Azt mondja, gyakran kinyitja a mappát, hogy megint és megint elolvassa a versikét, amit még párhónapos korában suttogtam a Migyerekünk fülébe. Mindketten odadugtuk az arcunkat az övéhez, feje fölött fogtuk egymás kezét, és csakúgy kijöttek az egyszerű, kurta sorok a számon.

Mikor elaludt, felkönyökölve figyeltük és meghatottan gyönyörködtünk benne. Jó érzés azt hinni, hogy én vagyok a legszerencsésebb és legboldogabb a földkerekségen. Jó érzés pancsolni ebbe a rózsaszín, ragadós masszában. Jó érzés egyetérezni.

Elmásztam az ágy végébe, elővettem a gépet, és gyorsan feljegyeztem az álmodósversikét, nehogy reggelre nyomtalanul eltűnjön a fejemből. Bőgtem, ahogy ujjaimmal kopogtatva a betűket megjelentek a sorok a fehér lapon. Suttogva, könnyeketnyelősen olvastam fel Neki. Amúgy férfiasan, úgycsinálvaminthanemis, Neki is bepárásodott a szeme.

Olyan érzelmi örvénybe kerülsz a gyereked megszületésével -vagy talán már akkor, mikor a lelkedben megfogant az az erős vágy, hogy Ő megszülessen- amit nehéz kifejezni, hiába is akar minduntalan kibuggyanni belőled.

Egyszer úgy érzem, legszívesebben beleharapnék abba a hogylehetilyencuki pisze orrába, máskor meg nem bírom megállni, hogy éjjel ne nyúljak át, és fogjam meg finoman a pirinyó kezét. Farkas meg nem hagyja ki soha az illatmintavételt. Mielőtt lefekszik, egészen közelről nagyot szippant ebből a csodás babaillatból, majd nagyot sóhajt, vagy suttog egy-egy mondatot, úgy mint "hogy lehet ilyen illata valakinek", vagy "ennél csodásabb illat nincs a világon", vagy valami hasonló giccseset.

Azt mondja, néha, mikor esténként dolgozik, csakúgy kinyitja a versikét, pedig már annyiszor elolvasta, hogy kívűlről is tudná. 

Álmodj Kistündér szépeket!

Sárga virágos réteket,

Habos bárányfelhőket kergető kék eget.

Színpompásan ívelő szivárványt,

Messze cikázó papirsárkányt.

Cakkos szárnyú tarkalepkét,

Zöld domb oldalában mekegő kecskét.

Feletted pislákolnak a csillagok,

Melenget már puha paplanod.

Álmodban majd én is megkereslek,

S füledbe súgom, hogy szeretlek!