Akadnak bökkenők, nehézségek is így, az első napokban, meg gyanítom hetekben is, de reményeim szerint beáll majd egy rendszer nálunk is, kevésbé leszünk parásak talán, egyszer majd merek sötétben is alduni a gyerek mellett, vagy éppen majd a saját szobánkban, és hagyom, hogy a légzésfigyelő meg a bébiőr (méreg drágán vett, mégsem működik egyelőre) végezze a dolgát, és nem bűvölöm öt centiről a fejét, hogy lélegzik -e egyáltalán, és nem aggódom, hogy hígat kakil, szinte vizeset (hiszen csak iszik), és azon sem, hogy egyik nap miért csak kétszer, az előbbi tisztábarakásnál meg miért kakilt le ötször, és mint a gejzír, úgy tör fel belőlem majd a tej, amiből a Migyerekünk pont annyit cuppant be, amennyi elő van irányozva neki. Na és persze Anyika meggyógyul (meg Farkas is, és én sem kapom el a torokfájós náthásságot, bár már most úgy érzem, nálam is kezdődik), és itt lesz napközben, ahogy terveztük, és nem csak szkájpon tartjuk a kapcsolatot, ahogy ma reggel is, mikor felhívott, hogy "Na mi van Mogyorókám, hogy vagytok?"
Na és akkor én rázúdítottam, hogy nem eszik eleget a gyerek, nem jön úgy a tejem ahogy kéne, és 36,9 a hőmérséklete, és fogalmam sincs, hogy ez most jó vagy rossz, na és nehogy elkapja a torokfájást, és miért köhög néha kettőt-hármat, és néha meg miért tüsszent kettőt, és miért híg a kakija, és hogy lehet az, hogy reggel megszoptattam, és fél óra múlva ugyanannyinak mutatta a mérleg, pedig szívta rendesen, és nem tudok aludni, csak max. 2 órát egy nap, és beszakad a hátam, és megint magas a vérnyomásom, és nem tudom tartani a cukordiétát, és étvágyam sincs, na meg időm enni, mikor meg véletlenül éhes vagyok, és mindenki mondogatja, hogy pihenjek sokat, de azt hogy kell, és ha tükörbenézek, nem is magamat látom visszaköszönni, hanem egy punnyadt hasú, meggyötört valakit. Aki egyébként minden fenti felsorolás ellenére imádja a gyerekét, élvezi a szerepkört, csak be kell tanulni, mert ez egy Angyal, csak hát vannak ezek a dolgok is itt ni, amelyekről szintén beszélni kell, mert nem csak rózsaszínvattacukor.
Anyika vígasztalt, hogy szuperanya vagyok, és egyébként is, végigcsináltam ezt az inzulinos diétát, és nézzem meg, milyen gyönyörűséges babánk lett, és menni fog minden, csak türelem, és a jövő héten már jön és segít, és nekik is rémesen hiányzik az unokájuk.
Egy óra múlva hívtuk Joepapát, hogy jöjjenek a szkájphoz, mert a kamerához visszük a gyereket, legalább így láthassák. Ekkor leráztak minket, hogy nem érnek rá, nincsenek othon, mennek tüntetni???!!!! Mit csinálnak???!! Még sosem vonultak fel, csak talán mikor az ún. átkosban kötelező volt vigyorogva lengetni a zászlót május elsején, tehát egyáltalán nem tudtuk mire véljük a dolgot, és gyorsan le is tették a telefont, mielőtt még megkérdezhettük volna, hogy nadehát Anyika meg beteg is, akkor mégis mire fel a tüntetés.
Kisvártatva megjelentek a hátsó kertben, a teraszon (belopóztak előlről, anélkül, hogy megláttuk volna őket), fejükre fekete sapkaszerűséget húztak, mintha kucsma lenne, rá nemzeti színű szalagot tűztek, és a reggel gyártott transzparenseket feltartva, szorosan egymás mellett vonultak, Anyika a szilveszterről megmaradt trombitát fújta veszettül, és kántálták a gyerek nevét, meg hogy "az unokánkat akarjuk!", "vége a kisajátításnak", és hasonlókat.
Zseniálisak voltak!!!:-) Eleget téve a követeléseiknek, Farkas a karjában az erkélyajtóhoz vitte a gyereket, a nagyszülők pedig, mint egy kisgyerek a cukrászda vitrinje előtt, úgy tapasztották oda az orrukat az üveghez, és csodálattal nézték a bebugyolált unokájukat, pedig alig látszott belőle valami a körétekert takarója miatt.
A pár perces, sikeres felvidító akció után távoztak, itthagyva némi élelmet meg a rtáblákat, de bejönni még nem tudtak, mert Anyika még mindig betegeskedik, és szájkosárral közlekedik.
