Néztem az eget, szép napos-felhős idő volt, és a megszokott "csend", amit megtöltenek a messziről érkező de ismerős zajok, úgy mint a sarkon lakó kutyák ugatása, vagy a kerti halk, tó csobogása.
Betegesnek tűnhet, de aki szorosan együtt él egy kutyával, biztosan megérti, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy a kutyámnak még a büdös szájszagát is szeretem, pedig nagyon erős bukéja van ám, de mégis! Feküdtem az ágyon, Alfi meg a lábam mellé bodorodott, és ahogy szuszogott, a szájából felküldte a szagokat, ami ilyen töménységben és ilyen távolságból nagyon megnyugtató, jelzi, hogy a közelben van.
Mind a három kutya, mint valami kis csapat, mindig jön utánam, és általában velem vannak, nem a Pasimmal, nem tudtuk megfejteni, hogy miért. Ha leülük vagy leheveredek valahol, akkor olyan gyorsasággal tudnak felugrani rám, hogy alig tudok elhelyezkedni. Most is a lábamon és a haamon kifliődtek össze, és szuszogtak alvás közben.
Nem is beszélgettünk, "csak így voltunk" egész koradélután, és ez annyira jó. Szeretem az ilyen napokat.
És mi koronázhat meg egy ilyen nyújtozkodós, elmélkedős, lélekmelegítő napot: a délutáni szunyókálás!!!!!!! Hjaj.
Tegnap este ott volt a fogadott Öcsém, aki azt hiszem már 7 éve él Floridában, ahol előbb egyetemre járt sport ösztöndíjjal, majd kint maradt és edzőként dolgozik, és egy hónapja sikerült hitelt kapnia, és vett egy jó kis lakást, vagyis az a helyzet, hogy talán örökre kint marad. Amikor a páromat megismertem, akkor tanította Marcust, ő volt az edzője, és most Marcika tanítja az ottani kölyköket, hogyan üssék a labdát:-)
Ezért aztán évente egyszer, vagy max. kétszer látogat haza, ahogy munkája engedi, és akkor is csak pár napra, ahogy most karácsonykor is.
Tegnap meglepett a munkahelyemen, később meg kijött hozzánk beszélgetni, és hajnali kettőkor, mikor kikísértük a kocsijához, kitalálták a párommal, hogy beülnek a kocsiba Rocker Zsoltit hallgatni??!!:-) Így reggel persze nem tudtam felkelni, és lemaradtam egy megbeszélt california cafee-s reggeli pletykázásról a csajokkal!!! Fél tízkor Endre keltett minket, hogy jön beszerelni a routert...
Mikor először kiment Marci az egyetemre, sokat beszélgettünk, hogy jó döntés -e, milyen lesz kint az élete, vajon haza akar -e majd jönni. Én azzal indítottam útnak, hogy vigyázzon a lelkére, és ahogy azóta is megkérdezem tőle "nem torzult a lelked Marcika?" Leegyszerűsítve: nagyon rendes gyerek, és nagyon szép volt a lelke, mikor elment innen. Mindig is tiszteltem benne, hogy bár megtehetné bármikor -a papájának nagyon jól áll anyagilag, és segítené is mindenben-, hogy a családjára támaszkodik, és takarékon éli életét, és itthon lenne lakása, kocsija, mindene szülői támogatással, mégis a saját lábán akar megélni, és nagyon sikeres a sportban és a munkájában is.
Sokat mesél a kinti életről, és mindig meglepődöm, hogy mennyire más célok mozgatják már, mint régen, vagy mint pl. minket. Ahogy Ő is mondja, arany élete van, és bármennyire is keres valami negatívumot, nem nagyo talál a kinti életformáján.
Egy orosz, egy indiai és egy szerb srác meg Ő alkotják a nagy négyest már évek óta, nagy bulik, mindennapos esti kávézás a törzshelyükön, utazás a nagyvilágban -hihetetlen helyeken járnak, és mivel nagyon vegyes, hogy ki honnan jött, így mindhol van egy régi haver, a világ minden pontján, aki meg lehet, és meg kell látogatni.
Biztosan sokat változott, de szerencsére a lelke és a hozzánk fűződő viszonya nem torzult, és mikor elmegy, mindig úgy érezzük, hogy rettenetesen sok idő múlva látjuk újra, de mikor ismét itthn van, és ül a fotelban, és ropogtatja a hátát, megint ugyanolyan, mintha el sem ment volna.
Mindig hozza a laptopot, és bemutatót tart a fényképekből, de hiába mondom mindig, hogy fotózza le a tájakat, amerre megfordul, leginkább külön mappákba sorolt csajokat mutogat!???? Rengeteg barátnője volt, állítása szerint sok ebből csak haver, hát, ezt nem hiszem ám el neki! Csuda jó fazonokkal találkozik, pl. kubai mama, ausztrál papa, és a lány hollandiában nőtt fel, ráadásul valamelyik nagyszülő talán japán, mert még a szeme is különleges vágású, igazán gyönyörű lány. Különleges keveredések és érdekes arcok.
Régóta ígérgetjük, hogy meglátogatjuk Marcust, de az építkezés meg a munka (szabadságot kéne kivenni, ráadásul legalább 10 napot, mindkettőnknek egyszerre, egyelőre lehetetlennek tűnik) hátráltatott minket. Talán most ősszel, legalábbis ez a mostani ígéretünk.
Amit nagyon irigylek az ottani életmódban, az a lelassult tempó. Nem rohannak, reggel is be tudnak ülni a kávézóba és délután is, a legtöbbször süt a nap, és persze nem kell annyi garnitúra ruha, mert szinte mindig jó az idő!
Bár most már lakástulajdonos is lett Marcika, de mégsem kötődik tárgyakhoz annyira mint mi, vagy főleg én. Ezt a lakást is valószínűleg majd eladja, és ha máshol kap jobb munkát, akkor majd elköltözik oda, határoktól függetlenül. A párom eljátszott a gondolattal nem egyszer, hogy Ő is kint vállal edzői munkát, itthagyja az igazgatói pozíciót és a bizniszt, és mit szólnék hozzá, ha lelépnénk, és kint kezdenénk valamit, de azt hiszem, hogy nem hagynánk itt a házat, meg a kutyákat sem lehet kivinni, és neki nem is annyira, de nekem rettenetesen hiányozna a családom. Úgyhogy egyelőre Marcus beszámolóiból éljük meg a kinti kalandokat:-)
