Vigyorogva intettem a szembejövő smartosnak, de Ő csak bambán, értetlenül visszabámult....Ekkor jutott eszembe, hogy már nem is a kisborsban ülünk.
Szerettem, hogy a kisborsosok ismeretlenül is integetnek egymásnak az utakon.
Úgy döntöttünk, eladjuk mindkét kocsinkat, s megszabadulva a részletektől (mivel látszatjólétünkben mindkettőt így vettük:-) egy másikat veszünk helyettük. Sokat tépelődtünk, mi lenne a legjobb megoldás, figyelembevéve erős kötődésemet a kisfeketéhez, amit tulajdonképpen Mazsimama hagyott rám (egyszer már írtam róla, hogy akkoriban egyedül az én felvilágosult nagymamám értette meg rajongásomat eme pirinyó autócska iránt, s mielőtt örökre itthagyott minket, Anyinak a lelkére kötötte: rámhagyományoz egy kis pénzt, amiből meg kell vennem az autót........így lett kisbors)
Egyszerre öten is jelentkeztek érte, ahogy feltettük a képét egy autóeladós oldalra, sőt, utólag kiderült, hogy két barátunk is megvette volna, de mi aljasul nem szóltunk nekik (szerintük a "majd egyszer mi is veszünk egy ilyet" egyértelműen azt jelenti, hogy megvennénk a Tiéteket???!!!).
Szerintem lesz még nekünk kisborsunk!!!!
Most mindenhol kissmartokat vélek felfedezni, mintha csak bosszantani akarnának vele, hogy nekünk meg már nincs........
