Szokás szerint a hólapátot nyüstölte rendületlenül, aztán mire visszafordultam, már a tó szélén állt, a vékonyka jégen. Ordítottam egy "gyerekideazonnalbendegúz"-t, de abban a pillanatban már szakadt is a jég, menyílt a lyuk, s a dermesztően hideg víz nyakig elnyelte a kutyát. A gyerek a hasamra kötve (tíz kiló, úgyhogy háton kéne hordanom, de a kabát miatt nehézkes, meg így jobban is tudunk kommunikálni), mindent vastagon borított a hó, csúszott is rendesen, nehezen evickéltem a sziklákon. Az indiánüvöltésemre Anyika is odaért, valahogy belénkcsimpaszkodott, s így nyújtóztam Bendőz után, aki kétségbeesve kapálózott, s töre a jeget maga körül.

Azt hittem, ottmarad. Végül sikerült elkapnom a nyakán a bőrt, s húztam, mint a répát, másik kezemmel pedig tartottam a hasamon a gyereket. Meleg helyzet volt. Vagy inkább fagyos. Több törölközőbe bugyoláltuk, s melengettük, míg egészen felolvadt, de sokáig remegett még, mint a kocsonya. Így ért véget a mai havas kertisétánk Mütyürkével, akivel azért nagyon élveztük a hófödte kert látványát, arcunkat összedugva melengettük egymást, s csigavonalat tapostunk a friss hóba.