Utál hasalni. Pedig az első hetekben sokat volt hason, altattuk is eképpen este, meg napközben is letettük szundítani a pocakjára. Aztán később már a párnáskitámasztós oldalfekvés helyett is hanyatt aludt éjszaka is, és általában nappal is. Mert ha megpróbáltam hasra tenni, rettenetesen sírt.
Dehát ahhoz, hogy megerősödjön a háta, és rendesen tartsa a fejét, muszáj edzeni. Még most sem szereti. Ki kell fogni a megfelelő pillanatot, amikor nem éhes, nem fáradt, nem nyűgös, és akkor is csak bő öt percig viseli el a pocakrafordítást, vagy inkább én nem viselem jól az azt követő visítást, kétségbeesett sírását. Pedig a polip olyan izgalmas, és néha úgy tűnik, nem is olyan rémes ez a hasalás.