"Ha megvárna, mondja meg nyugodtan. Kap holnap búcsúultrahangot és búcsúpuszit és úgy megy haza:)" -írta az anyadoktorom tegnap délelőtt, mikor az éppen ügyeletes orvos (akit bícsgatyának hívtunka lányokkal, mert olyan, mint aki éppen csak felruccant a tengerpartról egy kis rendelésre) hazaküldött, én meg jeleztem, hogy másnap jön a saját dokim, meg akarom várni, mivel még mindig sajog a méhem körül. Görcsölök eléggé, jegyeztem meg, mire Bícsgatya ennyit vetett oda: "Hát ne görcsöljön". Anyaorvosom beváltotta az ígéretét, jött, búcsúultrahangozott, megpuszilgatott és eljöttünk. Nünü érkezett hozzám Apacával, látni kellett volna mindenkinek azt a boldog mosolyát és ahogy ölelt és ölelt, majd odabújt a hasamhoz, megpuszilta és odabúgta: "Szia Kistesó!" Aztán szóvaltartotta a kedves szobatársamat, aki pár nap múlva várja a kisfiát. Valami varázstévét varázsolt neki, amin nézheti az országokat, és egy hasonlót a kisbabájának, amire gyermekdalokat töltött fel neki."

Kisbaba jól van. Többen nézték a héten, míg bent feküdtem. A mérete pont 18 hetes (ma kezdtük a 19. hetet), ficánkolós és már most olyan szép:) Sajnos a szívében azt a pici kis izomzatot még mindig látni, amire a dokik azt mondják, majd fel fog szívódni. Az AFP-m is tökéletes lett, két helyről is megkaptam, az istenhegyiről és a kórházból is. Vérnyomástáska is volt rajtam egy napig, az is jó lett, meg a vér és pisiadatokat is kipipálták. A korom miatt viszont mégiscsak indokolt lenne a pocakszúrás, meg ugye az előzményeim sem kutyafülék, ahogy idnult a terhesség. Rengeteget rágódtam ezen és teszem ezt most is, a két szobatársnőmmel is többször beszéltünk róla és Farkassal is folyamatosan agyalunk, meg persze Meskebarántőmmel is lelkizünk róla. Anyadoktoromtól úgy búcsúztam el, hogy pocakszúrás után felhívom. Szóval elvileg jövő hétfőn hívom az UHdoktorunkat és bejelentkezem egy boholyvételre (erről később majd még értekezem).

A megpróbáltatások ellenére rengeteg kellemes élménypillanatot kaptam  a héten. Élen Nünüvel, aki szomorú volt, hogy nem vagyok vele, reggelente sírt az oviban, pedig sosem szokott és elpanaszolta az ovónéninek, hogy este nem tudja elmesélni, hogy milyen ügyes volt a tornán, mert az Ő anyukája kórházban van. Bőgtem, mikor az ovónéni felhívott valamelyik nap, hogy tényleg kórházban vagyok -e és elmesélte a történetet. Meg azt, hogy azért hívott, hogy megkérdezte, hogy járunk -e valami különtornára a gyerekkel, mert szuperügyesen mozog. Nem járunk, de én is látom, hogy nagyon jó kis mozgása van. A gyerekek aznap megszavazták nyertesnek a tornaórán és rendkívül büszke volt. Olyan jó, hogy ilyen szuper kis ovit találtunk, ennyire kedves ovónénik vannak, akikkel öröm barátkozni! Azt hiszem, a sok különféle program, a szuper környezet, a dombtető, a kifogástalan levegő és a további előnyök mellett a legfontosabb, hogy itt van idejük a pedagógusoknak szeretgetni Őket. Esténként Apaca és Nünü felhívtak telefonon, kihangosítottak és végighallgathattam a meséket, amiket Farkas felolvasott. Imádom itthon is, ahogy olvas, mesél, de ott kifejezetten elérzékenyülős volt.........Néha sírdogált Nünü, hogy nem tud nélkülem aludni, mikor megyek már haza. Ilyenkor megbeszéltük, hogy mindig velem van, a szívemben és a lelkemben, és én is ott vagyok Vele. Egyik este pityeregve mondta, hogy haza kell jönnöm, mert "nem talállak a szívembe sem Anyaca." De kaptam imádatot, puszikat és megígérte, hogy rajzol nekem és szerez egy verset, meg ír egy receptet, hogy gyorsan nefájjonahasam.

Andika már ott volt, mikor bementem a kórházba, Ő lett az egyik szobatársam. Rötgön egymásrahangolódtunk és gyakorlatilag a pár órás éjszakai alvástól eltekinte folyamatosan beszéltünk, meglepő nyitottsággal és őszinteséggel. A harmadik lány a szobában a gyerekm is lehetett volna, mivel 16 éves és a 38. héten jár a pocakjával. Feküdnie kellett volna, de sosem volt a szobában, egész nap dohányzott és bandázott kint. Másfél nap után pedig este hazament saját felelősségére......Ekkor kaptuk K-t, aki addig hiányzott a buliból, és akivel szintén nyomtuk a sódert, immáron hárman.  Zseniális társaság! K jövő hétre várja a kisfiát, az elsőt, ahogy Andi is. Megbeszéltünk egy csomó közös programot (K színésznő, ahogy a férje is, megyünk majd megnézni Őket) és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Andika férje minden nap jött, ahogy Farkas is. Kiderült róla, hogy bútorokat készít, én meg ugye mindig valamin töröm a fejemet és rengeteget faggattam a famunkákról, meséltem neki az ötleteimet és lelkesen felvázoltam a terveimet. Este visszatelefonált a feleségének, hogy szeretem -e a teát, szoktam -e teázni. Nem is értettem a kérdést. Egészen tegnapig. Akkor engedték el Andit haza, és a kedvese mondta, hogy csak délután tud értejönni. Megérkezett, majd ahogy ott ültem az ágy szélén, egyszercsak előhúzott a táskájából egy nagy ládát és átnyújtotta nekem!!!!???? Tegnap mikor a beszélgetésünk után hazament, este megtervezte a tealádát és ma egész nap ezen dolgozott! Csak nekem!!!??? Akit alig ismer. Előző nap meséltem neki, hogy mennyire szeretem a régi fát, az illóolajos pácokat, a stílusos, lelkevan tárgyakat, stb.....Erre másnapra elkészítette a ládát, egy 100 éves bontott fából, természetes olajjal pácolva.....Szavam elállt, könnyeim potyogtak és értetlenül álltam, mivel érdemeltem ki ezt a hihetetlen kedvességet. Hosszú ölelésekkel búcsúztam el Tőlük, ahogy ma K-től is.

Sokat jelent az is, hogy ismernek ott a kórházban, sok törődést kapok. Szeretem, hogy a takarítónéni is megölel és meséli, hogy éppen mielőtt megint bekerültem, kérdezgették egymástól, mi lehet velem. Hogy a nővérek kedvesek és segítőkészek, hogy a dokik nagy része ismeri a történetemet.....Hogy Dr Kimondhatatlannevű folyton mosolyog a folyosón és naponta többször is rákérdez, hogy miként vagyok, ha összefutunk. Azt is szeretem, hogy Sajátdokim minden reggel beugrott a kórházba, hogy megnézze, mi van velem, folyton ugrat és beveti a fanyar humorát. Ma uh közben betoppant Dr Kimondhatatlannevű, majd mikor letörölgettem a zselét a hasamról, megölelgettem Sajátdokit, utána pedig megsimogattam a mellette álló Dr Kimondhatatlannevű karját, aki elkapta az enyémet és megpuszilgatta a kezemet. Hát szóval megható, na. Lehet, én vagyok csak ilyen nyálfej, de ez van. Kell nekem, hogy szerethessem az embereket és ugyanígy kell, hogy viszontszeressenek. Szeretem, ha olyanok vannak körülöttem, akiket van miért szeretni, ilyenkor röpköd a lelkem. Így működök.

Na, ez a bejegyzés aztán hemzseg a szeretettől:)) Ki is fáradtam a nemalvástól, kell egy kis idő, amíg behozom a lemaradást Nününél, Apacánál és az alvásnál is. A végére még annyit: imádom, hogy két lányunk van!!!!!!!