Érkezésünkkor magunkkal hozunk egy színezős könyvecskét, melynek csak az első pár oldala van megrajzolva, ott is csak a fekete körvonalak adottak, a többi lap hófehér. Azt, hogy ezek mit tartalmaznak, sokféle tényező határozza meg: család, ahová érkezünk, a környezetünk, szokások, vallás, velünkszületett adottságok, egészség, a szeretet vagy annak hiánya, stb. Ezeken kevésbé tudunk változtatni.
Szépséges és kevésbé kedves élménypillanatainkból felfűzött emlékeink teszik színessé a képeket, töltik meg az üres lapokat. Színesceruzák sokasága áll rendelkezésünkre, hogy megtöltsük a fekete-fehér rajzokat élettel, adott a lehetőség, hogy különleges könyvet alkossunk magunknak és a számunkra fontos embereknek.
Annyi, de annyi színt használhatnánk, de legtöbben mégis hagyjuk, hogy színtelen, vagy éppen szürke, halovány maradjon sok-sok oldal, melyeket utólag már nem keverhetünk élénk, vidám színekkel....
Mindig kiváncsian várom, hogy ősszel utamba akadjon az első idei gesztenye, ahogy kislányként is figyeltem a zöldsüniket a fán, mikor pottyannak le, hogy aztán Anyi és én gesztenyebabákat készíthessünk belőle. Ugyan bábokat most már nem gyártok (majd anyukaként ismét új szerepet kapnak a barna gömböckék), de ugyanilyen várakozással bámulom a hatalmasra nőtt, vaskos törzsű fákat, fürkészem a járdákat, hátha megtalálom az idei első gesztenyémet.
Hetekkel ezelőtt, munkába jövet leltem meg őket, mielőtt bekanyarodtam volna az iroda felé vezető útra. Volt köztük lecsupaszodott, barnásvörösen csillogós, melyek a földetérésnél, a járdaszegélyre pattanva elhagyták köntösüket, félsünis, meg olyan is, amely még csak vékony résen kandikált kifelé, így tüskéstül szedtem össze.
Egyet megtartottam magamnak, az asztalamora tettem, mára kissé fonnyadtan áll a monitorom alatt. De akkor, frissen gyönyörű volt! Végigsimítottam selymes, hidegtapintású burkát, majd szorosan a tenyrembe zártam. Egy másikat eltettem pasinak, és este adtam oda neki, "itt az első idei gesztenyéd" felkiáltással, míg a harmadikat elhoztam egy kollégámnak, aki először nem tudott mit kezdeni vele, és mikor megkérdeztem, hogy mikor látott közelről gesztenyét, vállat vont, és azt mondta: "kisiskolás koromban, mikor gyűjteni kellett........ de milyen szép!!!????"
A jelentéktelennek tűnő dolgok kiemelése, apró gesztusok, kedves szavak, saját kis ünnepek, egy színes falevél, melyet felszedünk a földről útközben, majd átnyújtjuk egy ismerősnek (csuda érdekes, milyen meglepetést, furcsanézést, majd örömet lehet egy ilyennel szerezni), vagy ha valakire gondolunk majd megosztjuk ezt vele (például Anyámlánya angyala), és megannyi szösszenet, melyekkel rajzolhatunk, festhetünk...
Sokban rajtunk áll, hogy ezek a kiszínezős emlékkönyvek hányféle színben pompáznak, milyen érzéssel forgatjuk, és visszük magunkkal, ha menni kell....
A majd emlékké váló MOST élménypillanatai, mint megannyi színesceruza, itt van a fiókunkban, csak használni kell.
(Peni barátnőmnek ajánlva, aki már nagypocakosan, bőszen készíti kislánya kiszínezősét)