Zabolázhatatlanul száguldoztak a gondolataim, s hiába is igyekeztem másra összpontosítani, fittyet hányt az agyam felsőbb utasítására, s hol a legrosszabb lehetőséget futtatta végig, hol pedig, mintha semmi sem történt volna, az egész nap csak egy rossz álom lenne, ugyanúgy folytattam a tervezgetést, ahogy eddig is.

Alig aludtunk valamit, azt is csak részletekben, s mikor meghallottam a kiriasztás jellegzetes apró, rövid sípolásait, s Farkas papucsának topma puffanását a lépcsőfokokon, az óra még csak fél ötnél döcögött. A konyhában égett a pultvilágítás barátságos fénye, a teafőzőben szörcsögött a forró víz, s pasi a meleg padlóburkolaton feküdt összegömbölyödve a kutyákkal, köntösébe burkolózva.

"Tudod mit remélek? Hogy a kórházban megnézik a pocakomat, s csak annyit mondanak, dehiszen itt minden rendben, nem látunk semmi eltérést, teljesen jól fejlődik ez a gyerek!??" - mondtam köszönés helyett.

Hatkor már a közeli koránnyitó reggelizőben ültünk, tojásrántottát és narancslevet rendeltünk, hallgattuk a rádiót, s csak néha szólaltam meg "annyirafélek!".

A váróban sokan üldögéltek a fehér padokon különféle méretű pocakokkal, ki csak egy papirt lengetett, mások egy egész paksamétát tartottak az ölükben, csak nekünk nem volt beutalónk, csupán egy ígéretünk. Megpróbáltunk bekopogtatni, s a gyógypapucsos, unott nővérkének megmagyarázni, hogy nekünk háromnegyed nyolckor be kell jelentkeznünk, ahogy Dr Pocakszúró kérte tőlünk, hogy mire nyolckor megérkezik, már indulhassunk is az utlrahangra, de egy kurta választ követően az orrunkra nyomták az ajtót. Végül megérkezett a doktorúr, s már messziről felismert minket, s intett, hogy fáradjunk be, majd hellyel kínált, s jelezte a gyógypapucsosnak, hogy vegye fel az adatainkat, elszalad szülni, de ott várjuk meg, mindjárt visszajön értünk.

Nővérkének láthatóan nem volt kedvére a dolog, még reggelizgetett egy kicsit, majd leült velünk szembe, s böködni kezdte a gépét, s bepötyögte a koordinátáinkat. Végül kitessékelt volna a folyosóra, de jeleztük, hogy nekünk pedig itt kell megvárni a doktorurat, nem máshol. Vágott egy grimaszt, elcsoszogott a telefonig, s rácsörgött az orvosunkra, aki nyilván olyat mondhatott neki, ami nem volt éppen ínyére, mert visszajött, s tettetett kedvességgel kérte, hogy kövessük, s átkísért minket a pár ajtóval odébb lévő UH vizsgálóba, s mosolyogva kérte pár perc türelmünket, s klaffogva elviharzott.

Egy perc múlva már szólítottak is (ezen 60 másodperc alatt megdöntöttem a "törlőkendővel rohanás, forgalmas előtérben átfurakodással és portánülő ideges, fehérbajszos bácsitól eligazítástkérős, majd odatalálós, nehezítettpályás pisilés" rekordját), s már tolakodtam is befelé, hátam mögött Farkassal, aki a vállán cipelte az ólomsúlyú táskámat. A félhomályból előlépett egy feltűnően rágózó szemüveges doki, aki otrombán kitessékelte szegény kedvesemet az ajtón túlra, majd felszólított, hogy vetkőzzek le, de előtte adjam oda "azt, mert az nem odavaló". Néztem az öltözőkuckó felé, Ő meg csak mutaogattott a görbe mutatóujjával, míg végül rájöttem, hogy a szemeteskukára gondol, amit átemeltem a vizsgálóágy fölött. Lecsupaszítottam az alvázamat, bár meglepődtem, mert előző nap mindkét helyen azt állították, hogy nem lehet alulról kukkantani, úgy nem jó a belátás, csakis hason keresztül, itt pedig csak az alvázam felől közelítettek Füleskéhez.

Amikor megláttam a sokkalvastagabbminteddig bedugós készüléket, az első gondolatom az volt, hogy az bizony nálam nem fog beférni, de időm sem volt ezen filozófálni, mert olyan erővel került a helyére, hogy fájdalmamban nagyot ugrott a jól alápárnázott, égnek meredő fenekem. "Nem tud ennél nagyobb terpeszt!!!?????"-ripakodott rám Dr Rágozós.  Eddig mindig csak éppen hogy fel kellett húznom a térdeimet, ahol nem volt kínzószék, amiben külön tartója van a lábfejeknek, csak egy ágyra kellett lefeküdni, ahogy itt is. "Tudok én spárgát is, ha gondolja!"-jópofáskodtam feleslegesen.

A félelemtől és a hatalmasra tartott terpesztől remegtem mint a kocsonya, s az is nagyon aggasztott, hogy a monitort egyáltalán nem láthattam, s rémesen hosszúra nyúlt percekig meg sem szólalt a doktor, kérdezni pedig egyáltalán nem mertem, csak a plafon repedéseit bámultam, s néha hangtalanul kifújtam a levegőt.

Talán tíz perc is eltelt, mikor felém fordította a képernyőt, melyen Mütyürke gerince és bordái tűntek fel, felnyagyítva, négydében, egészen jól látható minőségben, ahogyan eddig még sosem. "Ó!" -ennyit bírtam kinyögni. "Ott van minden, nem látok semmi rendellenességet. Látja! Megvan szépen minden csigolya, egymás alatt sorakoznak, ahogy kell!"

"Még sosem láttam ilyen szuper gépen, itt pedig minden olyan tisztán kivehető"-lelkendeztem éppenhogy megkönnyebbülve. Ekkor kiakadt, hogy nem a gép szuper, és Ő nagyon jól tudja, hogy Dr Pontjó kórházában ugyanezzel a berendezéssel dolgoznak, és Ő, Dr Rágózó a szuper, aki értelmezni tudja a látottakat, és aki hajlandó másokkal ellentétben vállalni a felelősséget, hogy megmondja nekem, mit lát a képeken (azt hiszem, itt megint Dr Pontjóra célzott, aki valóban, csak két mákos UH képet küldött, semmi jelentést). Azt hiszem, igaza van. Elnézést kértem.

Aláírtam a kis papirdarabkákat, amin kijelentem, hogy nincs több kérdésem, és tudomásul veszem, hogy ezen vizsgálatok nem szűrnek ki teljes biztonsággal semmit sem.......

Megint a folyosón várakoztunk, majd kisvártatva megjelent Dr Pocakszúró, s betessékelt minket a szobájába, becsukta az ajtót, s kellemes hangján nyugtatott minket,  hogy az imént konzultált Dr Rágozó kollégájával, és nem találtak semmi olyan eltérést, ami UHval kimutatható, majd elénk tolta Füleske gerincéről készült nagyításokat, s hozzátette, hogy ezek tényleg olyan részletes képek, melyekből olvasni lehet, ellentétben azokkal, amiket a nőgyógyászomtól hoztunk (egyébként tényleg...kár, hogy ezeket a jó felvételeket nem adta oda Dr Pocakszúró, hanem eltette egy dossziéba, amit csak itthon vettem észre csalódva...). Ott is kaptam kartont, meg saját kiskönyvet, melybe beleírta, hogy három hét múlva ismét látni akar a tizennyolcadik heti vizsgálatok alkalmával, és ismét megnézik Mütyürkét.

A munkahelyemről felhívtam Dr Pontjót, ahogy kérte. Először mogorván lerázott, mondván vizitel, majd későbbi jelentkezésemkor sem fogadott kitörő örömmel, amiért jó híreket hoztam, annyit mondott, hogy "jó rendben". Az a nyugtalanító érzésem támadt, hogy még mindig úgy gondolja, hogy Ő látta jól.......Jövő héten ismét mennem kell hozzá, megnéz ultrahangon, és az AFP meg cukor vizsgálatokat is megcsináltatja velem.

Minden olyan hirtelen és gyorsan történt. Fél nap alatt négy helyen jártunk, négy szakember látta Füleskét, három különböző készülékkel, háromféle véleménnyel. Dr Pontjó szerint nyitott a gerince, Dr Istenhegyis szerint az csupán egy köldökzsinórdarabka volt, Dr Pocakszúróék szerint pedig minden rendben van (a két utolsó véleményt egy halmazba sorolom).

Az események még feldolgozás alatt állnak.