Lelkesen áradozott, hogy milyen jó alakja van, mennyire csinos és jó nőt talált, és teljesen fel volt dobva. Nem is gondoltam volna, hogy hetvenen túl is dúlhat így a szerelem.......

Mikor dagi mama itt hagyott minket, és Papi elárvult, minden igyekezettemmel azon voltam, hogy érezze, nagyon fontos szerepet tölt be a családban, és nélkülözhetetlen, mivel csak Ő tud bizonyos feladatokat ellátni (mint régen, most is aggódtam, hogy nehogy felmerüljön benne, hogy főként csak a mama kötötte össze Őt velünk). Mikor mama gyöngébb lett, Ő kezdett el pogácsát sütni (hú, nem valami finom), amit én -lelkesítésből- tömtem magamban, hogy milyen ízletes.

Aztán ugyanígy van a borral is. Ezer éve gyárt lepotyogott gyümölcsökből bort, ami olyan savanyú, hogy el sem tudom mondani, ráadásul a nemsavanyú borokra is csak most próbálok ráhangolódni, és nemigazán szeretem egyiket sem, de most már nem szállhatok ki....:-))) Annyira örült, mikor anno megkóstoltam a borát, és isteninek minősítettem, hogy mára már csak azért gyártja túlsoküveggel, hogy nekem legyen mit innom....

Úgyhogy, fontos feladatának tekinti, hogy a kisunokáját elássa pogácsával és vörösborral, mert a "kisunokám csak azt szereti, amit én csinálok!" És tulajdonképpen igaza is van, bár egyiket sem az íze miatt kedvelem, hanem azért, mert csaknekem, szeretetből készülnek.

Szóval, mikor mama lehunyta a szemét és elment, én minden nap felhívtam a papát, és hosszasan beszélgettem vele mindenféléről, és görcsösen próbáltam jópofa lenni, és erős támaszt nyújtani, programokat csinálni neki. Nem mondom, hogy nem volt fárasztó, és azt sem, hogy nem örültem, mikor talált magának egy "barátnőt", annak ellenére, hogy nehéz volt elfogadni, hogy mama helyét bárki is elfoglalhatja (nem is foglalta).

Ahogy Papi leírta, hogy milyen dögös nőt talált, egy bombázó, fiatal hölgyre számítottunk, és elég meghökkentő volt, amikor először bemutatta nekünk Anőt: párducmintás kezeslábasban érkezett, egy hetvenegynéhány éves néni, hófehér hajjal, vékonyka testalkattal, mosolygósan. Eleinte minden bajunk volt vele, többnyire talán azért, mert nehéz volt azért elfogadni, hogy Papa már nem a mamáért rajong.........Főleg apunak ment ez nehezen, de mikor pár hete a Papi szülinapján gondolkodtak az anyuval, és azon aggodalmaskodtak, hogy ha meghívják a Papát, valószínűleg jön Anő is, akkor leültem hozzájuk, és megkérdeztem: "Ha a Papán kinőne egyszercsak egy hatalmas, csúnya púp, akkor kevésbé szeretnétek őt? Nem hiszem, inkább csak nem néznétek feltűnően a dudort, de ugyanúgy meghívnátok. Hát ugyanez a helyezet Anővel is." Ezen mindkét szülőm jót kacagott, és rögtön igazat adtak nekem.

Anő, a legnagyobb meglepetésünkre kifejezetten jófej volt, még úgy is, hogy van egy kis bolondsága, mely szerint neki mindig minden kell, amit meglát. Így pl. el akarta volna vinni anyu macskáját, kell neki ugyanolyan szélforgó, mint ami nekünk van, és feltétlenül olyan üvegpoharat is akar, mint amilyet nálunk látott.....De mindenért lelkesedik, nem fukarkodik a dicséretekkel, nem irigykedik, mindenkinek hozott valami kedvességet ajándékba, imádta a cicát, a halakat a kutyákat, a fügét, a tortát és egyáltalán mindent.

Sőt, az életfelfogását oktatni kéne, és szerveznünk kéne rá egy Anő tanfolyamot, komoly kampányolással!!!! Egyrészt, ahogy kinéz hetevnvalahányéves korában, és mennyire nőcis! Mélyen dekoltált ujjatlan, világoskék felső (kifejezetten szép mellei vannak még most is, alig ráncos a mellkasa, pedig tuti nem látott szikét), divatos, nagy gyöngyökből álló nyaklánc, lenvászon világosrózsaszín szoknya, amely ugyan hosszú, de két fodorban fel van vágva, és fűzőszerűen kapcsolódik össze az egyik oldalon. Karcsú termet, és ugyan csupa ránc az arca, de nem is ez tűnik fel leginkább, hanem a szép kék szeme és a hófehér, kleopátra frizurája. Jól néz ki, na.

Elmesélte, hogy az első férje elhagyta két gyerekkel, huszonévesen, egyedül nevelte fel őket, majd harmincas évei végén jött egy új szerelem, akitől lett egy harmadik gyereke, de sajnos a férje hamar meghalt. Mindkét férjével csak pár évet élhetett együtt, de a Papival hosszútávra tervez?????? Van két kis lakása, meg egy pici mégegy, amit üzletnek ad ki, mindent maga intéz és szervez. Most pl.. felújítja a papa feletti lakást, és oda fog költözni, és azt is ő egyedül vezényli le. Megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a műanyag nyílászárókról, mert ő nem akarja 10-15 év múlva újra lecserélni az ablakokat????? Egy panasz nem hagyja el a száját, modern gondolkodású, egyáltalán nem tartja rossznak, hogy pasival "vadházasságban" élünk, bár jelezte, hogy imád táncolni, és mekkorát bulizna az esküvőnkön. Szerinte egyáltalán nem baj, ha nem szültem még, sőt, még nyugodtan várhatok pár évet, önmegvalósítsak.

Mondta, hogy nagyon szépgyerek ez az én pasim, és bizalmasan hozzámbújva, aggódva és fürkészve megkérdezte, hogy ugye jóember is? Megnyugtattam.:-)

Szóval, nem tudom, hogy honnan ez az energia, lelkesedés, életigenlés, pozitív kép, de jó lenne meríteni belőle.....

Azért, mikor elment, még csomagolni kellett neki két nagy tál fügét, meg egy hatalmas kaspó kövirózsát, meg szép fenyőtobozokat, meg fényképet a kertről és a kutyákról, mert ezek neki mind nagyon tetszenek.....

Most előzetes felmérést végzek, és kíváncsi lennék, hogy kinek lenne szüksége Anő tanfolyamra, vagyis az ilyesfajta pozitív felfogás elsajátítására. Hm?