A fürdőkád, a felső- és az alsó terasz között rohangáltam hisztérikusan, s igen nagy zajt csapva. Hirtelen kerekedett fel a vihar, haragos színűre pingálva az eget, s óriási esőcseppek dobjátékát hallgattuk pár percig. Majd alábbhagyott, s mintha meggondolta volna magát az esőcsináló odafent, kisütött a nap. Azonnal keresni kezdtem a szivárványt az égen, s nyomban ki is rajzolódott a pompás színes híd, egészen átnyúlva a házunk felett.

Hajlamos vagyok a hisztérikus túllelkesedésre. Ha pl. egyszer nekiállok táncolni, annyira magával ragad a zene, hogy a kívülállók meg vannak győződve róla, hogy minimum spicces vagyok, de inkább jókedvűrészegnő (sosem voltam részeg, de még csak spicces sem, ment nekem a bulizás fénykoromban anélkül is). Ugyanígy felpezsdítenek egyes élménypillanatok is, ezek gyönyörűsége, egyszerisége, különlegessége átitatja a lelkemet. 

Még a történés éjjelén papirra, vagyis ide a füzetembe akartam megírni az élményt, de azt hiszem, ha akkor megteszem, zavaros és méggiccsesebb lenne az ábrázolás.

Fürdetéshez készülődtünk. A gyereket az apja éppen emelte volna át a nagykádba, mikor én visszaszaladtam, hogy megnézzem, van -e már szivárvány. Volt. Feltrombitáltam Nünüt és Farkast, kifelé, ablakhozsorakozni, első közös szivárványt nézni. Ekkor pont sírtam, miközben összeöleltem Őket az ablaknál. Merthátugye az első közös szivárványunk.

Felhívtam a nemolyanmessze lakó Anyikáékat, hogy azonnal nézzenek szivárványt, de nem látták. "Nézzétek jobban, menjetek ki az utcára!" Javasoltam félig bőgve, s ecseteltem a látottak szépségét, meg hogy nem maradhatnak el erről!!!????

Elcsattogtam a fényképezőgépért, hátha vissza tudok adni valamit a pillanatból.

Megbokrosodva szaporáztam a lépteimet a lépcsőn, hogy kitárhassam a lenti teraszajtókat, s kiálltam a deszkaborításra. No és ekkor, ekkor......elállt a lélegzetem.

Félelmetes csend honolt a kertben. Az olajfán innen már nem esett, de az utca felé még szitált az eső. A szivárvány ott hatalmaskodott az égen, mellette egy másik ívet növesztgetve, s fények???!! Olyan nagyon titokzatosak, különlegesek voltak. Hatalmábakerített egy furcsa érzés. 

Mintha hirtelen kapcsolatba kerültem volna a szeretteimmel, akik elmentek, és azokkal, akik még jönni fognak. Vagy valahogy így. Pedig nem vagyok ebbenhívő, de elutasító sem. Csendbenszemlélődő és nyitott vagyok csupán. Meg élménypillanatmegélő.

Visszaszaladtam a fürdőszobába, ahol Nünü már javában pacsált a műanyag hajókkal és halakkal, s felszólítottam Farkast, hogy most azonnal menjen le: "Figyelj! Le kell menned, olyan csodálatos a kertben! Nem is tudom....Valahogy olyan pillanat ez, hogy ha van isten, akkor most nagyon közel lehet. Vagy, vagy angyalok! Igen, angyalok járnak a nedves füvünkön, meg kell nézned!!!!!!!!! Menj máááááár!!"

Ilyenkor már meg sem lepődik rajtam, inkább megmosolyog. Nem tudom, hogy komolyan vesz -e és úgy ugrat, szereti vagy talán csak elfogadja az ilyen túllelkesedéseimet. De lement, hátrahagyva a válla fölött vigyorogva: "higgadj le egy picit Boszikám, igyál egy kis vizet!".

Mikor visszajött, közölte: "Igazad volt Vöröske! Hemzsegnek az angyalok odakint!"