Hazafelé gyakran elkocsikázunk az autópálya fölött futó kishídhoz, hogy onnan figyeljük az elsuhanó autókat (tütü),  kamionokat (kam), buszokat (bus) , teherautókat (te). Imádja. Ül az apja karján, teljesen elvarázsolva hadonászik, mutogatja a járműveket izgatottan, s mindegyikről tudja, hogy milyen típusú (kamion, tütü, teherautó, vagy busz).

Sétáink alkalmával elkanyarodunk a közeli építkezésekhez, ahol nézzük a darusautót téglákat beemelni, a betonkeverőt forogni. Ha repülő közeledik, kémleljük az eget, s ha lehetőségünk van rá, hanyattvágódunk a fűben, hogy jobban lássuk. De a legeslegnagyobb kedvenc a gurulók között már hetek óta a kukásautó. Amióta Anyikáéknál sikerült elkapnunk a villogó, hangos járművet, ahogy a kukásbácsik beemelik a kukákat a narancssárga tartályba, s meglepődtek, hogy egy nemisfiút hogy lenyűgöz az ilyesmi. Megszólították, beszéltek Vele, s még dudáltak is Neki. 

Ott kellett állnunk az utcán, míg teljesen el nem tűnt a sarkon, s még azon is túl hallgatózunk. Azóta folyton arra mutogat, "kukáá, kukáá".

Nem hiszem, hogy egy kislány csak babákkal játszhat, meg azt sem, hogy a kisfiúk kezébe csak autókat meg műanyag szerelőkészletet lehet adni......

Most végre találtunk Neki egy kicsinyített kukásautót, benne egy vezetővel, kivehető kukával, billenthető tartállyal, amibe remekül belefér a kiflicsücsök. Tegnap alig akarta kiengedni a kezéből az autót, délután pedig a kukásbácsit szorongatva aludt el.