Tárgyalás közben nézegettem a tárgyalópartnerem kezét, pontosabban a körmeit, vajon mennyi ideig tartott, amíg minden egyes körmét rózsaszínre festették, majd a végeit sötétlila-fehér csíkosra, ami tökéletesen passzolt a világosrózsaszín pulóveréhez, és a sötétlila sálhoz, mesteri! Kiváncsi lennék, hogy hetente festi -e, és azon a héten próbál a körmeihez öltözni,  vagy esetleg naponta igazítja azokat a ruháihoz?

Azon töprengtem, hogy körmeim állapotát, fazonját és dekorálását tekintve is több szakszra osztható az eddigi életem:

1. gyerekkori köröm, amikor még anyukám vagy nagymamám vágta, és még arra sem kellett figyelnem, hogy mikor hosszú, vagy rövid. Ez a teljes, felelősségmentes időszak, amikor még azt hittem, hogy az élet rózsaszín vattacukor, meg azt is, hogy az, hogy valaki egyetemista, az valami komoly dolgot jelent, és istentelenül okos embert fémjelez.

2. kiskamasz koromban rendkívül fontos volt, hogy néha kipróbáljam anyukám piros körömlakkját, majd igyekezzek azt ugyanolyan gyorsan eltűntetni (ami nem is olyan egyszerű, mert a körömágy utána is igen piros marad), mert túl fiatal voltam én ehhez (mások szerint). Ekkor már persze saját magam nyisszantottam, de még nem volt meg a kellő alkotói szabadság, szülői korlátokba ütközött a színezése, dekorálása. Egyébként erre az időszakra tehető az első szőrtelenítés, amikor az alig látható pihéket már muszáj volt eltávolítanom a lábamról, ahogy anyutól is láttam. Amit nem tudtam megvalósítani a körmeimen, megpróbáltam kifejezésre juttatni fülbevalók formájában, és ha nem találtam meg pont azt a saját készítésű darabot, ami az aznapi ruhámhoz illett (szerintem, így utólag tévúton jártam), bőgtem, és elkéstem a suliból, és próbáltam anyuval alkudozni, hogy aznap ne kelljen menni, hiszen így, fülbevaló nélkül???? Csak nem gondolja????? (képes voltam nagy csigaházakat gyűjteni, majd azokat temperával különböző színűre festeni, utána lakkozni, és drótot halítani köré, bele, át, és ezeket lógattam a fülembe....emlékszem egy kék-fehér pöttyösre..hajaj???)

3. késő tinédzser évek. Ezt két részre kell osztanom.

• A bombanő évek, amikor azt hittem, hogy én vagyok Julia Roberts (csak azért, mert göndör vörös hajam volt, és egyszer a fodrász azt mondta, hogy levágja kicsit lépcsőzetesre, majd mikor készen lett, egy jó kis PR fogással azt találta mondani, hogy tisztára úgy nézek ki, mint a J.R. - én naív, meg elhittem:-))) Jó hosszúra növesztettem a körmeimet, és napi rendszerességgel festettem bordóra, vagy barnára, de mindenképpen sötét színűre, mer' az milyen dögös.....Sok ruhámat magam varrtam, és azt hittem, milyen szexisek:-)
• "bácsitáskás intellektuális szemfényvesztő évek" (a bácsitáskát majd máskor kiefjtem), amikor rettenetes okosnak gondoltam magam, és ledobtam a fekete magasszárú és sarkú csizmát, és a sok piros cuccot magamról, szigorúan farmer, lógós kockás ing, fekete feltűrt ujjú zakó, persze lógós, és bácsi táska, ja! és rendkívül hosszú, festés nélküli haj (anyu szerint néha úgy néztem ki, mint Zrínyi Miklós). Fontos kiegészítője volt megjelenésemnek az minimum egy verseskötet a kezembe, amit minden buszmegállóban és járművön olvasgattam........Persze, így szakítani kellett a körömlakkokkal, akkor azt hittem végleg, és szigorúan rövidre nyírt, natúr stílust részesítettem előnyben.

4. Huszas évek eleje, főiskolai évek, második munkahely, amikor komoly üzletasszonynak képzeltem magam, és nélkülözhetetlennek éreztem a zselés körömfeltöltést, francia lakkozással. Egy jófej nőhöz jártam, akivel a hosszú beszélgetések többet értek, mint a körömszépítés végeredménye. Egy idő után rájöttem, hogy egyrészt sajnálom a körmeimre fordított időt, meg aztán, ha véletlenül egy lepattant, marhára zavart, hogy arra koncentráljak, hogy az az egy ujjam ne látszódjon semmilyen szögből (nehogymár azt gondolják, hogy ezek feltöltött körmök, ááá, tök eredeti), macerás volt az egyeztetés, mikor érek én rá és mikor tudnak fogadni egy db köröm miatt, meg egyébként is elég gyorsan nőnek a karmaim, így szakítottam Judittal:-)

5. Közeledő harmincas évek. Amikor már úgy éreztem, hogy valóban komoly szakember vagyok (hahaha), és megtaláltam az egyensúlyt a természetesség és a bizniszvumen külső között (ááá, csak azt hittem). Ekkor leltem rá egy olyan ecsetelőre, amitől nagyon gyorsan nőtt és erősödött a körmöm, már-már abnormálisan, és ekkor rászoktam a francia manikűrre: volt halványrózsaszín, fehér, átlátszó, bézs és kit tudja milyen lakkom, és kis ragasztós valamik, amivel egyenes vonalat tudtam rajzolni a körömvégekre......És ezt képes voltam a lábaimon is végrehajtani:-) 

Mikor elfogyott a híres körömnövesztő ecsetelőm (hatását megismerve vettem belőle 2-3 üveggel, így több évig kitartott), és kerestem a boltokban, az egyik eladó hölgytől megtudtam, hogy betiltották, mivel valami nagyon furcsa anyagot tartalmazott, és halottak konzerválására használják??????????????????!!!!!!!!!!!!!! Igaz, vagy sem, többé nem kerestem.

6. Napjainkban, vagyis belépve a harmincas évekbe. Nincs időm, kedvem és körömlakkom sem, hogy festegessek. A hulla-kenegetőre sincs szükségem, mert mostanában magától is szépen nőnek a karmaim, és max. nyáron van ingerenciám arra, hogy kiszínezzem őket. Most el sem tudnám képzelni, hogy hetente, vagy kéthetente elbaktassak a körmöshöz, bár egy időben annyira tetszett a körömépítés, hogy kerestem is tanfolyamot, ahol szombatonként megtanulhattam volna a szakmát, és később, ha hátat fordítok a grafikonoknak, elemzéseknek és preziknek, és megcsináltatom a cicijeimet:-)))) szülés után (a fejemben a műkörmösnek mindig nagy a mellbősége), na akkor elmegyek körmösnek, már csak az alkotás miatt is, meg beszélgetni is imádnék. A rossz hír az, hogy önmagában nem lehet körmös tanfolyamra járni, csakis pedikűrrel egybekötve, és az, hogy én idegen lábakat fogdossak, benőtt körmöket véssek, frrrrrrrrrrr, neeeeeem. Amikor apu hallott a tervemről, kitagadással fenyegetőzött:-))), és nem bírta felfogni, hogy két diplomával és egy hosszú szakmai múlttal miként bírnék körmözni????!!! Én nagyon is jól értettem saját magam...........

Velem szemben ült a lány, és halkan kopogtatott szép körmeivel az asztalon. Miközben figyeltem a tökéletesen kidolgozott részleteket,  én azon igyekeztem, hogy eltűntessem a középső ujjam körme alól az oda befolyt tintafoltot.................