A haletetés az Ő feladata. Nem mi erőltettük rá idejekorán, nevelési szándékkal, hogy a gyerek is kivegye a részét a házkörüli munkákból, Ő ragaszkodik hozzá, hogy vacsorát adjon a "halakkáknak".  Alig bírja kivárni, míg rákerül az esőkabát, bekötjük a cipőjét, mutogat kifelé és sürget minket, mintha a kertitó népes társasága az éhenhalás küszöbén állna: "halakkák, halakkák".

A sok esőtől a bokrok, fák, a fű no meg a gaz burjánzásnak eredt, s megállíthatatlanul tör az ég felé. Időnk meg alig, hogy fűnyírjunk (gondoltam rá, hogy hátamrakötöm a gyereket , és végigtoligálom a nyisszantógépet emígyen, de ezt elvetettem igen hamar). Tegnap legalább elszórtunk egy kis hajráfűvesszenagaz keveréket, ha már ennyi eső esik, igya ezt a koktélt a talaj. Egyébként szerintem Nününek kifejezetten ez a gazos terep tetszik, ahol el lehet veszni a gyomokban, amiket büntetlenül tépkedhet, játszhat a pitypangokkal meg a gilisztákkal (a szépen ápolt kétmiliméteres gyepben mi az izgalmas-mondom én lelkiismeretem megnyugtatására, és lustaságomra vetett fénycsóva elterelésére).