A Pasim és a Papám most már a tőzsde mellett ráharaptak a pókerre is, és mire hazaértem, valami online partyn vettek részt, és magyaráztak egymásnak, hogy mit kellett volna bedobni, vagy eldobni???

Tegnap óta beteget jelentett a drágám, és otthon pihenget, miközben a Papám tőzsdézik, és ezek ketten hol az indexeket figyelik, hol nyomják a lapokat, vagy esetleg a sport1 előtt ülnek asztalra feltett lábakkal. És ha telefonálok, hogy hogy van (mert reggel és este marha szarul van állítólag), akkor érdekes módon egészen jó a hangja, és Aput hallom a háttérből, ahogy kommentálja az eseményeket, és úgy hallom, hogy alig várják, hogy lekopjak a vonalból???!!:-))))

Apu egyébként is nagy játékos, mindenevő és mindenre becserkészhető típus. Agya, az nagy van neki, tényleg, de olyan türelmetlen, hogy pl. a tőzsde azért nem való neki, mert állandóan akar venni és eladni, és nincs türelme kivárni a folyamatokat. Ezért aztán bukik is jó sokat, meg akasztott is már nagyobb nyereséget is, de a mérleg még mindig eygenlően áll.

Gyerekkoromban sűrűn vitt ki a lóversenyre, ahol egyrészt az öcsém keresztapja volt híres/hírhedt hajtó (a Nagyapám sógora), és a Nagypapa is rendszeres szerda+szombati drukkerként ácsorgott az akkor még kopottas lelátón, és egyetlen egy lovi napot nem hagyott volna ki. Így Apu már gyerekkorában gyűjtötte a nyeretlen ticketteket, majd később ezt a tevékenységet rám örökítette. De végülis vicces volt, amikor az öcsém és én szaladgáltunk az eldobott nyeretlen jegyekért, amelyek szálltak a szélben, és mi igyekeztünk elkapni, és versenyeztünk, hogy ki gyűjt be többet. Gondolom, hogy annyira rosszul nem mehetett a dolog, mert a lakásunkat nem játszották el, de olyan jó sem, mert pl. kocsit csak akkor vettünk, amikor már jócskán tizenéves lehettem, és akkor is "csak egy trabit".

Aztán voltak a rendszeres ulti partyk, amelyek közül minden hónap valahányadik péntekjén nálunk gyűltek össze a fiúk, apu régi osztálytársai, gyerekkori haverjai: Paja, Topcsi, Szilveszter, és időnként a Misi meg a Robi. Ezeket az estéket is nagyon szerettem, bár kislányként hamar ott kellett hagynom őket a konyhában, ahol nyomták a lapokat, pedig nagyon szerettem őket. Ezek az esték megszokottá váltak, és nagyon vidám hangulatban teltek, és úgy aludtunk el az öcsémmel a kisszobában, hogy azon nevettünk, hogy Apuék hahotázása szűrődött be a konyhából.