Fáj a fülem. A jobboldali fülem. Ha csakúgyvagyok, akkor nem, de ha nyelek, vagy nyomás éri, akkor meg de. Kell rá levadásznom valami natúrcsöppentőt, hogy el ne hatalmasodjon. Nünü két napja ovikerülő, mert 1. elzárt minket a hó, 2. durván náthás. Szerencsére láza nincs, kedve sem rossz, csak nyűgös az orrdugulástól. Nagyikát boldogítja az utóbbi három napban (persze itthon alszik). 

A barnázás most megszűnt, persze lekopogom. Hol itt szúr, hol ott fáj, de megvagyok. Ami fura, hogy vagy hányingerem van, vagy olyan szinten éhes vagyok, mint aki napok óta koplal. Még akkor is, ha mondjuk két órája vacsoráztam, elkezd mardosni az éhség, korog a gyomrom!? Hajnalban is le kell mennem enni pár falatot. A cukormérőt megcsináltattuk (köszönöm szépen innen is a felajánlásokat, olyan édesek vagytok), igaz, nem mérem sűrűn, de szerencsére még nem mértem rossz értéket.

Iszom rengeteg vizet meg mindenmentes natur gyümölcsteákat, amitől pisilek is folyton. Tegnap meg valahogy úgy voltam, mintha belül érezném a picike mozgását, de valószínűleg csak beképzelem.

Holnap belgyógyász, cukorterhelés, pisi- és vérvizsgálat, vérnyomásmegbeszélés, ilyesmik. Jövő héten pedig Istenhegyi. Pénteken pedig betöltjük a 12. hetet.

A hó pedig hatalmas errefelé. Nünü boldogan szánkózik, hóembert épít, a nagy hódarabokat értékes kristályköveknek kiáltotta ki és ezeket gyűjtögeti egy kaspóba, tapossa a hófúvások miatt a kertben néhol félméteres havat, felmászik a terasz lelapátolása után mellette keletkezett hegyekre, eldobja magát és folyton hóangyalt gyárt. Én pedig tengap kimerészkedtem vele egy fél órára reggel, mert annyira hiányzott a hó, a levegő, egy kis mozgás és a fotózás is.