Az autószalonban biztosan találgatták, vajon mit keres ott szombat délelőtt, a legnagyobb kánikulában az a borzas fejű, kisírt szemű nő, mi lehet a története......Ahogy én is többet kíváncsiskodom, mint amennyit kéne, de csak azért teszem, mert fúúúúrdalja az oldalamat, mégpedig rettenet mód, na.

Talán két hete lehetett, amikor Anyika boldogan újságolta, hogy megmentett egy picinyke kismadarat, akit a kertjében talált, a fenyőfa alatt, és mivel ő nem merte megfogni, Joepapa helyezte be a régi, kopott kalitkába, amit Bördi papagájuk lecseréltetett velük egy nagyobbra, és azóta is a pincébe várt, hogy ismét ilyen nemes feladatot kapjon. Bár sosem láttam a kistollast, de pasival naponta többször is érdeklődtünk a hogyléte felől, és úgy tűnt, minden rendben van, mivel az első, visszahúzódós nap után már magokat evett, felszökellt a rúdra, és bájosan csivitelt naphosszat.

Túl aprócska lehetett az alig ötcentis, törékeny, tollas testével, és a nagy szeretet és gondoskodás, mellyel a mamám körülvette, nem pótolhatta a fészek nyújtotta körülményeket, és pár nap után, mikor Anyi hajnalban osont le a lépcsőn, és első útja a nappaliba vezetett, a székre állított kopott kalitkához, már nem nem csipogott, élettelenül feküdt a madárlak alján......

Másnap, szombaton, a szokásos kávézós reggelizésünk után pasi megfűzött, hogy betérjünk egy elegáns autószalonba családi négykerekűt nézni (már nem emlékszem, hogy mivel zsarolt meg, talán egy általa estére beígért talpmasszírozással????? -merthogy a legnagyobb melegben a fenének sem volt kedve autókereskedésben dekkolni, ráadásul készülnöm kellett a délutáni szülinapos bulira, valamint elég lenge, játszós szerkóban virítottam, a kávézóbamégelmegy, bozontos hajjal.....), melyben elférnének hátul a babák, majd a nagyik, és legvégül az egyterűség nagyszerűsége miatt a kutyák (miért, már tervezés alatt lenne a babadolog??? Neeeeeeeeeeeeeeeeem!!!! De pasi előrelátó, és gondol a jövőre:-))) Igazából meg beleszeretett egy típusba, amiből alig tudtam kiszedni -nyilván én is zsaroltam valamivel, már nem emlékszem:-) Ja, hogy van -e annyisokmilliónk a farzsebünkben???? Na persze, hogy nincsen, de álmodozni csak lehet, hm? És persze rögtön meghirdettük a nagykocsit, mert borstól nem szívesen válnánk meg, és marad a hitelezés, ha mégis....Mert az nagyon megy nekünk, a látszatjólét:-)))

Reggeli után döcögtünk át a hídon, és valahogy bekúszott a lelkembe a szomorúság, amit jól ismerünk, és amelyik először kapargatja a torkodat, és bár nem akarod, hogy elragadjon egy-egy fájdalmas gondolat, elhessegetnéd, de mégis elkap, és magával húz, és már jönnek is a könnyek a szemedből......Sirattam a kismadarat, aki még csak nem is ismertem....."Miért van az, hogy neki csak ennyi idő jutott???? Miért kell valakinek olyan nagyon hamar elmennie, amikor van valaki, aki annyira szereti???" -magyaráztam a nagygülüszemmel bámuló pasinak....Nem válaszolt, csak megborzolta a fejemet.

Próbáltam felszárítani a könnyeimet, mire begurultunk az autónézőbe, de nem sikerült tökéletesen. "Talán veszekedtek, a pasi megbántotta a lányt, esetleg megcsalta, vagy kiderült egy durva hazugság, és utána volt képe berángatni kocsit nézni? Biztosan nem dolgozik a csaj, a gazdag pasi meg nézegeti az új autót, a nője meg kullog utána...aha..!"-gondolhatta a csinos, tökéletesen megkomponált szerkójú recepciós lány, ahogy rosszallóan végigmért.....

Pedig nem. 

Csak az üres, kopott kalitkára gondoltam.

(Szegedi Katalin gyönyörűséges képei közül választottam egyet....)