Aki nem élt együtt még kutyával, az talán nem is igazán tudja mire vélni azt a végtelen rajongást és szoros kapcsolatot, ami kialakul ember és ebe között.

Mert lehet imádni úgy is, ha pl. kertben lakik, és csak időnként dögönyözzük meg, vagy a lakásban velünk él, de szigorú szabályokhoz ragaszkodunk (nem mondom, hogy nem helyes), és pl. nem jöhet fel az ágyra, vagy a fotelba, vagy nem léphet be a hálószobába sem. Mi is próbáltunk rávenni magunkat, hogy az új házba más rendszabályokat állítsunk fel, de nem is a kutyák miatt, hanem miattunk nem jött össze ez sem.

Belátom, hogy sokkal higénikusabb lenne, ha nem ugrálhatnának fel a kanapéra és az ágyra, és nem kéne ilyen gyakran lecserélni az ágyneműt és a letakaró huzatot. Úgy alakítottuk ki az alsó kis fürdőszoba zuhanyzóját is, hogy könnyebb legyen megmosni a 12 lábat reggel és este, így nem egy előregyártott zuhangytálcánk van, hanem a csempéből épített, és nem csak egy kicsi négyszetalakú, hanem a szoba egész hossza le van kerítve erre a célra, így sorba be lehet állítani őket egymás mellé. Aztán, van a babáknak kifejlesztett nedves popsitörlő, amit mi továbbfejlesztettünk kutya popsi- és orr törlővé, meg van saját fogkeféjük, és rendszeresen mossuk a fogukat (lehetne többször is:-), és persze van egy csomó, régebbi törölköző, amelyeket külön mosok és külön helyen is tárolunk, mert azok blöki törcsik. Szóval, attól még, hogy ilyen közelségben élünk a kutyáinkkal, még szeretjük a tisztaságot, és próbáljuk is tartani, nem úgy kell elképzelni a lakásunkat, mint egy putri:-)

Azon szoktunk elmélkedni, hogy mi lesz, ha babát várok, akkor mégsem lenne jó, hogy a nagy pocakom körül vonulnak éjjel, vagy azon ugrálnak reggelente, de mivel nem jött még jó ötlet, így majd ráérünk akkor agyalni, ha nő a pocakom (remélhetőleg még most éppen egyre kisebb lesz a fogyókúrától).

Egyszerűen imádjuk őket!!!!!!!!!!! Minden egyes mozdulatukat, szőrszálukat, mindent! Ma reggel is, ahogy általában lenni szokott, a párom már előbb felkelt és lement, de a három kutya velem marad, szorosan hozzám bújnak, és ott szuszognak, és hallgatóznak, várják, hogy kinyissam a szemem. És mikor ezt megteszem, nem lehet bírni velük, annyira boldogok, úgy örülnek, és teszik ezt minden reggel, mintha újból és újból először látnának egy hosszú utazás után, vagy azt hinnék, hogy most utoljára találkozunk, és mindent bele, örüljünk egymásnak amíg lehet! Eltanulnám tőlük ezt az életfelfogást:-)

Alfrédnak van egy ölelése (amit mi így hívunk, mi lenne más), ami annyit tesz, hogy a kis fekete fejét szorosan a nyakamhoz nyomja úgy, hogy a feje búbját fúrja előre, ezzel a nyakához préselve a saját fejét, amitől alig kap levegőt, de szorítja, nyomja hozzám, és közben jellegzetes dorombolós-sírós hangot hallatt, és persze megállíthatatlanul csóvászkál a kis csutak farkával. Bármennyire is büdös a szája, még azt a szagát is szeretjük, jellegzetesen Ő, bár mások tuti kiájulnának tőle közelről!

Amikor meg este éhes, előadja a szerencsétlen, kiéheztetett, mellőzött eb szerepét. Először nyűgösködik, és ha nem indulok el a konyha felé, akkor tüntetőleg beáll a papagájok kalitkája alá és eszegeti a madarak által kiszórt, üres magokat, és nagyokat sóhajtozik..:-)

Mikor a futógépen gyaloglok, le sem veszik rólam a szemüket, és mikor látják, hogy lassul a szalag, már ugrálnak is örömükben, és le kell feküdnöm a földre, hogy megszeretgessem, gombóccá gyűrjem őket:-) De akkor is ugyanakkora az öröm, ha a párom kiviszi a szemetet, és 1 perc múlva visszatér:-)

Úgy ontják magukból a szeretetet, mint egy hősugárzó!!!!!!!