A kórházból felhívtam, hogy elmondjam Neki, maradnom kell, mert úgy alakult, hogy Rózi előbb fog kibújni, nem várja meg a keddet. Aztán telefonáltam Neki, mikor az őrzőben voltam, úgy hat órán át Farkassal. Akkor repkedett jókedvében, mondta, hogy azonnal jön és megölelgeti, szeretgetni fogja a kistesót. Kicsit később Farkas elosont az újszülöttosztályra teljes harci díszben (zöld műtősszerkó) és csinált pár képet Róziról, aki az inkubátorban melegedett és cukros vizet kortyolgatott, mert a szülés után lement a cukra 1.8-ra, és gyorsan itattak vele egy kis szirupot, remélve, hogy akkor elkerülheti az infúziót (így is lett). A képek közül egyet átküldtünk Papa gépére, aki nagy lelkesen megmutatta Nününek a kistesót, aki pedig ennyit fűzött hozzá a látottakhoz:

"Én még a világon ilyen ronda kisbabát sohasem láttam. Nem tetszik!" - és kivonult a szobából. Papáék először el sem akarták mondani a telefonban, de mi Farkassal csak nevettünk, mikor meghallottuk:) Később Nagyikával lerajzolták a családunkat, immáron négy kerek fejjel. Mikor elkészült a hajakkal, közölte: "Nekem nem kell ez a család." 

Persze, változnak a dolgok, mérges is volt, hogy nem vagyok itthon, "bombi" nélkül kell elaludnia, de esténként a műanyag pólyásbabáját maga mellé fektette és "rózisat" játszott. Beszéltünk telefonon, de nem sokat kérdezett a kistesóról, én pedig nem hoztam fel.

Sajnos ez a kórház nem igazán látogatóbarát, már ami a szülészetet illeti, így nem is akartam, hogy Nünü meglátogasson minket, hiszen furcsa lett volna neki, hogy egy üveg választja el attól, hogy megpuszilja a kistesóját. Úgyhogy jöttek értem a negyedik napon Apacával. Előtte elmentek vásárolni egy alvórongyit neki, hogy megbeszéltük már régen, hogy azt szeretne hozni Rózinak. Ő választotta ki és hozta a kis kezében végig. Rózi pedig egy pillangólányt hozott Nününek (rémes, de erre vágyott), amiről sokat beszélgettünk, hogy mégis hogy tudja meg, hogy Ő mit szeretne, az angyalokkal miként kommunikál, stb. Édesek voltak a kérdései is:)

Először én mentem ki Hozzájuk a váróba, a kicsi nélkül, hogy kettesben lehessek egy picit Nünüvel. Tünemény, ahogy örül! Mutatta az alvórongyit, meg a hordozót, amit Apával hoztak ketten (lemaradt róla a szűkítő, úgyhogy hazafelé a hátsó ülésen préselődtem Nünü és Rózi mellett, hogy fogjam a baba fejét...). Lábát lóbázva üldögélt a műanyag széken, fogta az alvórongyit és várta a kistesót.

Nem tudom leírni azt a boldogságot, azt a ragyogó arcot, ahogy meglátott az üvegen keresztül, ahogy tolom magam előtt a kistestvérét. "Anya, Anya, ott van a kistesóm!?" Nem bírt magával, bejött az ajtón a tiltott területre, nézte, nézte a kicsit, simogatta, puszilgatta. Ő akarta kivenni, áttenni a hordozóba, de elmagyaráztuk, hogy ezt most Apacának kell, mert még nagyon pici és nehéz Őt megfogni. A váróban többen könnyeztek, ahogy  körüldongta a testvérét, ahogy guggolt mellette, két kezével simogatta és mondogatta, hogy "édes kis tökmagbogyóm, te vagy az én angyalom, a kis kertitörpém! Én vagyok a nagytestvéred! De édes kis picike vagy!...." -és csak áradt belőle a szó és a szeretet. Ő akarta egyedül cipelni a hordozót, szökellve lépdelt Apaca mellett mikor fogta....Megható volt, nyeltem is a könnyeimet rendesen.

Drága kicsi Nünükém nagytestvér lett. Annyira, de annyira édes! Most arra kell figyelnünk, hogy óvatosan szeresse, ne lógjon rajta folyton. Ha reggel meghallja a hangját (ó igen! A kétszáz négyzetméteres házban most is egy szobában tömörülünk, a kiságy is már Nünü szobájában van, ahogy kérte:), azonnal pattan és énekel neki.  Elalvás előtt betakargatja, simogatja, puszilgatja. Befekszik mellé az ágyba (nem a kicsibe, hanem ha a saját szobájában szoptatom), csodálja, becézgeti. Első reggel elvarázsolva figyelte, ahogy mocorog, puszilgatta, szeretgette és azt súgta nekem: "Megőrzöm Őt örökbe!" 

Hát szóval ez valami gyöynörűség ez az egész. Ahogy Ők ketten léteznek, hogy itt vannak nekünk, ahogy ebből a pici kis copfos lánykámból hirtelen nagytestvér lett, aki körülöleli a szeretetével a picit.........Könnykicsalogatós, neérjensohavégetszépséges álom.....

És igen. Amikor már azt hiszem, hogy nem fér el több a lelkemben, mégis valahogy kitágul, helyet csinál a mégsokkalnagyobb imádatnak, amit Nünü, Farkas és most már Rózi irátn is érzek. Folyamatosan bőgnöm kell.