Eljött a májusegy. Az újabb határidő, amit nemkomolyan, de azért kitűztünk magunk elé. A gyerek visszatér a rácsos kiságyba. Én lapítottam, Ő sem hozta fel. Nünü továbbra is itt szuszog közöttünk. Most azonban Farkas megemlítette, hogy hétvégén rendbe kell hozni a régesrégen nem használt fekvőhelyét, és utána külön alszik. Itt maradunk a szobájában, de mégsem bújhatok össze vele, nem öleli át a karomat, és nem fúrhatom bele az orrom végét a hajába. Maximum benyújthatom a kezemet hozzá két rács között.
Negyedik napja, hogy az apja altatja el este, nélkülem. Mert ha én ott vagyok, "ciccci" kell. Még a tejpépet sem fogadja el tőlem, csak sírdogál az ölemben, ráhajta a kis fejét a mellkasomra, és hajtogatja elhaló hangon: "ciccci". Szívem szakad. Úgy döntöttünk, hogy megpuszilgatom és egy jóéjtölelés után megyek a dolgomra. Eddig minden este összebújtunk, beszélgettünk, tejcsatlakoztunk, simogattam, énekeltem, míg el nem szenderedett. Gyakran altattuk kettesben is, s hol hozzám bújt, majd egy kicsit az apjához. Most meg a másik szobában fekszem a kovácsoltvas ágyon, hallgatózom, s búsulósan nézem a plafonon futó vastag gerendákat.
Mikor már majdnem alszik, nesztelenül belopódzom a babaszobába, és odakifliződöm Hozzá. Félálomban kúszik mellém, s addig fészkelődik, míg a homlokát az enyémhez nem nyomja, majd lassan teljesen elnyomja az álom. Hogy lehet ennyire szeretni? Érzem a lelkemben ezt a bizsergető, féltő, semmihez sem fogható elhatalmasodást. Fáj.
Aprócska hurkás karjával belémkapaszkodik. "Nézd, mennyire tüneményes!" - mutatom az apjának meghatottan. Mosolyog, majd megjegyzi: "Hétvégén át kell raknunk a saját ágyába! Meg kell tanulnia egyedül aludni. És különben is, egyer kevésbé lesz majd ilyen, hogy össze akar bújni velünk. Meglesz a külön kis világa."
Nem akarom, hogy egyrekevésbélegyenilyen. Picike kis szál ez, amit most el kéne vágni, de ez is olyan nagyon nehéz. "Képzeld, milyen lesz majd, amikor este nyolckor indul bulizni, s nem lesz itthon, mikor benyitsz a szobájába, hogy jóéjtpuszit nyomj az arcára."- teszi hozzá félig csípkelődve.
Sírdogálok egy kicsit. Egy kicsit úgy mindenen. Szeretem ahogy vagyunk.
Nézem a plafont és rendezgetem a lelkem polcait.