, pogácsa, sütemények, kekszek, joghurtok, tápszer, gyümölcsök, ropi, sültkrumpli. Kb. ennyi. Semmi zöldség, hús, rizs, tészta, stb. Néha bőgésig kiborultam ettől. Olvastam, kérdezősködtem, mindenki csak leint, hogy ne foglalkozzak ezzel, mert vannak ilyen időszakok. Most éppen nyugton vagyok, bár marhára idegesít, de majd januárban visszatérek erre a témára. Nem fogy és isteni a kedve. De én, akinek olyan fontos, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzon, mégis aggódom. Pár hónappal ezelőttig mindent megevett, amit csak adtam neki. Most az ebéd szó hallatán jeges rémület fogja el. Bezzeg csokit enne. De azt meg nem adok (most kivételesen kap napi egy-két körömnyi csokitélapót).

Óvodát nem találtunk. A közelben vagy bénák, vagy megfizethetetlenek. Voltunk a tizenkettedik kerületben, oda jár a barátnőm kislánya, akivel egyidősek, és az unokatestvérei is most nagycsoportosok, és csupa jót mondanak a helyről. Tényleg szép, kellemes. De csak jövő szeptembertől mehetne. Addig keresnünk kell egy családi napközit, mert igényli a társaságot.

Farkas sokat dolgozik, hajtja az ügyfeleket, nehezen döcög a cég, mindig lengedezik a kard a feje felett. Én is túlvállaltam magam az év végén, alig bírok a sok munkával, a karácsonyi készülődés terhére......

De minden apró bosszúság, körömrágós aggódás innen nézve semmiség. Nagy hógömbök ereszkednek le az égből, vastagszik a hótakaró, nyikorog a hótaposónk alatt.......