Mintha lépésszámláló lenne rácsatolva, és teljesítenie kéne valamiféle napi normát, úgy robog a házban mindenfelé, kitárt karokkal egyensúlyozva, és röhögcsélve. Talán az új érzés okozza ezt a mámort, hogy végre kétlábon, ujjkapaszkodó nélkül suhanhat akárhová, de folytonosan kacag. Ha elvágódik, előbb megjegyzi, hogy "bumbum", vagy "hoppá", "eldőőőt" vagy "csücs", kineveti magát, feltúrja a fenekét terpeszállásban, és indul is tovább. A stílusán van még mit csiszolni. Elnézve a kacsázását, a gyermekvédelmisek tuti megvádolnának azzal, hogy a nagyapja sörhabban itatja a gyereket.
Engem a frász kerülget, nehogypofáraessen, nehogyrosszuldőljön, nehogynyakátszegje, s ha már egy jóideje nem növeli a fogai számát, legalább ezt a hatot tartsa meg a helyén. Leginkább a kertben, a füvön totyogva érzem a legnagyobb biztonságban, az mégiscsak puhább.
Nagyi meg ennek örömére, hogy egyedül jár a Migyerekünk, szintén beindult, s gyorsan böködött három új sapkát is Nününek, nehogymár ne legyen elég fejfedője.
