Piroska és Farkas

Amióta megkaptam az igazgyöngyös fülbevalómat, amit a párom a hűtőgépre félretett pénzünkből vett meg vagy 8 éve, azóta sosem vettem ki a fülemből, egészen addig, amíg a családunkba nem érkezett Kavics, a feketesapkás papagáj, akinek tényleg ez a fajtája, bár furcsának tűnt nekem is.

Gyerekkoromban is volt hullámos papagájunk, a Ricsi, meg kanárink, a Nelly, és a párja, akit csak így hívtunk, "ésapárja", ami akkoriban viccesnek tűnt, meg azért is, mert ajándékba kaptunk a mamám kolléganőjétől, és nem tudtunk megegyezni a nevét illetően. Aztán voltak hörcsögök, először a Dönci, aki szegény úgy pusztult el, hogy a nagymamámnál hagytuk megőrzésre, aki szegény kedveskedni akart Döncinek, és a forgács helyett puha fekhelyet biztosítani, így egy zacskó vattát tett a terrárium aljába, amit meg Dönci ugye betömködött a pofazacsijába, ahol elakadt és megfulladt szegénykém.

Nyugtalanító arra ébredni, hogy megint nem jön álom a szemére, kedkeny szemmel böködi a távirányítót, az óra pedig még csak közel sem jár a felkeléshez. Félálomban mérlegeltem, hogy vajon kigyűrjem a fejemet a párnámból, és rászóljak, hogy aludjon már, kockáztatva azt, hogy utána én sem tudok elaludni, vagy hagyjam már békén, mert úgyis hiába szólok neki, attól még nem tud aludni. Az előbbit választottam, és valóban, elsőre hiába szóltam, de harmadszorra elég sikeres beszólásom lehetett, mert lekapcsolta a tv-t, bevackolódott mellém, és elaludt.

Én nehezebben aludtam vissza, mert a kutyák általában az én testem melegét keresik, és rajtam alszanak el, így lefogják a takarómat, és ha forgolódni szeretnék, akkor a paplanom nem jön velem.

Farkas egész hétvégén szarul volt. Azt mondja, hogy a csütörtöki orvosi vizsgálaton találtak valamit a torkában, amit majd meg kell mutatnia egy gégésznek. Valószínűleg ettől krákog már hetek óta, és az is lehet, hogy a hányingere is ettől van. Aggódom, de nem mutatom neki.

Egyébként sem egy egyszerű beteg. Nem az a jajgatóspasi-féle, mint az apu, aki ha valami baja van, akkor hangosan szenved, meg jajgat, de akkorákat és olyan hirtelen, hogy kiesem a gatyámból. Ő a csendesenmászkálósan-féle szenvedő, ami ha lehet, akkor idegesítőbb, mert sosem tudom, hogy mi a baja. És ezt csinálja egész hétvégén. Amitől ugye egyikünkenk sem lesz túl jó a kedve.

Ráadásul ma be is kellett jönnöm a munkahelyemre, délután kettőre, mondván, a főnököm megnézi a prezentációt, amit ugyan már a héten, szerdán elküldtem neki, és azóta sem nézte meg, Nem lep meg, mert minidg ezt csinálja, és a prezi előtti nap lecsesz, hogy szar, amit írtam, és dolgozzam át. Ettől persze megjön az embernek a jókedve és az önbizalma is, a másnapi prezire........Nem is csoda, hogy amióta itt dolgozom, iszonyúan izgulok minden prezi előtt és közben. Már napokkal előtte görcsöl a hasam, az előadáson meg alig bírok megszólalni (állítólag ez csak egyszer volt észrevehető). Jó itt dolgozni, csak rámegyek idegileg.

És az meg külön a kedvencem, hogy a megbeszélt időpont már jócskán elmúlt, de sehol a főnök...Imádnám éjjel átírni az anyagomat, komolyan....

Ha már a hétvégi mélypontoknál tartok, akkor a csúcspontot is megemlítem, ami a szombati ebédünk volt. Nem tudok főzni, nem is nagyon szeretek, csak nagy ritkán jön rám, és olyankor hetekig főzök és csomagolok a páromnak még ebédet is -szerintem ez valami hormonális dolog lehet, amitől hirtelen kötelességtudó háziasszony hormon túltengésem lesz, vagy ilyesmi. szombaton gyönyörű volt az idő, sütött a nap, mintha tavasz lett volna. Elültettük a tölgylevelű hortenziát, meg pár növényt átültettünk a szomszéd kertbe, amit magunkhoz csatoltunk (ill. a felét), és gondozzuk. Aztán összerittyentettem egy gyors tejszínes-pestos tésztát, jó sok sajttal, és a pasim kitalálta, hogy együnk a teraszon, mint nyáron. Isteni volt!!!!

Sokat sírok. Azt hiszem, addig még egészséges, amíg többet nevetek. És nagyon sokat nevetek. Igaz, a barátaim szerint hetente két bőgés az átlagom, annyi kell, hogy meglegyen az egyensúly a lelkemben, vagy talán ahhoz, hogy kipakoljam a lelkemből a felesleges terheket, hogy jusson hely újabb önsanyargató, lélektépázó dolgoknak. Nem is tudom.

Viszont szeretem, ha valaki tud sírni, nem szégyenli a könnyeit, akár lány, akár fiú.  A párom nem szeret sírni előttem, mert úgy nevelték, hogy a fiúk nem sírnak. Az évek során sokat változott, és több könnyet is láttam, de azokat is csak lopva, mert takargatja.
Most néztem meg ezt a megatáncos műsort. Magáért a műsorért nem rajongok, de szívesen megnézem, ha van időm, mert szeretem a táncot, és sajnálom, hogy annak idején nem foglalkoztam többet vele (jó kis lélektisztító, érzelem közvetítő, élménypillanatszóró, stb.). A megasztáros műsorban is nagyon szerettem, hogy az itt fellépő fiatalok nem szégyenlik kimutatni az érzelmeiket, és ha úgy adódik, akkor sírnak is aa kamerák előtt. És nem szégyen megölelni egymást, és megpuszilgatni a másikat, és azt mondani, hogy szeretlek. És két fiú is ugyanúgy megteszi ezt, mint akár a lányok, akár ellentétes neműek. Szóval ez nekem nagyon tetszik.

Már két hónapja lázasan szervezzük az unokaöcsémmel a december 7.-i kimegyünkcsaládilagBécsbe járatot, egy jó kis adventi, csupafényes sétálásra, forrócsokizásra, élménypillanat gyűjtögetésre. Szóltunk unokatesóknak, Öcséméknek, Anyukámnak és a nagynénéméknek, aki jön, az szóljon, mert úgy szervezzük az autókat.

Végül, természetesen össze-vissza kavarások és egyeztetések után két kocsira redukálódtunk, a miénkre, benne Anyi, pasi és én, valamint Kosiékéra, ahol a felesége ült, meg az öcsémék. Hetente küldtem figyelemztető maileket a kollégáimnak, a főnökömnek, hogy én bizony már réges régen beixeltem a szabadságkérőexcelletáblába, hogy nem leszek, egyetlen egy napon, pont ezen. Arra ne szervezzenek nekem se preziket, se tenderleadást, semmit. A páromnak is küldözgettem leveleket, hogy tuti dec. 7., de ennek ellenére otthon többször megkérdezte esténként, hogy "mikor is megyünk Bécsbe"???? Amitől én falra mászom, mert ezerszer elmondtam, leírtam, és a hűtőre is kitettem a mágneses medve alá, hogy dec.7. BÉCS!!????

Nem egyszerű nálunk összeegyeztetni bármit is, pedig főleg magunkhoz kéne alkalmazkodnunk. De amióta a kedvesem nagyfőnök lett, még elfoglaltabb ,mint valaha és ha előre megbeszéltünk pl. egy otthoni pihenős hosszúhétvégét, akkor tuti, hogy a fél péntek mégis azzal telik, hogy bemegy "csak reggel, meg csak ezt, meg csak azt az egyet elintézni", vagy otthon van, de egész nap telefonál, és nézi, hogy jött -e mail bentről az otthoni címére.....Most még kapott egy laptopot is, ami rűadűsul kártyás is, vagyis még a kocsiban is lehet vele maileket fogadni.....Persze drukkolok neki, meg örülök, hogy hajtja a dolgokat, de nem egyszerű így pihenni.

Az első akadály hétfőn jött, amikor Anyinak javasoltam, ugyan már, nézze meg az útlevelét, nem járt -e le neadjistenesetlegtalán..... De. Pasit is felszólítottam, hogy először is keresse meg, majdpedig nézze meg, az övé érvényes -e még. Nem.

Mártika barátnőm szerint most voltak, tuti nem engednek így át. Központi hivatali akármi, érdeklődünk, hogy jó -e a régi személyi, de csak a  kártyás jó.Helyi okmányiroda, lehet -e 2 nap alatt kártyás személyit csináltatni? Nem. Központi határátkelésifelügyeletiinformációssegédvonalszám, nyomja meg 8, nyomja meg 9, majd nő hang elhadar egy www.??????????.hu címet, ami a 10. meghallgatás után is egy nagy kérdőjel, mert semmilyen változatra nem jön be az oldal. Végül sikerült a sok nyomogatás után elérni egy emberi hangot, aki azt állítja, hogy lejárt útlevél+régi személyi párosítás nyerő, átengednek. Tuti biztos??? Igen. Átugrottuk.

Kedden gyorsan hívtam a páromat, hogy trallalal, mehetünk, mert átengedik őket mindenféle régi meg lejárt dokumentumok kombinációjával. De újabb akadály gördül be, mivel -bár alig meri elmondani, nehogy a telefonon keresztül megégjen a füle- most szólt a tulajdonos, hogy csütörtök kettőre (miért is ne reggel, legyen pont 2, mert az totál félbevágja a napunkat, és lehetetlenné teszi a hajnali órák Bécsben, vagy az éjszaka Bécsben kiruccanási lehetőségeket is) szervezett egy nagyon fontos megbeszélést, egy nagyon fontos vezérigazgatóval, nagyon fontos, hogy ottlegyenek. 

Persze, én belátom (miután kitisztult a gőz a fejemből), hogy tényleg fontos megbeszélés, meg minden, de 1 nap, december 7., a mi napunk??????????????? Sosem megyünk sehová, mert 3 éve építkezünk, és közben mindketten felelős vezető pozícióban taposunk, és nincs idő, és most??????

Sértődős maileket írok, Ő kedveseket válaszol, vígasztal, megígéri, hogy megpróbálja elnapolni, de olyan ciki, mert ők akartak a nagyonfontosemberrel találkozni, és tessék, most lehetne, Ő is akar menni nagyon Bécsbe, de most meg kell értenem. Próbálom. Az eszemmel értem, de a lelkem már ott jár forrócsokizni a bécsi utcákon.... Ígéri, szerda délelőttre kiderül, hogy el tudták -e napolni.

Kedd este szinte szótlanul megyünk haza. Neki fáj a torka, krákog, én meg még duzzogok, és azon gondolkodom, hogy milyen rossz szótlanul ülni a kocsiban. De nem szólok, mert azért én duzzogok....Aztán úgysem bírom sokáig, és beszélünk, beszélünk. A páromnak sajog a torokberendezése, nem is érzi jól magát.....

Szerda délelőtt tűkön ültem, hogy mi van már, de csak ebéd után jött a válasz, mehetünk!!!!! Ezt is átugrottuk.

Aztán jött Csiga, aki ugye nem szerelte meg rendesen a wc-t. Aztán végre elment. Éjjel felébredtem, hogy a párom megint lent mászkál, TV-zik. Hajnali 2 óra. Rosszul van, hányt. Főztem kamilla teát, megitattam vele, és felparancsolatm az ágyba, hogy próbáljon meg aludni, mert sokat kell vezetnie Bécsbe. Ő durmolt, nekem meg kiment a szememből az álom, össze-vissza forgolódtam. Reggel nagy álmosan keltünk, fél órával később, mitn kellett volna.

Csináltam 20 szuperszendót: tönköly kenyér, bio csírák, téliszalámi, sajt, dugimustár (mindig eldugjuk, mert olyan finom, hogy nem akarjuk, hogy a vendégek megtalálják és megegyék.irigy kutyák, hahaha), medvesajt. 6 paprika felvagdosva, kimagozva, külön kis csomagokban. Párom állítja, hogy jobban van.

Rohanás a találkozási pontra, de előtte beugrottunk egy bankautómatához. Direkt kértem a pénzügyes barátosnőmet, hogy kivételesen időben utaljon legyen szíves (nem rajta múlik), és olyan helyes volt, mert szerdára ott is volt a pénz. Így csütörtökön nyugodtan húztam le róla a bécsi útra szánt keretet, és mikor kivettem a bizonylatot, látom, hogy hiányzik 100 ezer Ft?????? telefon Korminak, nem utalt -e 100ezerrel kevesebbet véletlenül, de nem. telefon a banki ügyfélszolgálatnak, adja meg a 10 jegyűt, adja meg a 4 jegyűt, az meg mi, nem jó, újra, stb. Míg végül kiderül, a telefonos segítség elmondása alapján, hogy állítólag november 16.-án erről a számláról levettünk 100 ezer Ft-ot, amit nem írt jóvá a rendszerük, mert hiba volt az Ő rendszerükben, és ezért most levették az összeget, szólás, értesítés, minden nélkül. És ja, 300 ezer embernél tették ugyanezt, szólás, elnézést, stb. nélkül....milyen bájos.

Mi mentünk elől, de mivel a párom pont idegesen telefonált a bankos segítséggel, nem az M1-esen idult el, hanem az M7-esen. És később vettük észre, úgyhogy jól eltávolodtunk, míg valahol egy kis falunál le nem tudtunk térni, ahol az unokatesóm vette át az irányítást, és előre ment a kocsijával. Eltévedtünk. Nagy nehezen visszaevickéltünk az M7-re, és vissza a kiindulási pontra. A párom addigra olyan rosszul lett, hányingere volt, hogy be kellett menni a gyógyszertárba, háyninge elleni csodapiruláért. 1,15 órával a megbeszélt indulás után ismét elindultunk, immár az M1-esen. Kb. 15 km-re Bp-től a párom annyira rosszul lett, hogy félre kellett állni, hogy nehogy hányjon útközben. Úgy döntöttünk, hogy én átülük az Ákosékhoz, és a Mamám és a párom hazafordulnak.

Ezt nem ugrottuk át.

A hátsó ülésen, középen kaptam helyet, az öcskös és a barátnője között, és így értünk be Bécsbe. Gyors kastély nézés után be is vetettük magunkkat a Starbucks kávézójába, amit én eddig távolról, a filmekből tiszteltem, és már nagyon szerettem volna közelről is megismerni. Isteni tejeskávét ittunk.

Mire besötétedett, eljutottunk a nagy adventi vásárba, ami elég nagy csalódással töltött el. A fények gyönyörűek voltak, nade a szép, kézműves áru helyett, amire én számítottam (gondoltam, hogy egy ilyen jellegű vásárra csakis zsűrizett kézműves portékát engednek be, és majd gyönyörű dolgokat tudok venni a lakásba), tele volt gagyival, forrócsokival, borral, meg mindenféle kajával. Komoly gondot jelentett, hogy az otthonmaradt mamámnak és a páromnak találjunk valami értelmes, kedves dolgot.

És nem is szeretek a pasim nélkül bandázni, úgyhogy nem volt valami jó....

Hazafelé, a legnagyobb dugóba keveredtünk, és 4 órán keresztül vánszorogtunk a bécsi forgalomban, a legbelső sávok egyikében, amikor is az unokatesóm felesége annyira rosszul lett (egész nap fájt a feje), hogy telehányt egy nagy zacskot. És mivel nem tudtunk félreállni, egy órán keresztül utazott a boa a zacsiban velünk:-))) De legalább szegény Dalmus megkönnyebbült, és ettől kezdve be sem állt a szája, de igazából senkié sem, és mindenféle témát érintettünk: lesz -e élet a földön 500 év múlva, mennyibe kerül egy szülés, miért nem váltok állást, stb., stb. Persze az autópályáról letérve, már hazafelé ismét eltévedtünk egy kicsit, és jó nagy ködben cammogva hazaértem 11-re (délután 5-kor indultunk Bécsből). A párom még mindig szarul volt.

A róka koma belengte ezt a napot:-)

Vikivel elmentünk egy szuper kis élelmiszer kuckóba, ahol hihetetlen dolgokat láttunk, szagolgattunk!

A felét tuti még csak nem is hallottam, és a kombinációk??? Volt ott rengeteg féle csoki, pl. rózsaleveles,borsos, meg chilis is, ill. ezeknek forrócsoki változata. Úgyhogy, mint jó Télapó, bevásároltam a páromnak egy csomó féle forró csokit, mert azt imádja. Már a csomagolásuk is csodaszép, belül pedig nem ám kakaópor van, hanem apró golyócskák, amiből 3-6 db-ot kell beledobni 1 dl tejbe, majd azt habosítani. Ebből zsákmányoltam kókuszosat, diósat, mogyorósat a chilis mellé. Régóta szeretnénk kipróbálni a chilis forró csokit, amióta a Csokoláé c. filmben hallottunk róla.

Becsúszott még a kosaramba mandulás olasz süti, meg táblás csoki, meg valami keksz, persze az is csokis.

Korom sötét volt még, mikor félálomban hallottam pasi motoszkálását az éjjeliszekrényemnél, de túlságosan nehezek voltak a szemhéjjaim ahhoz, hogy felnyíljanak. Füleltem, vajon reggeledik -e, vagy csak megint nem tud aludni, ahogy a hétvégén is (mindkét nap hajnali 3 után baktatott csak föl az emeletre, nem jött álom a szemére, így inkább lent TV-zett). Mivel nem tudtam eldönteni, és bár nagyon álmos voltam, de erősödött a  hólyagfelől érkező szorítás, az ikeás mamuszomban, szétálló kóc hajjal, félig csukott szemmel, tapogatózva mentem le a lépcsőn, és kanyarodtam a wc felé.

Már szeptember elején elkezdem sajnálni, hogy elmúlt a nyár, és fogalmam sincs hogy tavaly ősszel vajon milyen ruhákban járhattam, mert nem találok semmit, ami nem nyári, és egy kicsit is melegebb cucc???!!!

Aztán arra gondolok, hogy ideje levadászni a dísztököket, amelyekből majd lámpást faraghatunk, majd pedig jön az izgalmas karácsonyi készülődés.

Próbálom a páromat is tuningolni, amikor jajgat, hogy mindjárt hideg lesz, és hamar sötétedik, reggel sötétben viszi a kutyákat sétálni.... Akkor én -bár ugyanúgy tartok a felsoroltaktól (kivéve a kutyasétáltatást, mert ugye pasi engem ilyenkor nem kelt fel, kiviszi a szőrtündéreket, és mikor visszajöttek, felébreszt, vagy mielőtt leindulnak, ad egy nagy puszit, és hagyja, hogy kényelmesen nyújtózkodjak az ágyban, megvárjam, míg világosodik)- előhozom a hihetetlen ötleteimet:-)), mint:

Hosszasan tartottam az egeret a "publikál" gombon, majd mikor megnyomtam, gyorsan megnéztem, hogy vissza lehet -e még vonni, ha meggondolnám magam....

Úgy látom lehet, és ez egy kicsit megnyugtat. Gondolkodtam, hogy inkább megkérem az öcsémet, csináljon az ő honlapján egy blog oldalt nekem, ami nem publikus. Hogy miért, meg hogy mit is akarok, mert mit is nem?????

Kisanyám, most akkor kell a blog, vagy nem, mit nyavajogsz?????

Pénteken 10-re persze nem ért oda a vízszerelő, akit Csigának hívunk magunk között (vagy most már rondábban a háta mögött). Egyszerűen nem értem, hogy egy fürdőszoba szerelvényeinek üzembehelyezésén mit kell ennyit gatáyzni???? Jó, ők csinálják a villanyszerelést is, de tulajdonképpen a teljes gépészet készen van, csak pár lámpát és kiállást kértem kicsit máshová, és kész!!???? Azt gondolom, hogy mindez 1 napi munka lenne, amire 3-an vannak, és legalább 7. alkalommal jönnek ki a város túloldaláról????

Szóval, Csiga, a villany-víz szerelő szupermester a legkülönfélébb kifogásokkal bír előállni, hogy miért nem jön másnap, vagy miért kell elmennie korábban, mielőtt még bármit is csinált volna. Ahogy tőlem a lányok az irodában megszokták, már várják reggel az előző napi beszámolót, és mivel most "csak" a fürdőszoba befejezése zajlik, így csakis a Csiga-storyk aktuálisak. Ezek alapján született meg a kifogas.lap.hu létrehozásának ötlete (hacsak nincs már ilyen, mert tuti nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen alvállalkozókat fogott ki), amit persze előző szakembereink kifogásával is tudnék bővíteni, sőt! Szakágankénti bontásba is sorolhatnánk őket.

Csiga kifogásaiból harapjunk is ki néhány gyöngyszemet: 

1.) nem jövök, mert a lányomnak mandulaműtéte lesz, és este megjött neki, és most nem lehet tudni, hogy lehet -e műteni.

2.) az asszony éjjel rosszul lett, és a cardiológián ülünk.

3.) Pár hete elvágtam az ujjamat, és olyan vágás, hogy ma ül össze egy orvosbizottság, hogy megvitassák a további lépéseket (pár nappal ezelőtt volt nálunk, én nem láttam vészes vágást).

És a nagy általános, amit minden melós szívesen alkalmaz, mer' azt gondolja, hogy ez olyan benyelhető:

4.) megcsúsztunk máshol.....

Azt hiszem, majdnem minden kisgyerek akar egy kutyát.

Szerencsésebbek úgy születnek, hogy már van a családban egy négylábú kisbarátjuk, a kevésbé szerencsések, de még mindig mázlista kisfickók meg úgy, hogy vesznek nekik, még mikor kicsik. És vannak olyanok, mint amilyen én is, hogy még éppen időben szereznek maguknak ahhoz, hogy elég idejük legyen életükben arra, hogy a földön töltött életük nagy részét már kutyásan élik le!  Utóbbiak közül van egy olyan kis halamaz, akik meg a párjukkal együtt szereznek kutyát, és így, mint közösgyerek nevelgetik azt:-))))

Ezek vagyunk mi.

Tegnap bebugyoláltam az irodában az adventi naptárt, hogy a kocsiban meg ne lássa a párom (ja igen, mert oylan szerencsés vagyok, hogy pasi hoz és visz a munkába, vagyis olyan szerencsétlen, hogy nem szeretek, vagy nem merek vezetni, de ezt majd máskor), ami nem is volt könnyű, mivel ez egy nagyobb, fából készült fiókos szekrényke, ami ráadásul hóember alakú.

Hazafelé beugrottam a benzinkúthoz, kicsempésztem az egyik kis fiókot, hogy megnézzem, mi fér bele. Semmi sem. Olyan kicsi, hogy még egy gömböc vagy egy kis kocka csoki sem fér el benne...A kasszás csajszi elég türelmetlen volt, és egyébként is láttam a fején, hogy tök hülyének néz, mikor mosolyogva elmondtam neki, hogy kérném a segítéség, mivel adventi naptárt állítok össze, és kellene töltelék bele, majd megmutattam a fiókot.

Először megpróbált beletuszakolni egy nagyobb marcipánt, ami ezáltal magassabbra és vékonyabbra gyúrodott, felvette a fiók formáját -alig tudtam kiszedni, és jeleztem, hogy ez nem jó. Ő förtelmes pillantást vetett az amorf csokira majd rám, jelezve, hogy "kisanyám, márpedig megveszed a hülye csokidat, hamár átformáltad", de én álltam a pillantását, és lazán visszatettem a csokit a polcra.

Lecsavartam a tetejét, kihúztam, de csak úgy, hogy az ecset ne jöjjön ki belőle, majd egy nagyot szippantottam..... A "kisfehér".

Amikor a barátnőm, Ari terhes lett az első babájával, én még a lenti irodámban ültem, oda járt szaglászgatni a "kisfehéret". Olvastam, hogy sok kismama a terhesség x. hetében elkezd érzékenyen reagálni a szagokra, és szimatolni kezd. Na, Ari a hibakihúzó fehér folyadékra indult be, és ha az esetleg nem volt kéznél, akkor a körömlakkba nyomkodta az orrát. Képes volt feltúrni az irodát, ha nem találta a kisfehéret, és nagy megnyugvással szippantot belőle, ha végre meglelte a kis műanyag falkont.

Teljesen lestrapált a főnökömmel való levelezés, csattós email-csörte. Nevetséges, hogy az én kis irodám az övétől két szobányira van -ma reggeli mérésem szerint 8 lépés- és emailezünk. Raktam a válaszaimra követőt, hogy mikor megnézi -de ha nem rakok, akkor is lehet tudni, hogy nekem ír, mert mint a gép, úgy ütögeti a betűket, és az elküld gombra meg olyan nagy nyomatékkal üt rá, hogy tudom, mindjárt jön a jelzés, mailem jött. Meggyötri a lelkemet az ilyesmi, meg ugye értetlenül állok előtte. Neki mindnere az a válasza, hogy burkoltan bár, de közli, hogy ha nem úgy lesz, ahogy akarja, akkor itt valakiknek fizetését csökkenti, vagy kirúgja, ami majd jól a lelekmen szárad. Ilyen fenyegetettségben egyáltalán nem jó dolgozni.

Mókás adventi naptárra tettem szert, pasiajándék céljából. Mosolygós hóember fából, benne aprócska 24 fiókkal. Most már csak pici ajándékokat meg levélkéket kell eldugdosnom benne, mert holnaptól már nyitogathatja.

Mivel elég aprók a fiókok, kis csokin, meg radíron kívül sok dolog nem fér bele, esetleg fincsi tea filter, valami különleges óvszer... De írok majd bele kis levélkét is, hogy hol találja meg az ajándékot:-))) Szerintem jó kis móka! Rendeltem még piros-fehér kiskockás szalagot is, amit sehol sem kaptam, mert azzal szeretném felkötni a mézeskalácsokat a fára, ajtófélfára, akasztókra.

Anyika szerint régen, mikor még otthon laktam, arra sem lehetett megkérni, hogy ha ők elutaznak, locsoljam a növényeket a lakásban, mert egészen biztos, hogy elfelejtettem. Emlékszem, hogy egyáltalán nem izgatott, hogy van -e otthon új növény, vagy éppen valamelyik virágzik, vagy nézzem meg, milyen édes az új hajtása!!??? Aztán egyszercsak, kb. 8 évvel ezelőtt, amikor a 26nm-es kis albérletben laktunk, Anyi adott egy kisnövénykét, egy hajtást, amit ő gyökereztetett, és nálunk kezdett el fejlődni. Pont ugyanaz a cserepes virág, ami a Leon a profi-ban -egyik kedvenc filmünk- a főszereplő cipel magával, így elneveztük Leonnak. Minden nap megnéztük, ápolgattuk, kitettük az ablakba ha enyhe volt az idő, óvtuk, nehogy megégesse a nap, kiállítottuk, ha finoman esett az eső, és Leon mindezt meg is hálálta.

Annyira megerősödött, bedúsult,  hogy elkezdtük elajándékozni a hajtásait, amelyek már kitüremkedtek a cserépéből. Kapott új, méretes kaspót, még fotózkodtunk is vele:-) Aztán valahogy a költözéseket nem bírta ki szegény, hamarosan kimúlt, de a hajtásai a barátainknál azóta is virulnak. Leon megadta a kezdő lökést, és elkezdtem rajongani a növényekért. Először csak a szobanövényeket vásároltam,  különleges örömet leltem egy-egy új példány becserkészésében. A kis lakásunk kezdett megtelni oxigénnel:-))

Pár hete láttam egy filmet, a címére már nem is emlékszem, nem is egy mélyenszántó alkotás, de számomra érdekes kérdést vetett fel. A főszereplő nagyokos számítógépesszépfiú forradalmi újításokat fejleszt ki a haverja cégének, majd a megállapodásuk alapján a  fejlesztés befejeztével azt az időszakot kiégetik a memóriájából, amikor ama bizonyos dolgon agyalt és barkácsolta azt. Ezek az időszakok általában 1-3 hónapot jelentenek, és eleinte megy is minden simán. Aztán jön egy nagy felkérés, amire már nem hónapokban mérik a deláldozott időszakot, hanem 3 évet kell rászánnia az életéből, majd 3 év múlva az eltelt 3 évet kiégetik az agyából, soha nem emlékszik majd semmire, ami azalatt történik.

Persze van szerződés, mindenben megegyeznek előre és lepapirozzák, és a pais 94 millió dollárért belemegy (persze aztán folytatódik a történet, és átverik, átszövik romantikus szerelmi szálak, megszokott fordulatokkal tarkított, de persze a végén győz a hősünk).

Ez nem egy mese oldal, bár nagyon szeretem a mesekönyveket, és mesélni is imádok. Mikor az öcsémmel kicsik voltunk, a szüleink gyakran olvastak fel nekünk, maguk között felosztva a szerepeket és elváltoztatott hangon –láthatóan nagy élvezettel- játszották el a történeteket. Anyukám szerint mindig Ő kapta a gonosz szerepeket, míg Apu magának hagyta a kedves és hős karaktereket.

Egyre többször elképzelem, ahogyan szülőként mesélünk majd a kisgyerekünknek, milyen  mesekönyveket veszünk a polcra, s alig várom, hogy felhozzuk a pincéből a régen lezárt dobozokat, és leporoljuk a régi, kedvenc gyerekkönyveinket.