Azt hiszem, majdnem minden kisgyerek akar egy kutyát.
Szerencsésebbek úgy születnek, hogy már van a családban egy négylábú kisbarátjuk, a kevésbé szerencsések, de még mindig mázlista kisfickók meg úgy, hogy vesznek nekik, még mikor kicsik. És vannak olyanok, mint amilyen én is, hogy még éppen időben szereznek maguknak ahhoz, hogy elég idejük legyen életükben arra, hogy a földön töltött életük nagy részét már kutyásan élik le! Utóbbiak közül van egy olyan kis halamaz, akik meg a párjukkal együtt szereznek kutyát, és így, mint közösgyerek nevelgetik azt:-))))
Ezek vagyunk mi.
Ama bizonyos 26 nm-es albérletben húztuk meg magunkat, amikor is a párom egyik este meggondolatlanul és visszafordíthatatlanul elkottyintotta magát, hogy a munkahelyén kitettek egy cetlit: "kis vizslák elvihetők". Már nem tudta visszaszívni, pedig láttam a fején, hogy nagyon akarja. A kedvenc kutyám volt a vizsla, főleg a kisvizsla, amelyik meg elvihető is, az a legeslegkedvencebb kutyám volt!!! És igen, kimondta, hogy JÓ!!!!!!!!!! Lekopogtam, hogy OK, kimondtad, első az igazság, meg most már vissza nem vonható, és amit kimondtál az már van, lesz, kész!! Jó?????????? És jó!
Így feküdtünk le aludni, de aznap éjjel én már a neveken gondolkodtam, milyen póráza és nyakörve lesz, hogy fogom ölelgetni, miként bújunk őssze Ő meg én, hogy eygütt szunyókáljunk hétvégi, békés délutánokon... El sem hittem: lesz QTYÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Reggel a párom gondterhelten ébredt, és bár tudtam, én is tudtam, de nem akartam róla tudomástvenni, hogy igen, igen, 26nm, albérlet, és a vizsal nagyon nagy mozgásigényű, és még lakásunk sincs, és a Papám kivág minket, mert ő bérli a kis lakást......De meg kellett beszélnünk, belátni, hogy tényleg elhamarkodott döntés volt a tegnapi. JÓ.
A párom legfőbb érve az volt, hogy ebbe a lakásba túl nagy a vizsla....OK, akkor legyen spániel, mert ha szőr nélkül nézzük, majdnem olyan fazon, mint egy vizsla, és nagyon édes is! Csakid fekete lehet, mert egyszer, Balatonon a Tomiék szomszédjánál ilyet láttam, és nekemolyankell!!!! Megint kaptam egy JÓ-t!!!
Talán nem gondolta a párom (akkor még), hogy ha valami kell, azt azonnal elkezdem szervezni. Reggel megvettem az összes kutyás újságot, meg az Expresszt, majd a munkahelyemen csináltam egy jó nagy telefonszámlát, mert mindekit felhívtam, ahol feketes spániel nagy eséllyel felbukkanhatott. Találtam is egy helyet, ahol még mind az 5 kiskutya megvolt, ezért mi választhattunk elsőnek. Volt 3 sárga és két fekete. Este már ott simiztünk mind az ötöt!!!! Édesek voltak. Volt egy sárga, amelyik mindig a lábunkra ült, Ő tetszett a legjobban. De volt egy fekete, aki meg egyszerűen kiválasztott minket, ott rohangált körülöttünk, és jelentkezett, hogy jönnie kell velünk!
Akkora volt mint az a sípoló játék répa, amit vettünk neki, és ott szuszogott mellettünk egy kispárnán, hanyatt, a pocakját az ég felé tartva. Boldog voltam vele!!!!! Alfréd, az első, közös kutyánk, aki majdnem vizsla, ha rövid lenne a szőre:-)
Ha a kutya ugat
Alfi első éve nagyon jól telt, mert legtöbbször a párom vitte magával (amíg edzősködött, nem volt gond). Aztán a főiskola után váltott, és belőle is bizniszmen lett (lehet, ma már sajnálja).
Alfi a nagy bandázás után hirtelen otthon maradt, egyedül.
Jöttek a gengszterkedései: minden kis papirdarabot megtalált, azt is, amit jól elraktam, és olyan picikre szaggatta, hogy akármilyen apró is volt a papir, tele lett vele a lakás. Szétkaparta a bejárati ajtót (még mindig az albérletbe, és mikor otthagytuk a lakást, ezt le kellett cserélni).
Az ugatás. Mintha a egy farkas, akit nyúznak, úgy üvöltött, ha nem voltunk otthon. A szomszédok elkezdtek zaklatni miatta, mi meg nem hittük el, hogy annyira nagyon ugat. A mi kutyánk nem csinál olyat. Hogy megbizonyosodjunk róla, beszereztünk egy telefonkészüléket, aminek volt egy olyan funkciója, hogy a munkahelyemről felhívtam, és 1 percig tudtam halggatózni, hogy mi zajlik a lakásban. Kihangosítottam, és az irodában zengett: VAÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!! Bármelyik órában kísérleteztem, ugyanez volt. Már lopakodva mentünk haza, hogy ne találkozzunk zaklató szomszédokkal.
Elkezdtünk kutakodni a neten, mi van akkor, ha a kutya ugat, mikor egyedül van. Beszéltünk állatorvosokkal, kutyakiképzővel, kutyás boltokkal. Rettentő megoldásokat javasoltak:
1. vetessük ki akutya hangszálát = na, ez se normális,
2. menjünk ki a lakásból, és ha halljuk, hogy a kutya elkezd ugatni, menjünk vissza, és gyepáljuk el = normális???? Verjem meg a kutyámat????
3. fogadjunk egy kiképzőt, vagy kérjünk meg egy idegent, és a 2. pontban leírtak szerint járjon el = ez egy idióta!!!! majd jól megtanulja a kutya, hogy ha igeden jön, harapja meg, mielőtt megveri
4. vegyünk egy másik kutyát mellé, hogy ne legyen magányos = ez a megoldás állt a legeslegközelebb hozzánk, én rögtön támogattam:-))))
Mikor RúzsaSándor (komolyan így hívják) a munkahelyem elé ért, dudált, én meg lerepültem a lépcsőn, hogy a lehető leghamarabb meglássam Bendegúzt!!!!!!! Az egyik füle felfelé állt, és zöld volt a tetoválástól, a másik meg lefelé liffedt. Olyan nagy volt a pocakja, hogy szinte súrolta a földet, és egyáltalán nem volt megilletődve!!!! Amikor hazavittem, akkor is csupán egyet vakkantott Alfira, majd határozottan bevonult az ágyra lefekdüni. Egyáltalán nem volt megszeppenve, nem sírt éjjel a mamája után, inkább büszke volt, és beképzelt:-)
Az ugatással azonban továbbra is bajban voltunk.
Mikor a munkahelyemről belehallgattam az otthoni eseményekbe, ketten ugattak!!!!!!!!!!!!!!!!! Gondolom a kicsi látta, hogy ha mi elmegyünk otthonról, egyértelmű, hogy bizony ugatni kell, vagy inkább üvölteni, hiszen a nagy is csinálja....Újabb alternatívákat kerestünk. Végül a megoldást egy nyakörv jelentette, ami -tudom, rettentően hagzik, de egy barátunk előtte kipróbálta a saját nyakán, és nem volt az - elemmel működik, és ha ugat a kutya, akkor egy picikét megcsípi a nyakát. így lassan Alfika megtanulta, hogy ne üvöltözzön, ha elmegyünk, mert megint költöznünk kell egy új albérletbe....
Füge
Ő egyszerűen és megmagyarázhatatlanul kellett!! Még mindig albérletben laktunk, de úgy volt, hogy fél év, és kész a ház (ettől számítva másfél évet vártunk még). Azt találtam ki, hogy kell egy lány kutya Bendegúz mellé, akivel majd járok kiállításokra (mikor???????????????-nem gondoltam át), és elkezdtem kutakodni. Nem is gondoltam, hogy a westi tenyésztők ilyen ellenségesek tudnak lenni, és hogy milyen zárt világ is az övéké. Mi ismerünk egyet, akihez kozmetikushoz is járnak a kutyáink, na Ő naygon helyes, de nem volt kilátásban kiskutya, és mint tudjuk, nekem azonnal kellett!!!
Végül találtunk egy helyes lányt, akinél tervben volt a picieb, így elő is jegyeztük Fügét. Nagyon nagy élmény volt, amikor telefonált, hogy hány kiskutya van a mama kutyus pocakjában, és mégnagyobb élmény volt, amikor szólt, hogy már megindult a szülés, és van kislány is, aki a miénk!!!! Voltunk baba-mama látogatóba, végig kaptuk a fotókat a fejlődéséről, stb. Sajnos akkor kiderült, hogy húzódik az építkezés, és az albérletbe nem engedik a 3. kutyát. Így a kedveslány felajánlotta, hogy maradhat Füge nála, ha havonta fizetjük a tartását, és így is lett.
Sajnos vasárnapi szülők voltunk, mert egy évig csak néhány hétvégén meg ünnepnapokon volt velünk Fügi. Féltem is nagyon, hogy a beköltözést követően, amikor majd végleg nálunk lakik, akkor nehezen szokja majd a társaságunkat, nem fog úgy ragaszkodni mint a többiek. Mindez alaptalannak bizonyult, mint általában a fosorgásaim, mert tüneményes volt az első pillanattól fogva!!! És tud mosolyogni!!!!!! Tényleg!!!! Megpróbálom majd lefotózni, mert annyira édes! Egy SZŐRTÜNDÉR!
Annyira szeretem nézni Őket, ahogy mennek a párommal reggelente sétálni (már amikor
látom, mert a párom annyira édes, és olyan hálás vagyok azért, hogy Ő hamarabb felkel, mindig kiviszi a kutyákat, és engem meg hagy aludni, majd mindig egy puszival ébreszt. Nagyon jó így kelni), és vonul a csapat, tolakodnak a kerti kapunál, és persze a párom megy ki utoljára. Ilyenkor igyekszem, hogy begyűjtsem az "élménypillanatot" (az élménypillanat olyan, egyrészt, amit azt gondolom, hogy én találtam ki, magát a szót, vagy a kifejezést, persze, lehet, hogy nem, de jó nekem, hogy ezt hiszem:-) szóval olyan pillanat, amit igyekszel, hogy az emlékezetedbe bevésd, de úgy, hogy tényleg elő tudd keresni, amikor szükséged van rá, hogy a lelked megint megteljen a melegséggel, amit az a pillanat akkor és ott okozott benne. ezek általában jelentéktelennek tűnő minennapi kis pillanatok, de nagyon fontosak mégis). Olyan, mint amikor azt veszed észre, hogy egyesül állsz valahol (na jó, éppen ülhetsz is, vagy fekszel), és mosolyogsz.
Magadban.
