Félelmetes, ijesztgetős ábrázatúnak készült, most mégis pimaszul mosolyog befelé a teraszról....Inkább mókás, mint rettenetesfogvacogtatós.

Anyiék tökfeje másodiknak született, így sokkal rémisztőbbre sikeredett a hegyes fogaival, mint a miénk.

Évek óta farigcsálunk töklámpásokat, leosztott szerepek szerint: pasi vagdos, kanalaz, kivág, én pedig kimarkolom a forgácsokat a közepéből, aztán megrajzolom a képét.

Régebben külön expedíciót szerveztünk, vidéki tökfeltáróstúrát, mert Pesten alig lehetett kapni, vagy ha volt is egy pár, horror összeget kértek el érte. Most már hetekkel ezelőtt is láttam a piacon, óriási ládába felpakolva, egy egész hegyni narancssárga tököt, csak éppen a kinézett példányokat egyedül nem tudtam a hónomalá csapni, mert úgy tizenötkilósak lehettek. Így aztán szerda este, hat előtt pár perccel, a legnagyobb dugóban jajgattam, hogy márpedig tök nélkül csak nem mehetünk haza, és ezt pasi is hamar belátta, s így zárás előtt berobbantunk a piacra. Hoztunk egyet Joepapáéknak is, akiknek még sosem volt saját lámpásuk, s talán még nálunk is jobban örültek neki, mikor elkészült és beletették a mécseseket.

Imádom a narancssárga fényét!