Tinédzserkorom szobafala megúszta mindenféle együttesek plakátja nélkül. Nem rajongtam különösképpen egyik bandáért sem, vagy inkább úgy mondanám, hogy többféle zenét szerettem már akkor is, de egyiket sem olyan heves rajongással, hogy kibiggyesszem az ágyam fölé. Ráztam rájuk inkább a koncerteken, vagy zsengeleánykoromban pl. a sotén (létezik ott még valami?).
Ez most jutott eszembe, mikor a Migyerekünkön járt az eszem. Akiről naponta készülnek a fotók, szétpuszilgatom a fejét, ölelgetem, levegőbedobálom, tanítgatom, énekelek neki, ismerjük a környék összes kutyáját, bogarakat meg virágokat nézünk, rajzolunk, tütüautókat figyelünk, üldözzük a kukásautót, játszóterezünk meg miegymás.....Napközben rendszeresen beszámolok Róla az apjának, hogy éppen mit csinál, mit csinált az előbb, és mit fog csinálni öt perc múlva. Esténként arról beszélünk, hogy milyenédesvolt aznap, reggel meg arról, milyencukivolt este.............Rajongunk érte.
