A szomszédunk, akinek van három kislánya, és úgy negyven éves lehet (eléggé zárkózottak, nem sokat beszélünk, kerülik a többi utcánkban lakót is, pedig igazán jófej mindenki, fiatal, kedves társaság jött össze-ki tudja miért menekül előlünk?) tavaly vett egy jó nagy motort, és időnként repeszt vele a környéken, vagy bummogtatja az udvarán.

Én elhiszem, hogy isteni dolog ezeken a csodákon suhanni, de ez az egy, a motorozás, aminek ellenállok, és erre kényszerítem:-) a páromat is, és mondtam neki, ha egyszer mégis venne, akkor a szomszéd példát nézve, úgy érezném, hogy unalmassá vált a kapcsolatunk, öregedő pasinak érzi magát, és ezzel akar turbózódni:-) Maximum egy helyes, régi vágású robogóba mennék bele, amit én is szívesen használnék, és ami alig bír 50-nél gyorsabban döcögni.

Ilyet béreltünk ki a nyaralásnál is (a külseje alapján nem jósoltunk neki hosszú életet), de az nem ment ilyen szélsebesen, talán 30-cal ha döcögtünk a kanyargós, szakadékos úton, miközben egy kicsi sziget egyik feléről próbáltunk átjutni a másikra (később kiderült, hogy feleslegesen, mert nem volt ott semmi látnivaló a kiégett bozótoson kívül), és én közben videóztam, és a felvétel alá mondtuk, hogy éppen állok a kormányon, vagy hasonlók (pedig persze minden ujjamat belevájtam a pasim hátsó felébe, hogy le ne essek a nagy sebességtől, ill. a kanyarokban el ne hagyjon), mivel arra készültünk, hogy ezzel ijesztgetjük a párom túlaggódóstípusú mamáját, de végül nem mertük bevetni (már attól is kifekszik, ha a pasimnak nincs meleg zoknija, vagy esetleg az 1 cm-es hóban kocsival képesek vagyunk elindulni, nemhogy ezen).

Egyrész, zsenge leány koromban az egyik hódolóm elkaszálta a lábamat a motorral, amitől én klasszikus hanyatthuppanást hajtottam végre, levegőben kalimpáló végtagokkal (amolyan benihíles stílusban, ami szintén nem vicces már), és hetekig feküdtem kék-zöld-fekete, majd színváltós lábakkal, és a srác is rendesen összetört (aki a virgácsaimat kilökve alólam egy fának csapódott, majd rémülten, pánikban rohant hozzám, és ölébe kapva, ordítva rohan velem a suli felé, és csak órákkal később hagyta magát ellátni, mikor meggyőződött róla, hogy túlélem:-). Anyuval nem árultuk el apunak, hogy ki is volt a "tettes", mert rettenetesen begorombult, hogy az egyetlen lányával így elbántak, és mindenáron el akart beszélgetni vele....

Aztán sajnos a baráti körünkben is van olyan lány, akit úgy kellett összekaparni egy szakadékból (szerencsére jól van, és persze új motorján süvít ismét), a távolabbi ismerősök között meg egy srác, aki sajnos egy szörnyű motoros baleset következtében a gerincére érkezett egy elválasztó korlátra, és azóta nyaktól lefelé nem mozog. A barátai (unokabátyjámék) és a felesége hisznek a felépülésében, és mi is drukkolunk neki.

Túúúdom, hogy ha így félek az ilyen dolgoktól, akkor kocsiba se üljek (főleg az én kifinomult technikai tudásommal-hahaha), de ahogy látom, a motorozás fílingje méginkább magával ragadja a rajta ülőt, és nehezen fogja vissza a sebességet, és sokkal sérülékenyebb, mint egy autóban.

Most, hogy jön a tavasz, biztosan megint téma lesz ez nálunk, de elhatározásom szilárd, innen üzenem a célszemélynek, ha bekukkant a piros kapun túlra, hallod????:-)))