Az osonós, lopakodós rész is a kedvencem, de a legjobban mégis azt szeretem, ahogy azon erőfeszítgetünk, hogy a másik elhiggye, hogy elhisszük, hogy Ő éppen csakúgy lentfelejtett valamit a földszinten, vagy pont az éjszaka közepén fogyott el az ásványvize és le kell mennie, és a felszűrődő papircsörgés nem más, mint az öszecsomagolt palackok hangja. S mindezt kibírjuk feltörő, kibuggyanó kacagás nélkül.
Szájában a fogkefét ide-oda toligálva felszólított, hogy még nem tisztítottam- és raktam ki a cipőmet az ablakba, így pedig biztos lehetek benne, hogy nem kapok ajándékot, majd mikor a lábbelim felkerült a gerenda párkányra, fejét csóválva közölte, hogy túl kicsi a lábam??!!!
Még jó, hogy nem fért bele a két kis babapárna (imádom, hogy felkeresi a tündérboltot, és pontolyan dolgokat választ ki, azokba szeret bele, amelyek nekem is tetszenének), amit reggel megtaláltam, csupán a kerámia táblácska volt beleállítva (ami fellógatva majd azt jelzi, hogy ott bizony egy fürtös kislány pancsol). Természetesen mindezt közösen kaptam Müyürkével:-)
Farkas pedig gazdagabb lett egy újabb négybetűs jelzésű összerakós játékkal, amiből autót illeszthet össze, és amelyből a gyerek születését követően szerintem számtalan dobozzal vásárol majd, mert alig várja, hogy a földön hasalva rakjanak ki vonatot, farmot, űrállomást, és megannyi jópofaságot, amit ez a cég kínál.
Az éj leple alatt Mütyürkének is csempésztem egy csokitélapót a babakocsijába.
