Amióta megreformáltam az étkezési szokásaimat (mely szerint hetek óta zöldségen, sovány húson, halon, gyümölcsön, zsírszegény sajton és tejtermékeken élek, és száműztem minden mást), egyre több olyan étel hiányzik, amit előtte egyébként nem is fogyasztottam igazán, de most valahogy megkívántam.

Az első helyen a kifli áll, vajjal!!!!!!!!!!!!!!!!

Kimentem a céges konyhába, és mit látok???? Egy piros tányéron ott kunkorodik az áhított péksütemény, pont olyan, mint amelyikbe álmomban haraptam, nem túlságosan megsütött, amelyről vágás közben egy méteres körzetben repülnek le a darabkák, és nem is az a puhány típus, amelyikben kínlódik a kés, mert nyúlik mint a gumi, és alig bírod elvágni (ez az a fajta, amelyiket ha megnyomunk, nem ugrik vissza, így igen nehezen szállítható is, mivel felveszi a társkánkban található összes tárgy formáját). A mai kiflik közül nehéz megtalálni az igazit, mert vagy túl egyenes, ami már szinte nem is az, ami (vagyis nem kifli), vagy túl görbe, de ez, éppen mint egy mosolygó száj, ott hevert az élénk színű tányéron, és már csak arra várt, hogy finom vaj kerüljön a tetejére és én beleharapjak..........

Persze nem tettem meg, egyrész azért, mert szilárd elhatározásomhoz tartom magam, és a cérnulás útjára léptem, másrészt meg, miközben vizet öntöttem a forralóba, és visszanéztem a pultra, már valaki más harapott bele (jogosan, mivel az övé:-)

Kifli vajjal, hiányzol!