Az elmúlt napok eseményei közül több is a halas halmazba sorolható, ezeket gyűjtöttem össze:
Hal 1.
Persze nem ért hidegzuhanyként, nem tátottam hosszasan a számat sem a meglepetéstől, hogy a következő élő pókermizériás rendezvényre már nem csak a pasim ment egyedül, hanem Joepapa is elkísérte, és ahogy másnapi lelkeseséséből kiderült, minden további péntekét ezen a szent helyen szeretné eltölteni.....Hajnali három körül érhettek haza, és ezúttal semmit sem nyertek, így én sem profitálhattam a kilengésükből......Ilyenkor apu annyira felpörög, hogy több órán keresztül meséli anyunak a történéseket, aki viszont a póker játékszabályaival sincs tisztában, de azért türelmesen végighallgatja az éjszaka közepén, hogy Joepapa miért esett ki, és miért nem lett első, pedig majdnem az lett, de jött egy ász, meg egy bubi, és akkor eldobta, de nem kellett volna, és így tovább....:-)
Bár első alkalommal volt ebben a klubban a kedvesemmel, mégis, mikor elbúcsúzott az amúgy összeszokott, régi társaságtól, már mindenkinek tudta a nevét, sőt mi több a becenevét is, többeknek lapogatta a vállát, pacsizott a levegőben és amúgy hivatalosan is majd "szia Fufukám!!!, Cső Gatyókám, akkor jövő pénteken ugyanitt!!!, Hello Bubikám!, Majd hívlak Fecókám!!!! Egy hét múlva Ferikém!!!! -hangos köszönésekkel szakadt el a kártyapaklitól...Hangsúlyozom, ezeket az embereket most látta először, de ez Ő.
Gyerekkoromban sokat nyaraltunk a Balatonon, különböző üdülőkben, és ha kerestük aput (mert persze sosem találtuk), onnan lehetett tudni, hogy éppen merre kolbászol, ill. ott kellett keresni ahol a legnagyobb csoportosulás vagy nevetés volt, na annak a közepében ült ő, és vicceket mesélt.....Mindig.
Szóval, már előre látom a péntek estéimet, és bár próbáltam egyezkedni a pasival, hogy csökkentsük a pénteki kilengések számát havi egyre, ezennel szerintem alulmaradok, túlerőben vannak.
Mikor másnap, múlt szombat délelőtt átjött Joepapa, és mégegyszer ledarálták egymásnak az előző esti póker játszmákat, hogy kinek mi volt a kezében, és mit dobott el, akkor a pasim jelezte, hogy berzenkedtem a péntek miatt, hogy akkor most már mindig így lesz -e, minden pénteken lelécelnek??? Megindulnak a lejtőn? Bűnbarlanglakókká lesznek?????
Mire apu közölte, hogy anyu is pont ezt kérdezte az este, ő pedig azt válaszolta, hogy nem hogy csak pénteken, de keresnek egy másik csapatot is, ahol más napokon is tudnak majd játszani! Na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!???
Az biztos, Joepapa megtalálta azt a közeget, ahol istenien érzi magát, él, mint hal a vízben!
Hal 2.
Az ebihalaknak ugyan még nem nőtt ki a lábuk, de jó vaskos fekete korongnak néznek ki, és felajánlhatnám őket egy egészestés horrorfilm forgatásához, mert ahogy lógok le a stégről, és bámulom a tevékenységüket, elég furcsán néznek ki, mondhatnám rémisztőek. Túl nagy gömböcök lettek, nincs szemük, vagy legalábbis nem látszik, farokféle képződményükkel úszkálnak a vízben, és teljesen úgy néznek ki, mint aki képes az ember bőre alá befúrni magát, és ott növekedni, mint a nemtudoménhányadikutasahalál c. filmben (nem vagyok ám otthon az ijesztgetős filmekben, nem is csípem egyiket sem, kivéve talán A hetedik címűt, de az kicsit más kategória, de ha ilyet nézek, szigorúan tilos utána csendben mászkálni a lakásban, vagy hangosabban hozzámszólni, főként tüsszenteni vagy köhögni, mert mindentől kiesek a gatyámból...úgyhogy inkább többnyire nem nézem meg ezeket).... Még mindig aggasztó a létszámuk is, így a "vegyenek bele koit, az majd megeszi őket!" jótanácsot követve (meg minden mást már kipróbálva) tegnap belendültünk, és betértünk egy állatos boltba, és bár csak kisebb méretű pontyok voltak, mégis vettünk 14 aranyhalat és 14 koi pontyot.......Sőt, pasi még azt is leegyeztette a tulajjal, hogy kijön hozzánk, és megnézi a régi, állványos akváriumunkat, hogy mennyiért tudná szuperul berendezni és ismét beüzemelni.....Nem elég a tó!!???
Szerintem, tuti nem eszik meg egyik sem egy darab fekete korongot sem, de annyira jófejek voltak, hogy elhoztuk őket a tóba és kész.
Ebihalak száma nyilván nem fog csökkeni, de lett 28 új halunk, és ez jó:-)
Hal 3.
Igaz, hogy ez nem is igazi halas halmazba való téma, hacsak nem adunk hozzá még egy "L" betűt a hal szó végéhez....Vagyis hall.
Az öcsém barátnőjétől kölcsön kaptam A csend hangjai c. könyvet (a blogom baloldali sávjában, a kávézós és olvasósarkos blokkban indítottam egy kis részt, ahová mindig beillesztem azokat a könyveket, melyeket éppen olvasok, mint pl. most ezt, vagyis igyekszem aktualizálni), amely egy életrajzi regény, Bonnie Poitras Tucker írta, aki süketként él (nem véletlenül használom ezt a jelzőt, hiszen ő is így jellemzi magát, és nem azt írtam, hogy nagyothalló, vagy halláskárosodott, vagy más egyéb kategóriát, bár idegenkedem a "süket" szótól, bántónak érzem). Vagyis nem hall. Semmit sem.
Mindenkinek ajánlom, és majd írok is róla bővebben, ha befejeztem.
Nagy kincs, hogy halljuk a hangokat, zörejeket, és a saját hangunkat.....
Hal 4.
Ez nem is történés, pláne nem mostani, de ahogy a halakról írtam, rögtön mosolyra húzódott a szám, a Halira gondoltam:-)
Hali a nagybátyám, aki Halasból lett rövidítve, mivel állandóna horgászott, és halomra fogta a halakat.....meg persze harcsabajusza is van:-)
Gyerekként másként nem is tudtam őt elképzelni, csakis horgászbottal a kezében, vagy ha az éppen nem volt a közelében, egészen biztosan csalikat sodort. Teljesen lenyűgözött minket, kispisiseket, ahogy a színes dobozaiból kotyvasztott kisebb-nagyobb gömböket, hurkákat, majd ezeket is újabb, nagyobb tárolókba tette, csoportosítva. Hozzányúlni nem lehetett, mivel ezek szent csalik voltak, és ha birizgáltuk volna, biztosan nem kap el egyetlen uszonyost sem....
Versenyeken is indult, és nyert is többször, de egyébként is gyakran vízreszállt, és gyakran magával vitte a nagypapát is, aki különösen jó horgásztársaság volt, mivel igen ritkán szólalt csak meg (de akkor nagy igazságokat mondott!).
Mindig annyi halat fogtak, hogy már nem bírtuk megenni, és hogy ne sértődjön meg, miután a szomszédok is kedvesen visszautasították a zsákmányt, nem volt mit tenni, a mamáék elásták a fa alá......Szerintem azóta sem mondta meg neki senki.
Meg kell keresnem azt az egyik kedvenc, régi fotót, amelyen éppen horgászni indulnak ők, ketten, Papa és Hali.
