Folydogál, görcsöl. Már tegnap is lajost véltem felfedezni benne, de ma reggel egyértelműen belajosítottam a mennyiség és szín alapján. Megjött a vérzésem, erős görcsökkel. Ennyi. Farkas unszolására a második reggeliből vettem mintát  és csináltam tesztet. Ezerrel kelettl gülülnöm, ha látni akartam a csíkot, de azért van. Be sem akartam menni az intézetbe, minek? Hajat sem mostam, pedig kellett volna. Végül elmentünk a vérvételre. Ugyan már előre rettegtem Csillagszemű gyászos telefonhívásától, de meg kell hallgatnom, tudnom kell azt a vékonyka kis reményszálat is elvágni, hogy újra felépíthessem a következő próbálkozásra a lelkemet.

Feküdtem a kanapén, görcsölő hassal és lemondóan, mikor láttam, hogy hív. Eldarálta, hogy ugye ma voltam vérvételen, és most kapta meg az eredményt, és "....156 a hcg, gratulálok!" - mondta, mire nekem fel kellett ülnöm, hogy levegőhöz jussak. "Elnézést, de tegnap óta folyamatosan vérzek, az utolsó három napban semmit sem erősödött a tesztcsíkom, görcsölök, én nem vártam ezt a hírt!? Doktorúr teljesen felborzolta a lelkemet!?". Hosszabb rész következett a vérzésem részletes kitárgyalásával, majd tájékoztatott, hogy pont azt akarta mondani, hogy a progeszteronom meg nagyon de nagyon alacsony (nem emlékszem, milyen értéket mondott, talán 30? és legalább 60-nak kell lennie? talán ezt? nem is biztos...), így növelte a napi 2x2 aluldugdosósbogyómat napi 3x2 szemre, szerdára pedig visszarendelt vérvételre. Ha nő a hcg, akkor jó. Ha nem, akkor rossz. Félve kérdeztem, hogy nem lehet -e méhen kívüli terhesség a megmaradt petevezetékemben, de szerinte az kizárt, hogy ismét megesik egy lombik után. Hát jó. Azonnal hívtam drága barátnőmet (aki már félúton jár és hamarosan a karjában tartja a babáját, éljeeeeeeeeeeen!!!!), hogy már megint az igen-nem, örül-szomorú vékonyka közös halmazában tartózkodom,