Forgolódott, nyekergett egy kicsit, majd odagurult az apjához, szorosan hozzábújt, s kis húsos kezét a nyakára fonta. Mindketten felébredtünk a mocorgására. Kint még korom sötétség, a tetőablakon beköszönt a holdfény.
Olyanjó, hogy sokági világos van. Olyanjó, hogy süt a nap. Olyanjó, hogy ha hazaér, csak felkapunk valamit, és kilépünk a kertbe. Olyanjó nézni őket, ahogy a lemenő nap cirógató narancssárga fényében nevetgélnek Ők ketten. Olyanjó, hogy, nem csak én vagyok, hanem mivagyunk. Olyanjó ez a fájdalmasan gyönyörű szeretet. Olyanjó, hogy telis-tele van a lelkem olyanjókkal...................
Talán az lefekvés előtti kerti hancúrozásról álmodott, vagy félálomban érezte, ahogy az apjához bújik, aki biztonságot adó erős karjaival átöleli Őt. Mindenesetre a szeme csukva volt, s úgy tűnt, ismét mélyen alszik, amikor háromszor is kimondta hangosan, az éjszaka közepén: "Appa!" Felkönyököltem, s néztem, ahogy Farkas mosolyog, s mosolyogtam én is. Olyanjó.
