Reggel vérvétel. Én teljesen lemondó voltam. A vérzés továbbra is tart (nemömlős, de van), görcsölészik a hasam, feszít, szédülök. Szúrás után boldogan pillantottam meg Nünüt és Farkas a folyosón, bejöttek értem a kerti gyíklesről és Nünü folyamatosan magyarázta, hogy egy lány meg egy fiú gyíkot is látott. A recepción váltok pár szót a kedvencnővérrel, majd másik kettőnek is elmagyarázom, hogy lajosnak hívjuk a vérzést, és említett lajos most nagyon itt van. Kérdések jönnek, mennyire is, majd legörbülő száj. Nünü felkéreckedik a karomba, mosolyognak rá "Ő is itt termett!"- jegyzem meg.

Pár óra múlva doktornő telefonál, hangja nem árul el semmit. Nem mondja, hogy terhes vagyok, csak annyit, hogy a HCG ötszázvalamennyi, a progeszteron meg elég alacsony, szedjem tovább az aluldugdosósbogyókat. Ööööö, akkor most terhes vagyok, jól értem? Talán kinyögött egy igent, de nem volt meggyőző. Kérdezgetem, próbálom gyorsan átfuttatni a hallottakat az agyamon. Mondja, talán később megnézzük a hcg szintet, hogy szépen növekszik -e, és két hét múlva UH. Pihenjek. Köszönöm. Farkas felhőtlenül boldog a telefonban. Meskebarátnőm vigyorog és állítja, hogy Ő tudta és látta rajtam. Én meg most nem is tudom, hogy adjam -e át magam a boldogságnak, vagy óvatosan örüljek. Mégiscsak itt a lajos meg minden. Hááááááát, nem semmi.