A pókok és egyéb soklábúak esetében nehezemre megy a magamonuralkodás, pedig nem szeretném túlságosan befolyásolni Mütyürkét, hogy eleve féljen tőlük, ahogy én teszem. Pedig ha folyton csak azt látja, hogy visítva, fejvesztve felugrálok a kanapéra, hisztérikusan jajveszékelve hagyom el a szobát azt kiáltozva, hogy "farkaaaaaaaaaaas egyhatalmaspóóóóóóóóók",  mimás lenne a vége.  Igyekszem letekerni a pánikgombomat....

Na és akkor itt van ez a helyes kisegér. Anyika látta meg, mikor a gyerekkel az ölében üldögéltek a nappaliban, a cincogó pedig felbukkant a fonott madáretetőben, amit idén nem tettem ki a csőrösöknek, mert folyton felborította a szél (van helyette több másik is, nem éheznek, ha idelátogatnak, és a piroskásalmafáról is csemegézik az apró gyümölcsöket). Olyan szép darab, hogy nem volt szívem eltenni, inkább nyár óta itt díszeleg az üvegfal mellett, a teraszon. Az új lakó benfenteskén ugrabugrált végig az etető szélén, majd felkapaszkodott egy fonott kaspó peremére, és onna figyelt minket (még le is tudtam fotózni).

Az egerektől is illik félni. De ilyen távolságból kifejezetten szeretnivalónak tűnt az apró, fekete pötty szemeivel. Azt nem szeretném ugyan, ha a házunkon belül összetalálkoznék vele, maradjon csak a kertben. Viszont tartok tőle, ha ennyire hozzánk közel fészkelte be magát, mi meg gyakran kitárjuk az erkélyajtókat, ha jó az idő, nos, előbb-utóbb csak beslisszannak. Hogyan lehet kitessékelni, vagy kicsit távolabb irányítani az egereket? Nem tudtok egy állatbarát megoldást? Vagy tanuljuk el a fenti módszert a gyerektől?

Láttunk errefelé már őzeket, rókákat, mókusokat, bozontosfarúútonátszaladó talánnyestet, békákat, siklókat, hatalmas pókokat, de egeret, azt csak most először.