"Ugyanolyanok lettünk, mint akiket anno röhejesnek találtunk."-jelentette ki Farkas, ahogy elnézte a kőládákba fúrt, fából készült szélforgókkat a kertben. Igaz. Régen tényleg kiröhögtük megmosolyogtuk azokat a kerteket, ahol tele volt szélforgóval az előkert, vagy a balkonláda. Hivatalosan a gyereknek gyűjtjük. Van már béka, papagáj (kettő is, az egyik most már Bogyóka sírdombján forog, a kert végében), és a régóta itt tekerő kacsa, s minden bizonnyal lesz még belőlük, mert Nünü előszeretettel etetgeti, nézegeti, tekergeti meg sorra őket.

Anyaságom előtt igen furcsának találtam, mikor olyan picit láttam, aki beszél és futkorászik már, s mégis anyatejet iszik, s mikor a barátnőm mesélte, hogy esténként még szoptatja a másfélévesét, defuraként meséltem Farkasnak. Nos, a Migyerekünk már mondatokat sző (igaz, olyan hangzással, mint ha kínaipiacos eladó lenne), rohangászik, mondja, hogy "cicci, kérszmég, mászikat, mászikbólisz", de egyáltalán nem találom furcsának, hogy időnként tejcsatlakozunk még (általában már csak hajnalban, vagy egyszer-egyszer napközben fordul elő, netán még az esti tápszer után, ha nagyon nem bír elaludni, és kéri). Most engem találnak furcsának régi barátnők.

Nem tetszett a Maszkabál DVD. Talán azért, mert a banyával kezdtem, ami most sem a kedvencem. De később, pár hónap múlva meg annyira megérintett, hogy miként Farkas is, a tündéres- meg a katicás dalnál a könnyeimmel küszködök.

Még terhesen is hittem, hogy a gyerek az első naptól külön szobában alszik majd, a saját kiságyában. Most közöttünk hajtja álomra a kis fürtös kobakját, és hárman bandázunk az átcipelt matracon a babaszobában. Igaz, megtettem az első apró lépést, hogy lassan áttegyük a rácsos ágyába: kitettem a régen használt matracát a napra sütkérezni, és átmostam a lepedőit.

Cumit az én gyerekem sosem kap majd. "Dumbival" alszik el (tudatosan nem hívtuk sehogy a cumit, ne kötődjön hozzá, hát elnevezte dumbinak, most meg már, a legújabb nyelvi atrakciója mentén, hogy szinte mindent elkezdett becézni, "dumbika"-nak hívja. Ha nyűgös, kéri is, de ilyenkor próbálom megbeszélni Vele, hogy nem kell, csak ha alszunk. Elalvás után kiesik a szájából, de ha felkel, újból keresi, és beteszi a szájába. Majd egyszer elviszi a cumitündér, ahogy elterveztem.

Bizonygattam, hogy ugyanúgy jut majd idő a szőrös- és tollas gyerekeinkre, mint azelőtt. Ez nem igaz. Sokkal kevesebbet kapnak belőlünk, s ez fáj.

Meg voltam győződve arról, hogy ha igen hamar visszamegyek majd dolgozni, mert szükségem van a munkámra, s egyébként sem bírják ki sokáig nélkülem a cégnél. Hát, remekül elvannak, és nekem egyelőre egyáltalán nem hiányzik az irodai szobám, a forgószékem, a prezentációk, tárgyalások, semmi. Kerek az életem így, ahogy van (nos jó, alakul egy nagy titkos project, egy nagyfábafejszevágós, talán ez kielégíti a tettvágyamat).

Mikor "gyerekért álltunk sorba" az intézetben, már rajtam volt a beavatkozási szertartáshoz szükséges ünneplőruha hátulmegkötős hálóing, meg a zacskópapucs, beszélgettem egy helyes, fiatal lánnyal. Elmesélte, hogy már van egy páréves kislányuk, és kétségbe vannak esve, mert nem jön a második baba, és a kistesó miatt van most itt. Olyan szomorú volt, és annyira drámainak festette le a helyzetet. Én meg azt gondoltam, hogy jójójó, de hiszen már van egy gyerekük, nekünk meg még egyse, szóval egyáltalán nem ugyanaz a helyzet. Meg azt is gondoltam, hogy ha sikerül, és lesz egy babánk, már nem tombol majd bennem olyan erővel a vágy, nem epekedik majd úgy a lelkem egy második baba után. Pedig de.