Vajon alapból miért nem terveztek ránk egy olyan kis szelepet, amin keresztül kiengedhetnénk a fejünkből a dühödtgőzt???? Nagy hiba. Mert ha lenne, akkor biztosan előbb lenyugodnék, minthogy írkálnék mérgesen (=itt gőzölgök nyilvánosan:-), és a lelkemen sem lóbáznák a lábukat gonosz kismanók, ahogy mostismegint. És milyen nehezek ám ezek!?

Túúúúdom, hogy holnap vagy azután másként fogom gondolni, mint most, első nekirugaszkodásból, mert fortyog a fejem....Évek óta ígérgetem magamnak, hogy abbahagyom ezt az egészet, ill. nagy pát intek jelenlegi munkahelyemnek, de mégsem teszem, mert ahogy lehiggadok, jobban félek a bizonytalanságtól, mint amennyire aggódom jelenlegi helyzetem későbbi, káros következményeitől.....

Legalább egy ajtófélfámnak támaszkodós, "dejófejvagy" elhagyná a főnököm száját, hogy ilyen tempóban húzom a szekeret, vagy valami picinyke megbecsülésféleség jelzéskezdemény halvány villanása megjelenne rajta, amitől új erőre kapok, hm? De nem, csak annyit tud mondani: Ilyen kevés????? Csak ennyi? Többre számítottam....

Na ez aztán inspirál, mondhatom.

De most legszívesebben lesöpörném az összes, asztalomon tornyosuló iratmappát, miszlikbe szabdalnám és behajítanám a szemetesbe a részletesen kidolgozott tervet, amit hamarosan, pár óra múlva meg kell védenem nagyközönség előtt, majd fognám a cuccomat, és az alábbi zenei aláfestés kíséretében, összesfogkivillantós mosollyal a képemen távoznék....amolyan bridzsitdzsónszosan. De jó is lenne!!!!

De inkább befejezem a dühödtgőzőlgést, jókislány leszek, és szép, színesbe kinyomtatom a terveket, majd megalapozott alátámasztással tálalom a tárgyalóban....