Igyekeztem közeli képet készíteni a betolakodóról, ami nem volt egyszerű 1. a kisgépem nem egy komoly közelrehozós 2. nem vagyok jó a témában 3. mindketten bepánikoltunk: a gyík meg én.

A kutyák sétáltatták pasit, ezért is történhetett meg, hogy illetéktelen behatoló tévedt a nappali kövére, mert egyébként szuperszimatú büdösszájúak levadászták volna (jaaaa, meg azért is persze, mert pasi erősnagyon).

Gyanútlanul dudorászva vittem a kanna vizet, hogy tápszereslöttyel meglocsoljam a kitikkadt házizöldeket, amikor megállt a szívem, majd egy indiános "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ"-val kísért magaslábemeléses futásnak eredtem, szétfröcskölve az öntözőlevet. A kis zöldizé szintén halálra rémült, és egyre jobban befelé türemkedett a házunkba. Cselekednem kellett, mielőtt felkapaszkodik a falra, majd onnan fel a tetőszerkezetre, és végül megtelepedik a gerendák között, hogy aztán az éj leple alatt csapjon le ránk....Na neeeeeem! De hogy kell úgy elrohanni a partvisért, hogy addig ne tudjon kicselezni, és bemászni a bútorok alá??? Más elűzőt kellett keresnem, amivel kifelé terelhettem a terasz irányába.

Hú, még jó, hogy ott volt a közelben a kinyitható fém ruhaszárító, melyről egy mozdulattal ledobtam a félig száraz ruhákat, összecsuktam, és "nem mész innnnnnneeeeen" felszólításokkal bökdöstem az aprózöld felé.

A szobában állt a szétloccsant víztócsa, a megszáradt ruhák (amelyek így persze újra vizesek lettek), de kiment!!!!:-)

"Mi ez a rettenetes felfordulás????????"

"Hát itt volt egy gyíííííííííííííííííííííííííík!!!!!??? De nyugodj meg, elüldöztem. És még le is fotóztam."

Nem értem, miért nem volt büszke rám.:-)