Nagyon megnőtt a hasam. Pedig csak 36 mm Ő. Onnan tudom, hogy ma reggel bementünk a kórházba, mivel tegnap este óta valami lé folydogál kifelé, aminek nem kéne, és amely olyan barnásrózsaszínesvizeshalovány, meg néha a barnák. Meg sajog is itt-ott belül, alul, mindenhol. Meg amúgy is már egy hete nem nézett be senki. Dr Kimondhatatlannevűt kaptuk el (közben rácsörögtem Dr Talánőre, aki nem vette fel, de pár perc múlva visszahívott. Naaagy pirospont. Valahogy így beszélgetünk: "Csók Piroska, mi a helyzet?" -szól bele rögtön, ahogy felveszem. Jó, hogy benne vagyok a telefonjában. Elmagyaráztam a barnát, meg a lét, mire mondta, hogy nem kell izgulni, mondta, hogy így ürül a hematoma. "Jó, de nagyon betojtam. Úgyhogy bejöttem és gondoltam, leadom a doktorúrnak a koordinátáimat. Puszi a fejére, köszönöm!"-darálom le. "Rendben, csók, majd hívjon!") Az egy perces gyorsítottvizsgálaton Dr Kimondhatatlannevű megállapította, hogy 36 mm a gyerek, szépen ficánkol, remek a szívhang és nem látja már a hematomát!!!???? Kérdeztem, hogy a gyerek kezeit-lábait látja -e, mert a múltkor olyan szépen láttuk, most meg egy kusza folt az egész Gumimaci, pedig a gép ugyanaz. Erre aszongya nekem, hogy amit 11. hétben látni lehet, azok alapján minden rendben. Hátnajó.
Lattunk már szebb UH képet is, de itt éppen a szívét vizsgálta, azt jelölte be, egyébként meg örüljek, hogy egyáltalán kaptam képet, mert nem is jár (ki van írva az ajtóra, de Dr Talánő és Dr Kimondhatatlannevű mindig adnak nekem, csak el kell dugnom kifeléjövet. Úgyhogy jobb, ha befogom).
A sok félelmem mellett meg kell jegyeznem, hogy hihetetlen, mennyire lehet rajongani egy 10 hetes és négy napos gyerekért is.
