Vannak olyan helyzetek, amelyeken mi magunk, résztvevők úgy hahotázunk, hogy kiesünk a szánkon és potyog a könnyünk is, és vagy rögtön rájövünk, hogy ezt nem lehet másnak elmesélni, mert kivülállónak csöppet sem lesz vicces, vagy mégis bepróbálkozunk, és csak akkor döbbenünk rá, hogy mások nem is értékelik a sztorinkat, amikor mi már az első mondatoknál megakadunk, meg kell támaszkodnunk valamibe mert bugyborékolva tör fel belőlünk a röhögés, míg szenvedő közönségünk alig érti a mondanivalónkat, bambán figyel. Végül hahotázástól párás szemmel jön a történet vége, ami se nem csattanó, nem is valami különleges, és a velünk szembenálló partner türelmetlenül várja a folytatást, pedig az bizony nincs. Vége. Ez volt az....

Ilyenkor megsértődhetünk, vagy csóválhatjuk a fejünket, hogy másoknak nincs humoruk, esetleg, a legritkább esetben levonjuk a tanulságot: vannak olyan szituk, amelyek csak azoknak viccesek, akik megélték azt, és elmesélésekor is csak mi magunk tudunk mulatni rajta.

Egy szokásos reggeli KVzós betérésünk alkalmával várakozók sora fogadott minket, így hosszasan elidőzhettünk az üvegpult előtt, melyben pompás energiabombák sorakoznak fel, és tesznek próbára engem minden alkalommal, amikor bekukkantunk....(torták, péksütik, pogácsák, és egyéb finomságok). Akár elhiszi nekem valaki, akár nem, én bizony január óta nem ettem egy morzsányi édességet sem, másfél hónapja pedig csakis azt eszem, amit kiszállít a fogyókúrás programot szervező cég (még hétvégén is, és mivel ez egy szigorú diéta, sütit nem tartalmaz..), pedig imáááádom az édességeket, főleg a csokis szösszeneteket, a madártejet, a somlóit, lekvárosakat, jaaaj, szóval egy csomó mindent, de ezek közül a legnagyobb kedvenc, amely kiemelkedik a tömegből: CSOKITORTA. Hmmmmm.

Megint kedvetkaptam a görkorizáshoz (évek óta nem használtuk, amióta elköltöztünk a rómairól, ahol egy lakóparkban béreltünk kis lakást, még az építkezés előtt, és könnyedén levonulhattunk a parkba, ahol gödörmentes utakon gyakorolhattunk), és tervezgetem, hogy valamelyik este előbányásszuk a kerekescipellőket, és elmegyünk valami parkolóba, mondjuk egy nagy bevásárlóközponthoz, ahol nagy terepen lehet suhanni....(ja, nem tudunk ám!!! régen is késő este merészkedtünk csak le, mikor a kis pisisek már aludni mentek, akik egyébként olyan trükköket tudtak görkorival, hogy nappal nem mertem volna lemenni közéjük, hogy kiröhögjenek: hibbant tyúk meg a mácsó palija, zsír új görkorival és védőfelszereléssel még meg sem tud állni a kerekeken, egymásba kapaszkodva botladoznak.....húúúúú, de égőőőőő!!!). Már az elhatározástól, hogy majd idén, valamikor fogunk görkorizni, úgy éreztem magam, mint aki már igenis görkorisnak számít, na.

Eddig észre sem vettem, hogy a KVzó üvegajtajára rátapasztottak egy matricát, melyen áll egy kutya áthúzva pirossal, mellette meg egy görkori, szintén tiltó jelleggel!!!! Na ez duuuurva! Rögtön sértve éreztem magam, hogy mi ez a diszkrimináció, és miért zárnak ki engem, mint nagymenő gurulóbakancsost?????

Álltunk az üvegpult előtt, és kérdeztem a pasit, hogy miért zavarná vajon a KVzót, ha én egy szép napon görkorival érkeznék???? Aztán rájöttem a megoldásra: attól félnek, hogy nekiesnék az üvegpultnak, és darabokra törném azt. És akkor a következő, látszólag értelmetlen, ám mély érzelmi- és értelmi húrokat pengető beszélgetést folytattuk pasival:

Piroska (tudományosan):Húú, milyen jó ötlet! Ha ráesnék az üvegpultra, biztosan pont erre esnék -és ráböktem a csokitorta sorra- és kiharapnék belőle egy nagy falatot, ahogy zuhanok!!! (majd nagyra nyitottam a számat, amekkorára csak bírtam és szemléltettem, miközben előttem álló öltönyösnyakkendős fazon rosszallóan méregetett, talán azt hitte, hogy nyalogatom a ferde üveglapot...).

Pasi:(kuncog) Neked az esküvődön biztosan egy óriási csokitortád lesz!

Piroska: (elhúzott szájjal, komolyan) ha addigra lesz még fogam, és el tudom nyammogni.

Mire kimondtam, a végén kipukkant belőlem a nevetés (mint amikor hirtelen elengedünk egy felfújt lufit, melynek még nincs elkötve a vége, és rotyogva elrepül), nem különben a pasiból, és térdünkre támaszkodva, időnként összeborulva hahotáztunk a csokitorták előtt...

Azóta minden reggel megkérdezi, hogy ma hova esnék, és melyik sütit harapnám ki a pultból (időnként beleszól, hogy pl. azt ne, mert nem friss, meg hogy az a másik meg túl édes, ilyenkor rászólok, hogy nem ő mondja meg, hogy hova zuhanjak, vagy jobb napokon felajánlom neki, hogy úgy esek, hogy a linzersorból is kirágjak egy nagy darabkát-az az ő kedvence-, és a kilógó részét letörheti majd a számból...), én pedig lelkesen megmutatom a mozdulatot, és tervezek, mintha racionális lehetőség lenne, mert ki tudja ugye, lehet, hogy egyszer megszegem a szabályzatot, és a tiltás ellenére felcsatolom a görkorit, és akkor........

Hát, ez egy nagyon vicces történet volt!!!!! Miiii??? Hogy szerintetek meg nem volt az? Nem is nevettetek rajta??? Néztek bambán, hogy ebben mi a vicces, hol a poén???

Jó, köszi szépen, megsértődtem.

Hihetetlen, hogy mennyire nincs humorotok.

:-))))