Aki amúgy macska, és a pelenkázón az a feladata, hogy az ordító, cuppogó gyerekemet lekösse, amíg evés előtt, között átpelenkázzuk, vagy leengedjük a szélcsővel. Sárga ez a gyerek. Még mindig. Ami miatt tele vagyok aggódással és szétvakargatom a lábamat (miért pont azt és ott, fogalmam sincs). Meg bukik is, de olyan mennyiségeket, hogy már sugárhányásnak minősíteném, de Farkas szerint ádehogy. Jó. Az alvása meg második hete katasztrófa. Mondom most, mikor éppen a nagyágyunkban alszik négy órája. De pl. tegnap délután kettőtől hajnali fél egyig csak el-elbóbiskolhat egy fél órára, azt is csak karban lengedezve. Ezalatt folyton cicicsatlakozott, bukott, majd reklamált az újabb adag tejért. Bogyódoktornő (homeopatás doktornőnk) szerint még ne vigyük vérvételre, mert ennyi idő alatt nem mutatható ki nagy változás a sárgaság és májadatokban, ne szúrkálják feleslegsen. Szóval rágom a körmömet vakarom a lábamat és folyton nézegetem a gyereket mindenféle fényben, hogy sárgább -e vagy sem. És bár tilos, néha megnézem a neten a lehetséges szövődményeket és mégjobban vakarózom.
Rózi amúgy egy cukorfej. Most éppen a tarkója felé igyekszik a hajfelkopása, amitől tisztára bácsifejű, valamint ugye sárga és bájos kis tokát növesztett az álla alá (4,8 kiló körül van 7 hetesen). Vagy alszik, vagy sír, főként a tej után sóvárog, így aztán alig van olyan, hogy mondjuk leteszem az ágyába és nézelődik. Ma reggel a két alvás között pl. csukott szemmel ordított, mikor bepakoltam a sok színes látnivaló közé, egészen addig, míg ki nem vettem. Úgyhogy olyan még szinte nincs, hogy Rózi csendben szemlélődik. Kivéve tegnap este, amikor fél órán át elvolt azzal, hogy a mellé kitett keménylapos könyveket tanulmányozta kurjongatva. De ez tényleg ritka.
