Elmagyaráztam a telefonban, hogy az éngyerekmtől még nem vettek vért (kivéve egészen piciként, mikor kórházba kerültünk), meg látom én is, hogy nem pattannak ki az erek a kis karján, szóval nem lesz egyszerű menet. Igyekeztek megnyugtatni, hogy van egy szuper kolléganő, aki ért a gyerekekhez és ügyesen vesz tőlük vért, ne aggódjak, csak akkor menjünk, amikor ő van. Ez volt most csütörtökön. Hetekkel előtte már vérvételeset játszottunk, elmagyaráztam Nününek, hogy milyen is az, és hogy én milyen gyakran megyek, és neki is kell majd, hogy megvizsgálhassák a vérét. Ilyenkor kicsit sírdogált, de megbeszéltük, hogy Apa ölében fog ülni, én pedig fogom a kezét. Már akkor is kiakadtam volna, ha az ügyetlenkedő vérvétel első felvonása végül mégis vérvétellel zárul, azonban nem így történt. Szegény Szupercsirke már az elején is sírt, míg mi próbáltuk mondani Neki, hogy csak a tű beszűrása fáj egy picikét, utána már nem vészes. Pedig az volt. A nő beszúrta a tűt, majd nem talált ott semmit és belül mozgatta, huzogatta, böködte össze-vissza a gyereket. Végül kijelentette, hogy a mi hibánk, mert nem adtunk eleget inni a gyereknek.....Úgyhogy kiültünk a padra és megivott Nünü 3 dl folyadékot. Rajzolt (egy szélesen mosolygó lepkelányt, hogy egyem meg a lelkét), aztán tíz perc múlva szóltak, hogy menjünk. Persze tiltakozott, kiborult, nekem már gyomorgörcsöm volt, annyira sajnáltam. Négyen fogtuk el, de ugyanaz történt mint előzőleg, mire Farkas leállította az egészet, mert hiába böködi ott belül, meg sopánkodott a nő, hogy szétdurrant az ér, pár csepp jött csupán a két fiola helyett, amit le akartak venni tőle. Szegény Nünü ordított, sírt, könyörgött, hogy hagyják abba. Végül már én is sírtam, nem is értettem, hogy egy magánklínikán hogy történhet ez meg, hogy egy remegő kezű nő ügyetlenkedik egy ilyen kisgyerekkel és csak annyit bír kérdezni tőle "most miért sírsz, nem is csináltam semmi!". Sokáig tartott, míg a gyerek megnyugodott az ölembe, elszipogtunk egy kicsit a folyosón, míg Farkas bent a doktornővel és két nővérkével beszélgetett, hogy ugyan már, ez egy sima vérvétel, most menjünk haza mert képtelenek levenni a vért? Milyen élményekkel hagyja el a gyerek a rendelőt? Szépen megalapozták az orvosokhoz való bizalmát. Egész nap sírdogáltam (mikor Ő nem látta), Ő pedig egyszer sem említette az egészet, mint aki felejteni akar. Este megnéztem a lilára színeződött kis karját és elmagyaráztam neki, hogy sajnos nem sikerült vért venni, így egyszer majd megint menni kell, de ide már nem megyünk többet, mert nem voltak ügyesek. Pityergett egy kicsit, s azóta nem beszélünk erről. Írtam az endokrinológus orvosnak, hogy ez történt (ő is itt dolgozik magánban, ill. a gyermekklínikán is), mit javasol. Azt válaszolta, hogy várjunk egy kicsit, míg leülepszik az élmény és utána menjünk be hozzá a kórházba. Közben én elkezdtem keresgélni, hátha valaki tud ajánlani olyan közeli ismerőst, barátot, stb. aki kifejezetten vérvétellel foglalkozik, ügyes és rengetegszer szúrt már meg ilyen kicsi gyereket.
Sokáig forgolódtam este, mire el tudtam aludni, majd úgy fél négy magasságában kivonultam a szokásos pisitúrámra, amikor is észrevettem, hogy Bendőz fulldoklik (nagyfehérkutya). Farkas is felébredt, kapta a kocsikulcsot és rohant vele az orvoshoz. Mire odaértek, már nem csinálta, jobban volt, szóval visszafordultak. Egy órán át pátyolgattuk a kutyát, megetettük vele a húsvéti sonkamaradékot, itattuk és figyeltük, hogy jól van -e. Mire ismét ágybakerültünk, nem sok idő telt el, míg Nünü a "Te álomszuszék ébredj" kezdetű dalra rázendített.......
Nem ez volt a legjobb napunk.
