Regisztráljak, hogy legyen kapum, mint ügyfélnek, hogy kedvemre intézhessem neten az amúgy általam elhanyagolt és utálatos hivatalosügyeket, mint pl. a személyimet, ami októberben lejárt. Jó. Beböködtem az adataimat, majd mikor rányomtam a mehet gombra, nem kiírta, hogy már van saját kapum ezen a néven? Jé!?? Ki emlékszik már arra? Hátam mögött néha feltűnt Joepapa drukkolni, meg egyeztetni, mert ha már én úgyis személyit csináltatok, akkor egyúttal elintézzük a kocsiját, amihez én vagyok az aláíró. A kapus cucc felajánlotta a segítség menüpont alatt, hogy ha elküldöm a felhasználónevemet, akkor a megadott ímélre postázzák a jelszavamat. Aha, csak ki tudja, hogy milyen címet adtam meg anno, és pláne fogalmam sincs a felhasználónevemről, hiszen azt sem tudtam, hogy létezik már a kapum. De bonyolult ez a könnyített verzió! Vagy én vagyok egyszerű. Valahogy csak sikerült telefonon időpontot kapni, és egyben megbeszéltem az ügybonyolítóval, hogy a helyszínen magamat igazolva megkapom a kulcsot, amivel majd ki-be járkálhatok a kapumon.

Először megjelentünk a hármas ablaknál, ahol a kocsiscucc miatt kellett odabiggyesztenem egy piroskát a papir aljára.

"Kérem a személyigazolványát!" -nézett a szemem közé szigorúan a pult túloldalán üldögélő kishölgy. "Ó, elnézést, de az a helyzet, hogy lejárt, és éppen azért vagyok itt, hogy megcsináltassam, most kaptam időpontot a hatos ablaknál!" - mosolyogtam elnézően, megértést remélve.

Mégszűkebbre húzta a szemét, majd kimérten közölte, hogy adjam akkor az útlevelemet. 

"Háááát, a helyzet az, hogy az is lejárt......" 

"Jogosítványa van?"

Megkönnyebbülve kotorásztam a táskámban, ahonnét olyan méretű dolgok kerültek elő sorban, hogy látszatra az hihetné a külső szemlélő, bűvész vagyok egy cilinderrel, csak a nyúl helyett babapopsitörlősdoboz, lapozóskönyv, rágottfülűmaci ugrik ki belőle. "Igen, igen, van jogosítványom!" - azzal átnyújtottam a szürke asztal felett a rémes fényképemmel ellátott vezethetekhivatalosan papiromat.

Bonyolítóügyintéző nézi, nézi, majd átszól a melletteülő kolléganőnek. "Te Évi, nem úgy látod, hogy ez a jogosítvány már lejárt?" - s most már négy szempár mered rám, s gyanakodva méregetnek. "De Marikám, kétezerhét júniusáig volt érvényes."

Pompás! Remek! Én vagyok a Dzséndó! Se személyim, se útlevelem, se jogosítványom. Hanyaganya. Elképzeltem, hogy mi lett volna, ha elkap a rendőr pl. tegnap, miközben a fodrászhoz megyek, és fogalmam sincs, hogy lejárt a jogsim. Eleve stresszes vagyok a vezetéstől, aztán még a hivatalosközeg is fusztrál, majd kiderül, hogy nem érvényes a vezethetekpapir, akkor elkéri a személyimet, amit remegve adok oda, tudva, hogy azsenemjó, s végül ott kell hagynom a kocsimat az út szélén és bevisznek az örsre, és este jöhet értem Farkas kiváltani, addig meg ott ülök a sarokban, felhúzott lábakkal, lenőtt hajjal (mert ugye a fodrászig nem jutottam el) éhesen és szomjasan a sok uccalány meg bűnöző között, ahogy az amerikai filmekben szoktam látni. Aztán meglátom Farkast a rácsoknál, az őr lassan odacsosszan, kezében egy hatalmas karikán lóbál vagy száz kulcsot, és komótosan kikeresi azt, amivel végre kiszabadulhatok.

Hivatalosügyintézésem mélypontja mégis az volt, mikor megkaptam a csekket, hogy fizessem be a tizenkettes ablaknál, s lazaságot színlelve megkérdeztem, hogy fizethetek -e kártyával, majd kutakodni kezdtem a pénztárcámban, de a kártya nem volt sehol. Pánikolós telefonbeszélgetést folytattam Farkassal, aki megnyugtatott, hogy nála van.... 

Se pénzem, se papirjaim.

Ezek után kellett beülni az egyébként is lehangolóan sz.r képeket készítő szerkezet elé. Nos, most olyan fotó került az ideigleneskedő személyimbe, hogy már a képemet nézve mindenkinek gyanus leszek.

Egyébként meg tudom, ez nemisvicces, inkább siralmas, és tegyek már rendet a papirjaim között.