Drága jó nagymamám visszatérő intelmei között gyakran elhangzott: "Kislányom, sose sétálj a sötétben vízparton!" Így biztosan nem örült, ha látott fentről, ahogy nevetéstől részegülten (mert hogy alkoholt nem ittunk, de anélkül is nagyszerűen tudunk oldódni:-) botladozunk a lányokkal a Duna szélén, a töltésen, éjjel négy körül, sötétben.

Egészen ráhangolódtam már erre a szigetelősdire, és ugyan továbbra sem állítom, hogy kifejezetten nekem találták ki, de a tegnapi napon nagyon jól szórakoztam. Az előző mínuszelsőnapos estéből okulva felkészültem a porfelhőre, a szemétre, a büdösbogár emberekre, akik közül biztosan állíthatom, olyan szagosakra is rá lehet bukkanni, akik tuti hetek óta edzenek, nem fürdenek a fíííííling kedvéért, mert mitől mástól áradna belőlük ez a védőpajzsként is funkcionáló borzalmas szagburok már a nulladik napon????

Azért még tegnap délután is megtettem mindent, hogy áttereljem a társaságot egy másik program irányába, s hivatkoztam közeledő viharra, rettenetes sorban állásra, de a csajok annyira fel voltak pörögve, hogy esélytelen voltam bármiféle rémületes elrettentésre. De pont ettől lett annyira jó a hangulat, és húztak magukkal rendesen.

A jegyek beszerzését addig sikerült bonyolítanunk (mindenkinek volt tuti forrása, aki majd megdob minket nemkerülsemmibe belépővel), amíg tegnapra kiderült, hogy mégsincsen karszalagunk, és a jegylelőhelyeken pasival közölték (aki felajánlotta nekünk, hogy majd ő megveszi), hogy már csak a helyszínen, sorbankígyózással juthatunk hozzá. Végül Lee, akinek egyébként is volt fontosemberhetinyakbaakasztósa levadászott nekünk három szinténfontosemberkarkötőt.

Sziszi és Luci természetesen két órát késett (sajnos Lee az utolsó pillanatban meg lemondta, és kiesett a halmazból...), araszoltak a dugóban, közben folyamatos telefonkapcsolatot tartva velem, aki meg jajgatott, hogy mostmegmár minek megyünk, úgysem érünk oda nyolcig, nem jutunk be, stb. Végül mégsem maradtunk le a koncertről, mert a hévtől a kapuig tartó elbarikádozott folyosón történő birkatereldés cammogás után a víájpískarkötőnk heves lengetésével azonnal megnyíltak a kapuk. 

A koncert jó volt, bár szerintem túl sok alakítgatással, mesteri színesítéssel átfogalmazták a számokat (megmutatták, amit úgyis tudunk, hogy isteni tehetséggel bíró zenészek), volt hosszú gitárpengetés, Boleró betét, elnyújtott improvizációféleség, amitől háttérbe szorították az egyszerű, együttdúdolós számokat, amelyekre számított a közönség (pl.a gyeregyerekiahegyoldalra hol maradt????). Minket ugyan nem zavartak a kevésbé emészthető részek sem, mert érkezésünkkor leterítettük Luci zöldkockás plédjét a tömeg közepébe, és mint a struccok, nyújtogattuk a nyakunkat:ha jó szám volt, felálltunk és kidugtuk a fejünket, ráztunk és ordítoztunk, madj visszahuppantunk és nyomtuk a beszélgetést, mint akit felhúztak.

Pasi, aki meg egyébként egy hosszúcombúcsaj társaságában töltötte az estét (de tényleg....vagyis az igazság az, hogy ne legyen félreérthető, hogy forgatásosat játszottak, és tényleg volt ott egy ilyen veszélyforrás:-))) időnként ránkcsörgött ellenőrzés végett, és érdeklődött, hogy volt -e már a gyeregyerekiahegyoldalra, de csak nem játszották el...Viszont volt a ringatózós szám, amit Joepapa énekelt nekem altatóként, mikor még pici voltam, ezért aztán a szám alatt felhívtam, és ugyan én Őt nem hallottam, de lengedeztem a mobilommal, és továbbítottam neki a közös dalunkat:-) 

Annak is van egy hangulata, amikor ülsz a nagyszínpad előtti hatalmas területen, ahol bokáig gázolsz a szemétben (főként kiürült üdítősüvegek), elrugdosol pár palackot, hogy leteríthess egy pokrócot (még mindig jobb ott, mint a porban), lekuporodtok, kezetekben egy-egy adag forró chilivel, és a szemétkupac tetjén, mocskos lábbal, ragadós kézzel falatoztol, miközben nézed a furábbnál is elképzelhetetlenkinézetűbb fazonokat.....Jó sokáig beszélgettünk így, amíg megérkeztek a takarítók és elkezdtek kisöpörni minket.

Akkor felkerekedtünk, és amikor már azt reméltem, hogy mostmáraztántényleg hazafelé vesszük az irányt, az én kerge barátnőim mindent ki akartak próbálni: műanyagkisvödörből hosszúszívószálakkal koktélozni, pöttyösaligcsokiautomatákba pénztdobálni, indiai kaját nézni, táncolni a régihangulatidéző discoban, nyakláncokat próbálgatni, forrócsokit inni különben megfagysz, és mindent azonnal megnézni közelről. Ha nem nyafogok hangosabban, akkor addig maradtunk volna, amíg valaki fel nem világosít minket, hogy lejárt az adott napos karperecünk, és felszólít, hogy nyomban hagyjuk el a területet.

Mivel a kocsit sikerült iszonyú messzire letenni, végeláthatatlan sétába kezdtünk, a Duna parton, ahol rámjött a röhögőgörcs, és sokáig nem tudtam abbahagyni. Ilyenkor már rutinosan hátuk mögött hagynak, mert a hahotázásomtól úgysem hallanák egymást, meg úgyis tudják, hogy nem kétperces állapot, kulloguk utánuk, időnként a térdemre támaszkodva fogom a hasamat, amikor is megállnak és bevárnak, míg felegyenesedek.

Ma megint mennem kéne egy másik társasággal, és kedvem is lenne, mert csáómanó játszik, akit meg nagyon kedvelek, és lengedeznék rá ütemesen, de mivel alig aludtam (összesen ötven percet), egyszerűen nem bííírok.

De azért látható a felfelé ívelő szigetelésgrafikonomon a fejlődés, nemde?