Tovareppent ez az év, mint a pillangós héliumlufi, amit a gyerek születésnapjára rendeltem. Mielőtt az eladósrác Farkas kezébe nyomta volna a katicás meg a lepkés (nagy kedvencek) lufit, óva intette, mondván, sok léggömböt látott ő már elszállni, ezért biztos ami biztos, egy zacskóra erősítette mindkettőt, majd átnyújtotta a szatyrot. Ugyanebben a másodpercben a zsinór felső-, lufira tekert vége csomózódott ki, és a pillangó elindult a felhők felé....
Mintha minket is felkapott volna egy puha forgószél, szállunk egy boldogságléghajóban, s csak azt kívánom, bárcsak örökké így ringatózhatnánk a habkönnyű bárányfelhők között, giccsesnek tűnő gondolatokkal, érzésekkel. Mütyürke születésével az egyébként is terhesen tömény és kuszaszálas lelkem talán kiemelkedett a testemből, s ezáltal sokkalta érzékenyebb, sérülékenyebb lett, mint valaha. Vagy valahogy így. A Migyerekünk egy tündér. Az érzés pedig, hogy hisszük, nincs Nála tökéletesebb, nekünkvalóbb, nehezen megfogalmazható, csuparózsaszín.
