"Kislányom, nagyon kérlek, ezúttal csak akkorát építs, hogy senki ne kapjon sérvet az emelgetéstől! Kicsi legyen, hogy egyedül is fel tudd tenni egymásra a hógömböket!" Hát jó, akkor kicsit csináltam. De mivel a darabszámot nem korlátozták, és nehogymár csalódjon a gyerekem, hogy a múltkori sokkal nagyobb volt, most meg csupán egy nyögés nélkül megépíthető, aligláthatóval próbálkozom, hármat gyúrtam. Egy egész családot.

Kicsi sárgarépáink nem voltak, de a teraszon, egy kosárban megpillantottam a színes csipeszeket, közöttük pedig remek narancssárgákat is találtam, ebből lett az orruk. Akkorák lettek, mint a gyerek a túlnagy téliszerkójában, ami jócsákán túllóg a karjain, de legalább jó meleg. Ha nem ébredt volna fel a kinti szunyókálásából, biztosan formáztam volna néhány hókutyát is, macskát meg nem is kellett, mert Micit annyira izgatták a hóembereim, hogy egyfolytában ott bújkált közöttük. Mütyürke pedig még a szobából is figyelte őket.