A legegyszerűbb dolgok nyűgözik le őket a legeslegjobban, úgy mint porszívószétszerelés és porzsákkicserélés (a múltkor a szomszéd Kiskópé négyszer is szétbütyköltette pasival a szerkezetet, majd mikor újra össze kellett volna rakni, megunta, és "Na jó, mad hónap visszacinajuk!" felkiáltással odébállt:-), megsárgult és elrohadt növénydarabkák kipiszkálása a tóból, összefirkálni a papirdobozból készült házikót, és akkor is lelkesen tolongtak, mikor egy hete nálunk voltak megőrzésen, és megkérdeztem, kinek van kedve egy kis tortasütésre.....

Csupajókedvű, kedves, jófej szülők ugyanilyen zabálnivaló két csemetéje, ahol két hét múlva (hacsak nem tolakszik jobban, mert súlyban és méretében már most lekőrözte a tesókat - ő az, akinek érkezése hallatán elemlámpával integettem egy földkupac tetjéről a mamájának....) érkezik a harmadik. Nagyon tetszik, ahogy nevelik őket, és ahogy "összeállt" a családi csapatuk, számomra példaértékű.

A játszós sütisütés minden mozzanatát élvezték! Hol oldalralógatott nyelvvel mérték le pasi segítségével a lisztet, a barnacukrot, hol beharapott alsó szájjal, erősen koncentrálva szórták a fahéjjat. Külön szabályrendszert állítottunk fel, hogy melyik fázisnál ki lesz az első, mert a sorrenden mindig összekaptak, és természetesen minden egyes munkát igazságosan el kellett felezni, hogy mindenki ugyanannyit kavarintson a fakanállal, és tapicskoljon a vajas kezével a sütőforma alján......

Ha csak úgy, mondjuk a kertben megkérdeztem volna, hogy ki kér almát, netán felvágom szeletkékre, és kiviszem nekik, tuti, hogy egyik sem evett volna belőle, de úgy, hogy tortagyártás közben, lopva lehet nyammogni belőle, pláne, hamár rászórtuk a fahéjat, na az teljesen más!!!!      

Eközben pedig mindannyian jót mulattunk:-)