Minden nagy szerelem hordozza a kivételesség, és végtelenség ígéretét, magasba szárnyal, de mégis nagyon kevés éli meg azt, hamar elillan a varázsa, elszürkül, megkopik, és az együttélés nem lesz más, mint megszokás.

Nem tudom, hogy pasik között is ennyire fontos kérdés -e, de pl. munkahelyen, ha új ember jön a közösségbe, valahol az első kérdések között szerepel, hogy van -e férje, pasija, és mióta vannak együtt (ez valahol a "Te honnan jársz be?" kérdés előtt vagy után van a tesztkérdések között:-)). Általában meglepi az embereket, mikor elmondom, hogy 14 éve vagyunk együtt, és fokozódik az izgalom, mikor kiderül, hogy se gyerek, se házasság, se eljegyzés.....és szeretnének belelátni, hogy vajon, lappang -e valami mocskos titok a háttérben, vagy tényleg működik, és ha igen, akkor mitől, hogyan, miért. Bár ugyanígy örülök én is, amikor hasonszőrűekkel (ez most olyan, mintha azt mondanám, hogy szőrös hasúakkal) találkozom, akik hosszú évek óta élnek boldogan, és méginkább sok olyan idős párral szeretnék beszélgetni, akik megerősítenek abba, hogy létezik végtelen szerelem, és mondanak hozzá egy jól bevált receptet:-)

Az egyik kereskedelmi csatornán van egy kis blokk, amikor híres emberektől idéznek, vagy rövidke riportot vágnak meg, a címét sajnos nem tudom, és hiába kerestem, nem is találtam meg a neten Kállai Ferenc egy pár hónappal ezelőtti rövidke monológját, és bár igyekeztem, nem tudtam megjegyezni, csak a lényegét. Egyébként is annyira kedves arcú bácsika Ő, és olyan szépen beszélt, hogy potyogtak a könnyeim, és a párom sem szólalt meg, csak bambultuk az ezt követő reklámblokkot üveges tekintettel. Arról beszélt, hogy mennyire szép szerelemben éltek együtt a feleségével, a legjobb barátok, társai egymásnak, és arról szoktak beszélgetni, hogy ki megy majd el előbb, és azon imádkoznak, hogy egyiküknek se kelljen a másik nélkül élnie.....Persze mindezt sokkal szebben mondta.

A kertész srác, aki nálunk dolgozott mesélte, hogy ők is 12 éve vannak együtt, és most jön a baba, és mikor megtudta, hogy mi meg 14 éve, elcsodálkozott, és huncut tekintettel kérdezte "Na jó, de biztosan Nálatok is voltak pár hónapos szünetek, mi?" Hát, nem, nem voltak. "Na ne mondd már, hogy nagy veszekedések, szétköltözések sem?" Nem, nem, azok sem. "Hm, és senki nem is lépett félre??" Nem, nem tudok róla. "Hm, az jó."

Szóval, túúúdom én, hogy nincs erre recept, vagy valamilyen kézikönyv, max. érdemes mások történeteiből okulni, vagy kimazsolázni a jó dolgokat, ötleteket:-)

És hogy ilyen hosszú kapcsolatban van -e még varázslat, szerelem, újdonság, csodálat, stb.? Biztosan állíthatom, hogy van! Ha grafikonon kéne ábrázolnom az érzéseimet a 14 évünk alatt, akkor lenne egy biztos, erős, magas vonal, ahonnan nincsenek kis völgyek lefelé (sosem volt nagy vitánk, megingásunk, bizonytalanság, szétköltözés vagy hasonlók), de vannak kisebb és nagyobb kiugrások felfelé, ami a nagy szerelmi pillanatokat jelöli. Vagyis, van egy nagyon erős szeretet közöttünk, amiből rendszeresen lobbannak fel szerelmes pillanatok, időszakok, napok. Annyi dolog miatt beleszeretek a pasimba, akár nap mint nap, mint pl: ahogy reggel csörög az óra, én odabújok a hátához, és tovább alszom, és érzem, ahogy hátrafordul és egy nagy puszit nyom a hajamra, és ő is tovább szunyókál, vagy ahogy a kutyákkal játszik, vagy amikor lenyírom a már hosszabb haját, és újra süni lesz, azt imádom:-). Amikor bohóckodik, és képes megállni az út szélén mikor sietünk haza, hogy alkudozzon velem egy darab sajtért, aztán, amikor reggel kerülgetve egymást készülődünk, és egymásba botlunk, és mindig van ideje, hogy hosszasan a karjába zárjon, amikor sétálunk este, és ugrat, meg ahogy nevet.... Imádom, ahogy velem együtt lelkesedik a két csepleszmeggyfáért, és képes a világ végéig eljönni, hogy megszerezzük őket, majd szervezkedik az elültetésükön, vagy szintén megtelik a szívem szerelemmel, mikor megy a kutyákkal sétálni, és kinézek az ablakon, és látom Őt az én szőrsapkámban:-) vonulni az ebekkel az esőben....És még sorolhatnám, mert felidézni is szeretem ezeket a pillanatokat.

Ami nagyon fontos szerintem, hogy sokat nevetünk együtt, van titkos-vicces kézfogásunk, jeleink. Ha egyszer azt veszem majd észre, hogy nem bohóckodunk, nem ugratjuk egymást, akkor biztosan aggódni fogok.

A mamámék kapcsán beszélgettünk, hogy vajon mi is eljuthatunk -e idáig....ebben csak bízni lehet, és nem is érdemes latolgatni, de csacsogni azért jó erről is. Ami biztos, hogy nem túl jó, ha egy kapcsolat elején túl sok kompromisszumot köt valaki, mert idővel egyre terhesebbek lesznek ezek.

Ma reggel, mikor elbúcsúztunk megkérdeztem, hogy hiányozni fogok -e, mire így köszönt el: "Az első órákban biztosan nem!" és széles vigyorral a képén elkanyarodott a kocsival.:-))