Tegnap felmondott egy újabb kollégánk közülünk,  a tizenvalahányból, és ma már egyszerűen otthon is maradt, és állítólag be sem jön többet.

Velem már az elmúlt héten megosztotta a titkát, amit azóta is őrizgettem (nagy dumás vagyok, csicsergős meg minden, de ha nagy titokról van szó, lakat lesz a számon!! ez fontos!), amikor is éjfélig voltunk bent, és szerintem már annyira nyomasztotta, hogy egyedül kell viselnie a súlyát, hogy elmondta nekem is.

Talán mert fáradt voltam, vagy mert egyébként is bőgös vagyok, meg nehezen viselem a sok változást ami az elmúlt hónapokban a munkahelyen zajlik, potyogtak a könnyeim, amitől a srác is megilletődött, és biztosított róla, hogy tartjuk a kapcsolatot....(bár sajnos, sok értékes barátsá/munka kapcsolatnak lett úgy vége, hogy erre tettünk ígéretet, de nem tartottuk be). A legjobban az hiányzik majd, amikor minden nap legalább egyszer bejött a szobámba, és nekem rá kellett kérdeznem, hogy milyen lent a hangulat, és akkor vágott egy fejet, amiből mindent le lehetett venni, és ezen aztán hosszasan nevettünk. Ezek után nekem kellett bemutatnom az én hangulatomat, röhögés nélkül, ami így már, a derülés után sokkal nehezebben ment:-) Mindezt beletömörítettük 1-2 percbe, ennyi időt töltöttünk el együtt, nem többet, kivéve a szakmai összeüléseket a tárgyalóban.

A sornak még nincs vége, ismét megtisztelt a bizalmával valaki, aki továbblép majd, hamarosan, de még persze nem publikus a dolog. Tulajdonképpen van saját szobám az irodán belül, szép is, erkélyes is, szeretek is itt ülni, de mégsem mindegy, hogy kik vesznek körül a falakon túl, sem szakmailag, sem emberileg.

Az utóbbi időben igencsak belendültek a kollégák, és bármennyire is túlkínálat van a piacon, mégsem egyszerű megtalálni a megfelelő tapasztalattal és értékekkel bíró embert a helyükre. Érdekes, mindig úgy alakul, hogy velem mindig előbb megosztják a terveiket, vagy a konkrétumokat, és így nehezebb, hogy én is hordozom a titkukat....Furcsa, hogy vagyunk vagy tizennégyen, és ebből a fele társaság új, a másik ittmaradt fele meg elégedetlenkedik, és ki tudja mikor áll odébb. Én a főnököm helyében igencsak ideges lennék, és próbálnám megtartani az alkalmazottaimat, vagy eltöprengenék azon, hogy mi váltotta ki a sorozatos felmondásokat, de úgy látom, hogy nem ezt teszi (talán neki van igaza).

Most aztán megint rohangálhatunk lepkehálóval, hogy befogjuk a megfelelő embereket....