Az időnként eleredő eső mindenkit visszarettentett a kirándulástól, kivéve a szülinapos Farkast, aki felpörgette punnyadó, lemondó bandánkat. Mégis, mi lehet a legrosszabb: megázunk. Gyereknek úgyis van esőkabátja, meg katicabogaras gumicsizmája is (amit Dalmi és én is irigyelünk is tőle). Indulás!
A hosszú, tekergős úton hol csöpörgött az eső, hol pedig szikrázó napsütésben autóztunk. A végállomáson a fű ugyan még nyirkos volt mikor kiszálltunk, de a nap hamar felszárította, s így Nünün sem volt sokáig az új pöttyös gumicsizmája. A hely pedig gyönyörű!
Néhány horgászbototlógatón kívül szinte megint csak mi jártunk ott. Körbebóklásztuk a tavat, bebarangoltuk az erdőd, ijesztően vékonyka és roggyant tákolmányhidakon araszoltunk át, mackóhagymát szedtünk, napszítta gerendapadon uzsonnáztunk, és nem tudtunk betelni Agyerekkel, aki ezen a napon úgy döntött, hogy az apja születésnapjára különleges ajándékkal kedveskedik: megindul kétlábon, és ujjszorongatás nélkül száguldozik.
